Ahogy ígértük – és beharangoztuk –, rendhagyó, a legutóbbi nyereményjátékunkhoz kapcsolódó kötelező filmmel jelentkezünk. Először idézzük is fel, hogy a játékban való részvételhez azt a kérdést kellett megválaszolni, melyek a kedvenc sci-fi filmjeitek. Nos, sokféle válasz érkezett, melyekből egyértelműen kiderült: olvasóink ízlése épp olyan sokszínű, mint a szerkesztőségé. Elárulunk egy titkot, méghozzá azt, hogy már a kérdés megfogalmazása után eldöntöttük, a nyertes kedvenc filmje lesz a következő kötelező, úgyhogy a cikket Hepp Zsuzsannának ajánljuk, mindenki mást pedig bíztatunk, nézze újra a Mátrixot (The Matrix, 1999)! Rendhagyó cikk következik, Zsuzsanna kedvenc sci-fijéről a filmes rovat vezetője, NBence ír, a kötelező rész pedig az én reszortom.
Ássuk is bele magunkat a tudományos-fantasztikus film (angolul science-fiction, azaz tudományos fikció) világába, mely definíciója szerint „a fantasztikus film azon műfaja, melynél a valószerűtlen elemek valamilyen tudományos-technikai összefüggésben jelennek meg a történetben. A műfaj a természetfeletti horrorral és a fantasy-filmmel összehasonlítva a legközelebb áll a hétköznapi valóság törvényszerűségeihez, akkor is, ha teljesen irreális környezetben játszódik.” Tehát van egy anyakategóriánk, a fantasztikus film, vagyis „a tömegfilm azon műfajcsoportja, amelynek történetei egyes motívumaikban vagy teljes egészükben átlépik a realitás, a valószerűség határait.” Továbbmegyek: e csoport három alaptípusra osztható, melyek önálló műfajokat alkotnak. Ide tartozik „a borzalomkeltést célzó horrorfilmek természetfeletti elemeket tartalmazó típusa, a képzeletbeli világokban játszódó, mitikus hősöket felvonultató kalandfilm, a fantasy, valamint a tudományos-technikai fejlődés eredményeit alkalmazó tudományos-fantasztikus film”, a sci-fi.
Azt nem nehéz meghatározni, milyen a sci-fi, hiszen rendkívüli népszerűségnek örvendő műfajról beszélünk, mégis felteszem a kérdést – melyet azonnal meg is válaszolok –, milyen a sci-fi? Nos, játszódhat a jövőben, a múltban, az űrben vagy egy párhuzamos univerzumban is, jellemezhetik tér- és időbeli ugrások, valamint uralhatja az irracionalitás, de természetesen lehet valós alapú, tudományosan megalapozott, főhősként pedig épp úgy megjelenhet egy tudós is, mint a szomszéd srác. A rögtönzött feleletből máris kiderül, nem bonyolult felsorolni néhány olyan dolgot, mely a sci-fit alkotja, egyvalami viszont kétségtelen: annyiféle (amúgy különféle alműfajokba sorolható) film született a műfajban, hogy skatulyát készíteni szinte lehetetlen. Nem is célom. Inkább elmondom, hogy míg a már említett fantasy a vágyakról, a horror pedig a félelmekről mesél, a sci-fi témája rendszerint az emberi társadalom, az egyén és a közösség viszonya egy valószerűtlen alaphelyzetben.
Ahogy a Film- és médiafogalmak kisszótárában is olvashatjuk, „a tudományos-fantasztikus film alműfajait elsősorban a történetek rendkívüli térbeli-időbeli elhelyezkedése határozza meg: az űrfilmek a világűrben, a kozmosz valamelyik égitestén játszódnak (Solaris, 1972), a cyberfilmek a számítógépes hálózatok rendszerében (Mátrix), az utópiák és antiutópiák [Mechanikus narancs, (A Clockwork Orange, 1971)] a jövőben. A másik műfaji csoport irreális főalakja(i) szerint tipizálható, mint a földönkívüli látogatókról szóló idegen- és inváziósfilmek [A függetlenség napja, (Independence Day, 1996)], a mechanikus teremtményeket középpontba állító robotfilmek [Terminátor – A halálosztó, (The Terminator, 1984)] vagy a fizikailag elváltozott élőlényeket ábrázoló mutánsfilmek (Godzilla, 1956).” Az első kategóriába tartozó mozgóképek a fantasyhez állnak közelebb, utóbbiak a horrorral rokoníthatók, de az igazat megvallva, a legtöbb film gyakran több típushoz is besorolható, így bizton állíthatjuk, hogy a tudományos-fantasztikus film, vagyis a sci-fi igazán sokrétű, és sokoldalú műfaj, melynek alkotásai mindig tudnak meglepetéssel szolgálni.
Miért kötelező (pont) a Mátrix?
NBence
A sci-fi műfaj rendíthetetlen rajongójaként sem könnyű erről a filmről írni – még így 18 év távlatában sem. Főleg úgy nem, hogy nekem explicit módon sosem volt a legszűkebb kedvenceim közé sorolható a franchise. Persze ettől még zseniális munka a fiatal generációk és filmkészítők ízlését egyaránt formáló, a filmes teret kinőve kultikus darabbá lett Mátrix – ahogy a trilógiává hízott változata is. De nem lennénk igazságosak, ha „csupán” kultfilm státuszát említenénk meg, hiszen ez egyben stílmű is! Olyannyira, hogy képes volt a filmes közegen túl a mindennapos divatot és közgondolkodást is komolyan befolyásolni. Tinédzserek és fiatal felnőttek licitálták túl egymást csiptetős szemüvegeikkel, hosszú bőrkabátjaikkal, de azt hiszem, az idősebb generáció sem maradt adósa a Mátrix-kultusznak. Bár utóbbiak közül trendi bőrkabát helyett inkább hirtelen mindenki Ducati 996/998-ast akart magának… Ha visszakanyarodunk a szűkebb értelmezési keretrendszerhez, a filmes világhoz, akkor sem nehéz Mátrix előtti és utáni korszakról beszélni. Lilly és Lana Wachowski filmje már az ezredforduló előtt olyan eszközöket használt, amelyekhez mind a mai napig előszeretettel nyúlnak a rendezők.
Nem akarjuk persze feltalálni a spanyolviaszt; a film elemzését oly sokan elvégezték már – kritikusok, műesztéták, filmelméletet tanuló diákok, egyszerű hobbi bloggerek –, hogy talán eltekinthetünk az általános standard kritikától, és a saját magunk nézőpontjából közelíthetünk a produkcióhoz. Elmerenghetnék persze pusztán azon a parttalan vitán, hogy a Mátrix mennyire akart kezdettől fogva egy kvázi vallásos mitológiát és szupermély filozófiát felvonultató produkció, illetve mennyire egy kategóriákon átnyúló, pazar látványvilágú mainstream hollywoodi művészfilm-hibrid lenni. A döntőbíró jelmezét persze még kevésbé szeretném magamra húzni, mint az ex katedra filmszakértőét, de ahhoz talán nem kell bevenni a piros kapszulát, hogy meglássuk a fától az erdőt. Személyes véleményem ugyanis egyértelműen a fenti feltevés második feléhez áll közelebb; a Wachowski-testvérek a siker hatására építették fel kicsit utólagos tákolással is ezt a sokakat menthetetlenül rabul ejtő, varázslatos univerzumot, amit ma Mátrix-trilógiaként ismerünk. Ez persze számomra semmit nem von le a különc testvérpár víziójának értékéből (sőt!); szórakoztató műnek felsőkategóriás, de azért akik eleve a magasművészetet keresték benne, azok minimum a zöldre színezett, mesteri cselszövés csapdájába estek. De elég is ebből; térjünk át Neo, Trinity és Morpheus közös kalandjára.
Nekem elsősorban a fenti három (és plusz egy), karakterrel egybeforrt színész miatt lett a generációs emlékezet része a film, és csak ezután következnek az egyéb értékek. A fiatal, addig teljesen más műfajokban sodródó Keanu Reeves metamorfózisa, a Mátrix sikereit soha megismételni nem képes Carrie-Anne Moss és a két örök mellékszereplő (Laurence Fishburne, Hugo Weaving) játéka legalább olyan elválaszthatatlan része a filmnek, mint a digitális valóság víziója, illetve a bullet time vizuális effektek. Reeves persze azóta kapott egy kis boostot a John Wick-szériával, de rajta kívül mindenki örökre Smith ügynök, Trinity, illetve Morpheus marad; és azt gondolom, a színészek játékkészletébe is örökre beleégett ezeknek a karaktereknek a váza. Na, de miért kötelező ezeken felül a Mátrix meg- és újranézése? A temérdek szimbólumhasználatért, amelyre önmagában figyelve is érdekes a film. Az egyedi képi világért, amely egyszerre hordozza a 90-es évek akciófilmbe oltott sci-fijeinek minden zsánertulajdonságát és egyszerre a fejest ugrást az elképzelt jövőbe, az olyannyira várt 2000-es évekbe. A vallási utalásokért és a mítoszteremtési kísérletekért, amelyeket már egyre kevesebb mainstream hollywoodi film mert felvállalni akkoriban. Na és természetesen azokért a korszakalkotó akciójelenetekért és vizuális trükkökért, amelyek nélkül ma már szinte nem is lehetne A-kategóriás látványfilmet készíteni. Ha pedig abszolút csúcspontot akarunk keresni, akkor azt hiszem, az első rész toronyházas jelenete, a második rész abszolút királykategóriás autópályás színje vagy éppen a harmadik epizódbéli Zion- ostrom is komoly fejtörést adhat nekünk filmimádóknak.
Mi is akkor a verdiktünk Eszterrel?
NBence: Részemről ez a film sosem lesz a 21. század bibliai alkotása és a gigantikus összeesküvés leleplezése, de eleve nem is szabad így hozzáállnunk. Annyi pozitívumot és értéket adott így is az egész iparnak és a filmrajongóknak, hogy nem kell olyasmit belelátnunk, amit talán még a készítők sem láthattak bele 1999 előtt. Az egyedi atmoszféra, a sodró lendület és a már említett ikonszerű alakítások nálam a sci-fibe csomagolt Oravecz Nóra-féle filozófia nélkül is tarolnak. Akik pedig kicsit sem tudnak szabadulni a Mátrixból, nézzenek bele a Welt am Draht-ba (1973), garantáltan meg fognak lepődni!
Eszter és a szokásos, „Miért kötelező megnézni?”: Gonosz dolog lenne őszintétlenül azt állítanom, hogy a Mátrix a kedvenc sci-fijeim között foglal helyet. Ráadásul úgy, hogy amúgy nem vagyok a műfaj leglelkesebb híve, de azt semmiképpen sem titkolom, hogy a képi világa elvarázsolt, ez pedig fontos erény, főleg egy tudományos-fantasztikus film esetén, mely a „megfestett” környezet nélkül mit sem érne. Azt hiszem, senkit sem kell győzködni, hogy üljön le a kanapéra és indítsa el a Mátrixot, ezért inkább arra bíztatom a műfaj kedvelőit és az iránta érdeklődőket, hogy a Wachowski-testvérek filmje után kezdje el megnézni azokat a sci-fiket is, amik jóval 1999 előttiek. Egyszerűen azért, mert jók.
1 thought on “Kötelező filmek – Mátrix (The Matrix, 1999)”