Szárnyal a magyar film, egyre többet járunk moziba, és lassan „megszokottá” válik egy-egy nagyobb siker is. A Nagy Magyar Filmteszt most a diákokhoz szeretné közelebb hozni a magyar filmet. A 14-20 éves korosztálynak szóló teszt versenyzőire a verseny izgalmán túl értékes nyeremények is várnak.
A magyar film újjászületésének lehetünk tanúi, hiszen idén már több, mint egymillióan váltottak jegyet hazai alkotásokra. A DUE Médiahálózat a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködve szeretné a fiatalokat is megszólítani, minél többeket a magyar filmek rajongójává tenni: novemberben startolt a DUE ez évi újdonsága, a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak. A 24 kérdésből álló online tesztet bárki kitöltheti, de a versengésben hivatalosan csak a 14 és 20 év közöttiek vesznek részt. A teszt során klasszikus és új magyar filmekből egyaránt érkeznek kérdések – szöveges és képes feladványok egyaránt – a cél, hogy ezek közül minél többre érkezzen jó válasz.
A közelgő téli szünetben, a halászlé és a töltött káposzta között biztosan akad otthon néhány perc a teszt kitöltésére. A tét nem kicsi, hiszen aki benne van a húsz legjobb versenyzőben, az a nagyszabású élő döntőben bizonyíthatja, hogy nem véletlenül került közéjük. A végső versengés 2018. február 28-án az Akvárium Klubban veszi kezdetét, ahol közönség és sztárvendégek előtt mutathatják meg az ifjak, hogy betéve ismerik a régi és újabb magyar filmeket. Ehhez semmi mást nem kell tenni, csak felkeresni a teszt oldalát, ahol néhány adat megadása után már indulhat is a verseny!
A húsz legjobb tesztelő élménylátogatást kap egy filmes helyszínre, ahol bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé. Exkluzív vendégként vehetnek részt a Magyar Filmdíj átadóján márciusban, valamint a Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központban való látogatáson és még egy filmes könyvcsomag is jár a döntősöknek. A dobogósok pedig egy-egy okostelefonnal lesznek gazdagabbak. A teszt kitöltéséhez folyamatos segédanyagok kerülnek fel a DUE Tallózóba és a szervezet honlapjára!