Nagyon szerencsések vagyunk hölgyeim, hiszen az ifjú Iglesias után Lenny Kravitz is bejelentette következő, 2018 nyarán megrendezésre kerülő európai turnéját, amelynek keretében a Budapest Arénában is fellép június 3-án. Jegyek december 15-én 10 órától kaphatók, a Live Nation tagok számára pedig elővásárlási lehetőség is volt már december 13-án 10 órától. További részletek a www.livenation.hu oldalon.
A turné egy új lemezhez köthető, ami tavasszal jelenik meg, pontos dátumról viszont még nem tudunk. Lenny Kravitz 20 éves pályafutása során áttiport a zenei műfajokon, vegyített, kevert és sose szűnt meg az egyik legjóképűbb rocksztár lenni. Rockzenéje a ’60-as és ’70-es évek soul és funk behatásával négyszer nyerte el a Grammy-díjat a szerző-producer-zenésznek, amely rekord a Legjobb Férfi Rock Produkció kategóriában.
A tíz stúdióalbuma mellett – melyek több mint 38 millió példányban keltek el világszerte – ez a fenegyerek Hollywoodot is meghódította, olyan filmekkel, mint az Éhezők viadala, vagy az óriási kritikai elismeréseket is begyűjtő A boldogság ára és a Komornyik.
A budapesti koncertre jegyek december 15-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül. A normál belépők mellett limitált számú, közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is vásárolható a bulira.
További infókért látogass a livenation.hu, vagy a ticketpro.hu oldalakra, illetve ha Lennyről akarsz többet megtudni, itt a hivatalos honlapja, facebook oldala, insta oldala és Twittere.