Anon Anon 
A első világháborúról a 2014. óta tartó centenáriumi ünnepségsorozat kapcsán nagyon sok kiállítás látott napvilágot. Az egyik legizgalmasabb, leginkább innovatív, ami a történelmet alulnézetből, sőt leginkább gyomornézetből mutatja be, az ez a kiállítás.
Február 16-án nyílt meg Sopronban a Lábasházban időszaki kiállításként a Gulyáságyú és Rohamsisak elnevezésű tárlat, ami elsősorban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Hadtörténeti Múzeum és a Spekál házaspár gyűjtései alapján készülhetett el. Ez a második vidéki állomása az utazó tárlatnak.
Diadalív, vesszőfonat, drótakadály árnyékában reklámplakátok, szöveges falragaszok, eredeti fotók, reklám- és propaganda képeslapok, karikatúrák és gúnyképek; uralkodók, hadvezérek és frontharcosok képével díszített porcelán asztali edények, a katonák egyszerű bádog evőcsészéje és kulacsa színesen idézik a Nagy Háborút.
Tárlóba kerültek a rózsaszín tábori levelezőlapok, szerepelnek a piacokon és a konyhákban hősiesen helytálló asszonyok hadimozsarai és takarékos ételreceptjei, élelmiszerjegyek érzékeltetik az imába foglalt mindennapi kenyér megszerzésének nem mindennapi gondját.
A rendezők a látogatóra bízzák a választ az Érdekes Újság száz évvel ezelőtt feltett kérdésére: „Ki érdemel meg jobban egy kitüntetést, az-e, aki pár óra alatt hidat ver egy folyón, vagy az, aki a hídon átkelve, megveri az ellenséget, az, aki napi hatvan kilométeren megveri az oroszt, vagy aki ilyen előnyomulás mellett élelemmel tudja ellátni a katonát?” Kis enteriőrök jelenítik meg a hátországi és a frontélet egy-egy mozzanatát: diadalmas hadba vonulás, hadigazdálkodás, áremelkedés, jótékonyság, menázsi a fronton, kantin, tábori pékség stb. A tiszti étkező asztalán ágyúlőszer hüvelyében álló, puskatöltény hüvelyekkel feldíszített karácsonyfa érzékelteti a végtelen távolságot az otthon és a harcmező között.
Izgalmas és érdekes volt számomra megnézni a kiállítást, már csak azért is, mert ha a világháborúra gondolunk, akkor elsősorban a csaták és a politika jut eszünkbe, az, hogy a kint harcoló katonák, vagy az itthon élők hogyan élték meg ezeket a háborús mindennapokat, arra már kevésbé. Érdekes volt látni, különösen a kiállított fényképeken, a fronton olykor unatkozó, játszó katonákat, hogyan ütötték el az időt, és természetesen, a kiállítás fő témáját az étkezéseket.
Több receptet is felvonultat a kiállítás, többek között egy sütemény (Rohamsisak) és egy húsétel (Hindenburg-szelet) leírását. A kiállításon felbuzdulva otthon meg is csináltuk a sütit (róla készült recept és élmények itt), ami mennyei volt, a sült még várat magára, de biztos vagyok benne, hogy ki fogom próbálni.
Összességében igen izgalmas a kiállítás, és érdemes megnézni, ellátogatni akár most Sopronba, vagy majd követni a kiállítást, az országos turnéján (legközelebb Keszthelyre megy) és egy kicsit belecsöppenni, hogy száz éve hogyan éltek az emberek, egy olyan banális, mégis elengedhetetlen dolgon keresztül, mint az étkezés kultúrája.
