A Mai Manó Ház Moholy-Nagy László fotográfiáinak bemutatásával ünnepli a Bauhaus centenáriumát, melyek most először láthatóak Budapesten.
Moholy-Nagy László az a zseniális művész, akinek a fotográfiát az alapjaiban rengette meg a fotóművészetet. A kiállított képanyag döntő többségben Moholy-Nagy európai korszakából tartalmaz fényképeket, melyek eredetileg 1922. és 1937. között készültek. A fényképeken keresztül részletes és mély betekintést kaphatunk Moholy-Nagynak a fotográfia területén kifejtett, a modern képzőművészetet megújító és azt nagyban befolyásoló munkásságából.
A fotográfiai kollekció új nagyításokkal egészült ki, amelynek értéke így már az előzetesen meglévő, Moholy-Nagy László által bélyegzővel és sok esetben a kézírásával ellátott vintázs nagyításokkal együtt felbecsülhetetlen. A kiállítás azért is kiemelt figyelmet érdemel, mert a fotográfiák eddig még soha nem voltak Budapesten bemutatva. A kiállítás három tematikus csoportban mutatja be a képanyagot.
Az első egység képanyagát az akkori feleségével, Lucia Schultz-cal 1922-ben elkezdett fotogram kísérletei, valamint Moholy-Nagy Fekete-Fehér-szürke fényjáték című filmje alkotják.
A második egység a szakirodalom által egybehangzóan Moholy-Nagy László „felfedezésének”, újításának tartott fotóplasztikákat tartalmazza. Ezek egyrészt személyes tartalommal átitatottak, másrészt a korabeli, azaz a húszas évek popkultúrájából (képes magazinok, hirdetések, köztéri és újságokban elhelyezett reklámok) építkeznek. Moholy-Nagy saját kezűleg „ollózta ki” az újságokból a kollázsok elemeit. Moholy-Nagy a fotóinak nem adott címeket, de a fotóplasztikáival kivételt tett, és elkészültük után látta el olyan címekkel, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonított.
A kiállítás harmadik egysége Moholy-Nagy további fotográfiai kísérleteit, absztrakcióit mutatja be. Itt találhatók Moholy-Nagy egyéb, személyesebb, vagy gyakran utazásai során készült fotói, amelyekre minden jellemző a szokatlan leképezési mód, mint például a béka- és madárperspektíva használata.
A Mai Manó Ház Moholy-Nagy László fotókiállítása – melynek kurátora Tóth Balázs Zoltán – jó tematikában, könnyen átláthatóan és értelmezhetően mutatja be a zseniális művész tizenöt éves korszakát, mely a ma embere számára is sok érdekességet és lenyűgöző élményt nyújt. A kiállítás Hattula Moholy-Naggyal, Moholy-Nagy László lányával történő szakmai együttműködés eredménye.
A kiállítás megtekinthető: 2019. március 27 – május 12.
Kedd-vasárnap 12.00 és 19.00 óra között. Hétfőn és ünnepnapok zárva Helyszín: Mai Manó Ház, 1065 Budapest, Nagymező utca 20.