Csizmadia Attila 
Két rész közlésével folytatjuk az című Életutazások regényt.
Z és a terv
Úgy látom, hogy minden a terv szerint halad.
Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, még „innen” is, mivel a teljes tervre nem látok rá. Azt sem tudom, hogy van-e egyáltalán terv, de abban biztos vagyok, hogy létezik valamilyen rend, hogy van rendszer és a földi lét célja a fejlődés, a jobbá válás. A rendszeren belül rám bízott részfeladatot igyekszem a lehető legjobban elvégezni. Úgy látom, hogy a kis csoport tagjai jól haladnak. Lehet, hogy egyik-másik gyorsnak érzi a változásokat, de tudom, hogy képesek kezelni a helyzetet. Lelkileg, szellemileg készen állnak a további fejlődésre. Ők is, és mindenki más azért van a Föld nevű bolygón, hogy tanuljon, erősítse a lelkét, emelje a szellemi szintjét. Nem abban a tárgyi tudásban kell fejlődniük, amit a pillanatnyi társadalom az oktatáson keresztül eddig rájuk erőszakolt. A saját lelkük és tetteik megértésében kell fejlődniük ahhoz, hogy az élő univerzummal való együttműködést újra tudják tanulni. Az emberiség jelenleg a természet törvényeivel szembe megy. Nekem hinnem kell abban, hogy ez változni fog. Ha nem, akkor a Föld nevű bolygónak már nincs sok hátra.
Q, M és B egyre bátrabban teszik a dolgukat. A többiek pedig megérezték, hogy jó az iránymutatás, kialakult bennük a bizalom úgy, hogy közben egyre inkább mernek szabadon dönteni. Nem baj, ha ezt egyelőre kicsinek tűnő dolgokban teszik. Lényeg, hogy bíznak a megérzéseikben és már nem hat rájuk automatikusan a kor által működtetett közvetett befolyásolás sok-sok eszköze, amelyek az emberi lélek ellen hatnak. Le kell térniük a rájuk erőltetett útról, hogy megtalálják a lelkükkel azonos irányt. Úgy látom, minden a terv szerint halad.
Újra heten
M kilépett a pub kis különszobájából. Nyílt az ajtó. Y lépett be. Üdvözölte B-t, majd M felé vette az irányt. „Egyedül?” – kérdezte M a kölcsönös köszöntés után Y-t. „Igen. Egyenesen a munkahelyemről jöttem, N és L hamarosan érkeznek. Nem tudom merre jártak ma, de biztos, hogy jönnek.” „Rendben Y, gyere, ülj le. Hogy telt a napod?” – vette fel a beszélgetés fonalát M. „Másképp. Másképp, mint az elmúlt hónapokban. Hagyom az érzést dolgozni magamban, kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz mondani, és kíváncsi vagyok a többiekre is. Tudom, hogy életem új korszakába léptem, de még nem látom pontosan, ez mit jelent. Várok, figyelek. Nyugodt és bizakodó érzés uralkodik bennem, amit elsősorban neked köszönhetek.” M felelt volna, de az érkező két lány, N és L elvonta figyelmüket. Jó volt rájuk nézni. Könnyed mosollyal az arcukon üdvözöltek mindenkit, majd Y-nal hármasban leültek a kis szoba körasztalához. M gondolatában átsuhant, hogy jöhetne már S. Azzal nyugtatta magát, hogy a lány biztos W-vel együtt érkezik majd, de közben belépett W a pub-ba. Egyedül érkezett. Pontosan hat óra volt. A kölcsönös köszöntések után W önkéntelenül M-re nézve kérdezte meg: „S? Még nincs itt?” „Nincs. Azt gondoltam, veled van.” – felelte feszülten M. „Nincs velem. Nem szokott késni. Felhívom öt perc múlva, ha nem ér ide addig.” – mondta nyugtalanul W. „Jó, köszönöm. Igyatok valamit, helyezkedjetek el.” – fordult az egész társaság felé M. Eltelt az öt perc. Hatan ülték körül az asztalt. W felhívta S-t. Kétszer próbálkozott, majd idegesen mondta: „Nem veszi fel. Írok neki.” M nyugtalanságát leplezve kezdett bele: „Biztos nyomós oka van, hogy késik. Kezdjük el, S majd bekapcsolódik.” M kis szünet után folyatta: „Ma este a lélekről beszélgetünk. Az életünk, gondolkodásunk kulcsa az, hogy az emberi lélekhez, a sajátunkhoz és másokéhoz hogyan viszonyulunk. Mit jelent számunkra a lélek? A modern világ eltorzult reakciói azért vannak, mert eltávolodott az emberiség a saját lelkétől, de teljesen nem tud az ember elszakadni, mert akkor nem lenne élet. Talán még időben vagyunk, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Ezek nagy szavaknak tűnnek, de ha nem adjuk meg a léleknek a megérdemelt jelentőségét, akkor nem is érdemes beszélnünk róla. „Ne haragudj M, de S írt közben.” – szakította meg W az előadást: „Azt írja, hogy már útban van ide. Gond történt otthon a családjában.” M bólintott és folytatta: „Alapvető kérdés, hogy az a testünket tekintjük-e a létezés alapjának vagy tisztában vagyunk-e azzal, hogy a lelkünk élteti az anyagi mivoltunkat.” Közben kinyílt az ajtó és S lépett be a szobába. „Sziasztok. Ne haragudjatok. Nagyon zavar, hogy késtem. Rossz híreket kaptam otthonról. Az egyik közeli rokonom rosszul lett és kórházba került. A családommal beszéltem, most várom tőlük az újabb híreket.” „Nem haragszunk, gondolom a többiek nevében is mondhatom.” – nyugtatta meg M a lányt, majd hellyel kínálta. Csend támadt a szobában. Várta a társaság, hogy S több információt oszt meg velük, S pedig arra gondolt, hogy nem akarja a gondjaival terhelni többieket. M ráérzett a helyzetre és megtörte a csendet: „S, ha nem veszed tolakodásnak a részünkről, szívesen vesszük, ha mondasz pár szót a történtekről.” Egyetértően bólogatott a csapat. S leküzdve zavarát, halkan belekezdett: „Anyukám hívott, hogy az öccse, aki az én nagybátyám, összeesett a munkahelyén. Mentő vitte be a kórházba. Az orvosok szerint infarktusa volt, de időben sikerült kezelni, így most stabil az állapota. Negyvenkét éves. Aránylag egészségesen él, sportol, van családja. Nem volt semmi előjele a dolognak, nem volt tünete. Nem értjük… Nagyon közel áll hozzám. Nincs fiútestvérem, nekem ő olyan, mint a bátyám.” – fejezte be könnyes szemmel, majd M-re nézett: „M, azt mondtad, hogy te gyógyítasz is. Szerinted mi okozhatta?” „Nem mondom örömmel, sőt, de a kérdésed a mai témánkba vág. A lélekről kezdtem el beszélni. A fizikai testünk a lelki és szellemi folyamataink kijelzője. A betegségek, a diszfunkcionális tünetek a lélekben, a tudatban zajló problémákról adnak információt számunkra. Minden esetben. A modern orvostudomány ezt az alapigazságot, ha lassan is, de kezdi újra befogadni és pszichoszomatikának hívja. Azért mondom, hogy újra, mert a régmúlt emberének, aki a természettel nagyobb harmóniában élt, ez az elv természetes volt.” M felvette a szemüvegét és a papírjai közt keresgélve rátalált, amit keresett, majd folytatta „Platón, aki már maga sem élt túl harmonikus világban, mégis tudta: „A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.” – olvasta fel M az idézetet, majd folytatta: „Platón az elme szót használja, amit mai kifejezéssel tudatnak hívhatunk. A tudatállapotunk pedig szoros kapcsolatban áll a lelki folyamatainkkal.” M rövid időre elhallgatott, majd elgondolkodva S-re nézve megszólalt: „S, nyilván a nagybátyádnál is fellehelhető az a konkrét lelki ok, ami az infarktust okozta. A szívben jelentkező betegségek a szeretet megélésének hiányával függnek össze. A lelki problémának természetesen számos egyedi árnyalata lehet, amit csak akkor lehet megállapítani, ha a gyógyító megismeri a beteget. Ennél többet csak akkor tudnék mondani, ha lényegesen több információm lenne a nagybátyádról. Az ő beleegyezése nélkül nem tartanám etikusnak, hogy az életének intim dolgairól kérdezzelek. Biztos vagyok abban is, hogy sok olyan eleme van az életének, amiről te sem tudsz.” „Köszönöm M, értem.” – felelt S és folytatta: „Egyetértek veled, hogy valószínűleg sok mindent nem tudok a nagybátyám érzelmi életéről, de vannak sejtéseim, hogy milyen problémákkal küzd. Valóban nem szeretnék az ő tudta nélkül idegen embereknek beszélni az életéről.” – majd csendben várta, hogy M visszavegye a szót. Y szólalt meg: „Azt mondod M, hogy ha bármilyen betegségünk van, akkor a lélek felől közelítve meg tudunk gyógyulni?” „Igen.” – felelt határozottan M, majd hozzátette: „Természetesen a modern orvoslás módszereit használni kell. Felelőtlenség lenne nagy baj esetén megvárni azt, hogy a lelki folyamatok beindítsák a gyógyulást. A kettőnek együtt kell működnie. Vészhelyzetben nincs idő a lélek gyógyítására, de ha tünet elmúlt, akkor mindenképpen annak kell következnie, mert ha az ok nincs megszüntetve, akkor kiújulhat a betegség. Hinnünk kell a lelkünk erejében, magukban és abban, hogy meg tudjuk magunkat gyógyítani. S, ha erre nyitott a nagybátyád, szívesen segítek.” S a fejét felkapva válaszolt: „Pont erre gondoltam én is. Ha kijött a kórházból, beszélek vele.” M bólintott, miközben S-sel hosszasan és jelentőségteljesen egymás szemébe néztek. Ez csak W-nek tűnt fel, aki az asztal alatt lábával jelzett S-nek. S elkapta a tekintetét, M pedig körbenézve a társaságon, folytatta: „Fontos kérdés, hogy mit gondolunk a lélekről. Feladatunk, hogy visszataláljunk a lélek lényegéhez. Az a tény, hogy a modern világunkban a lélek háttérbe szorult a rációval szemben, megnehezíti a dolgunkat.” M elhallgatott, mert úgy érezte, hogy teret kell hagynia annak, hogy gondolataikat rendezni tudják a többiek. N szólalt meg: „Egyetértek veled, M. Amióta foglalkozom az emberi lélek megértésével, sokkal kiegyensúlyozottabb a viszonyulásom a világhoz, a környezetemhez, és jobban érzem magam.” M hálásan nézett N-re, mert nem tudta, milyen gondolatokat ébresztett a többiekben. W szólalt meg: „A lélek létezését mi bizonyítja?” M lassan kezdte fűzni a szavait: „Hát igen. A lélek nem látható. Az anyagias gondolkodás szerint akkor nincs is. A fizikai erőt sem látjuk, mégis elfogadjuk, hogy van. A fizikai erő nélkül nincs mozgás. Ha párhuzamot vonunk, akkor gondoljunk arra, hogy az ember soha nem cselekszik érzelem nélkül. Az érzelem a lélek megnyilvánulása. Lélek nélkül tehát nem lenne a tetteknek hajtóereje. A magyar nyelvben meg is jelenik a lelkierő kifejezés. A lélekről még sokat fogunk beszélni, ha lesznek találkozóink.” Y szólt közbe: „Miért ne lennének?” M rögtön felelt: „Lesznek, ha szeretnétek. Most tartsunk szünetet.”
Csizmadia Attila
