Sokakat foglalkoztat, hogy nézhető-e úgy a Better Call Saul, hogy a Breaking Bad-et nem láttuk? Nos, véleményem szerint igen. Viszont hozzá kell tennem, hogy Tuco Salamanca (Raymond Cruz) felbukkanása a pilot végén semmiféle izgalmat és várakozást nem váltott volna ki belőlem, amennyiben nem ismerem az –úgymond- előzményeket. Így azonban nagy érdeklődéssel kezdtem el a második részt is, ami Jimmy McGill (a.k.a. Saul Goodman) felbukkanása előtt néhány perccel folytatódott.
Tuco-val kezdődött az epizód, aki éppen főzőcskézik, majd megjelennek a srácok, kárpótlást követelve a „törött láb” miatt. Azonban elkövetik azt a súlyos hibát, hogy a szájukra veszik az emeleten lévő nagymamát, ezért Tuco sajátos módszerrel intézi el őket, egy bottal lecsapja mindkettőt. Lemegy a főcím és a néző már csak annyit lát, hogy Tuco serényen takarítja a szőnyegen vöröslő foltot. Ekkor érkezik meg Jimmy, akit szívélyesen be is tessékel a lakásba a mexikói. Egy pisztollyal. A kedvenc ügyvédünk ebből és a szőnyegen virító foltból hamar le is vonja a következtetést, miszerint a srácok halottak. Persze ez nem így van, hiszen Tuco csupán bezárta őket, különösebb bántalmazás nélkül. Próbálják bemártani Jimmy-t, elmondják, hogy az ő terve volt az egész és csak pénzt akartak kicsikarni ezért a kis trükkért cserébe. Tuco ennek hallatán ráfogja a pisztolyt, majd egy vágás és máris a sivatagban találjuk magunkat Jimmy-vel, Tuco-val és néhány csatlósával – Nacho, Gonzo és No-Doze – együtt. Megkezdődik a magyarázkodás, majd Jimmy beveti érvelési tehetségét-, ami ügyvéd lévén- nem okoz neki túl nagy gondot. Szabadon engedik, ám Cal és Lars már nem ilyen szerencsés. Tuco rendkívül primitív, agresszív gondolkodása, valamint a család iránti elhivatottsága kiütközik, különféle módszerekkel rukkol elő a fiatalok kínzására, hiszen az ő rokonait senki sem sértegetheti, a család szent dolog. Jimmy azonban nem hagyja őket sorsukra, próbál a vezér lelkére hatni és végül sikerrel jár. Már ha azt annak lehet nevezni, ha az ikreknek egy-egy lábát eltörik. De talán mondhatjuk, hogy még olcsón megúszták.
Ám a nap itt nem ér véget, az este folyamán Jimmy a bárban iszogatja a koktélokat egy felpolcolt mellű szőkeséggel, aki szemmel láthatóan flörtölni próbál vele. Ő azonban nem tud elvonatkoztatni a történtektől, még mindig zaklatott állapotban van. Nem is igazán tud odafigyelni a hölgyeményre, csak a szomszéd asztalnál lévő férfit látja, aki sósrudat fogyaszt éppen, egészen pontosan eltöri azt. Nagyszerűen szimbolizálva ezzel a korábban elkövetett lábtöréseket, ennek hatására Jimmy ki is vonul a mosdóba, hogy feltörekvő ingereinek utat engedjen.
A reggel már otthon éri, Chucknak magyarázkodva a kórházi számláról, aki próbál hinni neki. Ezek után pörögnek a napok, Jimmy tárgyalásról tárgyalásra jár, az ügyfelek jönnek és mennek. Mike ismételten feltűnik néhány másodperc erejéig, különösebb szerepe ezúttal sincs. Az epizód vége azonban tartogatott még meglepetéseket, hiszen az utolsó percekben Nacho váratlanul meglátogatja Jimmy-t és előáll a tervvel: el akarja lopni Kettleman-ék – szintén lopott- másfél millió dollárját, amiből nagylelkűen 10%-ot fel is ajánl némi segítségért cserébe. Felírja a telefonszámát és indulás előtt még emlékezteti Jimmy-t, hogy tulajdonképpen miatta van még életben, és hogy ez a beszélgetés bizony köztük marad, különben csúnya véget érnek a dolgok.
Így tehát az a kérdés, Jimmy mikor és hogyan törleszti majd „tartozását” Nacho-nak?