Csizmadia Attila 
Z újra megszólal és irány MC városa! Életutazások regény újabb részei.
Z gondolatai Y-ról
Az elmúlt napokban Y-ra kellett jobban koncentrálnom. Volt egy pillanat, amikor a megszokottnál jobban be kellett avatkoznom az események menetébe. A jó értehetőség érdekében megosztom a következő információt: Y-t pár héttel ezelőtt – ha röpke időre is -, de „összehoztam” egy olyan emberrel, aki közvetlenül inspirálta őt. Y egyik programján számára addig ismeretlen fiatalember sodródott mellé. „Véletlenül”. A neve lényegtelen a történések szempontjából. A lényeg az, hogy valamilyen banális ürüggyel megszólította Y-t, majd beszélgetésbe kezdtek, amely során az „ismeretlen” elmesélte neki: nemrégen érdekes helyen kirándult, ahol nagyon szokatlan élményben részesült. Y nem értette, hogy miért kell meghallgatnia az idegen élménybeszámolóját, tolakodónak és feleslegesnek érezte a beszélgetést. A társalgás végén a fiatalember felírta egy cédulára a hely pontos nevét, valamint azt is feljegyezte, hogy K-t kell keresnie, ha be akar oda jutni. Megadott egy nevet is, azzal a céllal, hogy Y hivatkozzon rá abban az esetben, ha rászánja magát a hely meglátogatására. Y azóta sem találkozott az ismeretlennel, nem is hallott róla, ellenben két napja, amikor keresett valamit az egyik nadrágja zsebében, kezébe akadt a cédula. Amint elolvasta, azonnal megszületett benne az elhatározás: el kell arra a helyre mennie, a társasággal együtt. Az eseménysorra rásegítettem, mert szükséges volt, de Y akarata, döntése nélkül minden igyekezetem hiábavaló lett volna.
Indulás MC városba
Elérkezett a péntek. B és fia, BB már kora reggeltől a pub-ban tartózkodtak. B lelkesen és folyamatosan adta a tanácsait fiának. BB türelemmel és mosollyal az arcán szólt: „Apa, ezt már ezerszer elmondtad. Nyugodj meg.” B ilyenkor zavartan felelte, hogy „jó, jó”, de rövid időn belül újabb, unásig ismételt tanácsot igyekezett átadni BB-nek, aki egy idő után így szólt: „Apa, utazz el nyugodtan, minden rendben lesz, minden úgy lesz, ahogy eddig. Jönnek a vendégek, kiszolgáljuk őket a barátommal, elégedettek lesznek és fizetnek, mint bármelyik nap.” „Jó, jó.” – felelte B, majd egy könyvvel a kezében elvonult a külön szobába, azzal a céllal, hogy lefoglalja magát este hat óráig, a társaság érkezéséig.
Este esőnek M lépett be az ajtón kezében kis utazó táskával. BB örömmel üdvözölte és az ajtó felé mutatott, ahol apja tartózkodott. M kopogott, B harsány hangon jelezte, hogy szabad a belépés. M benyitott, amire B felpattant, mint aki már nagyon várta, hogy végre kitáruljon az ajtó. B széles gesztussal üdvözölte M-et: „Szervusz! De jó, hogy már itt vagy! Gyere, ülj le. Mit hozzak inni?” M önkéntelenül megölelte B-t, majd leült: „Nem kérek semmit. Maradj. Hogy vagy?” B izgatottan felelt: „Jól. Már nagyon várom, hogy induljunk. Voltam Q-nál, elmondtam, hogy utazunk.” „Én is voltam nála. Úgy tűnt, jó dolognak tartja, hogy megyünk.” – felelte M. Rövid hallgatás után B jelentőségteljesen ránézett M-re és megkérdezte: „Te ugye tudod, hogy hova visz minket Y?” „Nem. Nem tudom, hidd el. Én is kíváncsian várom.” – válaszolta nyugodtan M. B bólintott, majd kiment a szobából és a gazda szemével figyelte a pub életét. BB felszabadultan, lelkesen végezte a dolgát. Időközben megjött a barátja, aki már ott állt a pult mögött. B-re rátörtek az érzelmek: egyszerre a meghatottság, ahogy fiát nézte munka közben és közben összeszorult a gyomra attól a gondolattól, hogy az ő apja soha nem dicsérte, biztatta őt. Sóhajtott egy nagyot, majd kiment az utcára levegőzni. Meglátta, ahogy a távolban két női alak fordul be a sarkon. Mindketten kis bőröndöt húztak maguk után. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy W és S közeledik felé. Odaértek a lányok, B köszöntötte őket, majd felkapta a két bőröndöt és berakta a közelben parkoló autójába. W és S bementek a pub-ba, egyenesen a kis szobába. Öt perc sem telt el és a pubhoz legközelebbi helyre leparkolt Y. Vele volt N és L.
Percek múlva a kis szoba közepén álló asztalt körbeülte a társaság. Megkapták az italukat, csendesen beszélgettek, miközben néha rásandítottak Y-ra. Várták, hogy mondjon valamit: mikor és hova indulnak? Y érezte rá irányuló figyelmet, ezért kissé zavart volt. B a feszültséget oldva nézett Y-ra és megkérdezte: „Már alig várom, hogy induljunk. Hova megyünk, elárulod nekünk?” Y nem halogathatta, fel kellett vennie a vezető szerepét: „MC-ben foglaltam a szállást, innen körülbelül hetven kilométer. Szerintem már lement a pénteki csúcsfogalom, hamar kijutunk a városból, aztán már nincs egy óra sem az út. B, kövess az autóddal, de azért megadom a panzió címét, ha esetleg elveszítenénk egymást.” B bólintott és elvette Y kezéből a feléje nyújtott kis cédulát, amelyen a panzió adatai voltak. Y felpattant székéből, jelezve, hogy itt az indulás ideje. Mindnyájan elköszöntek BB-től és barátjától, majd kimentek az utcára. Utoljára B haladt át az ajtón. Megállt egy pillanatra, megfordult, mintha mondani akarna valamit a fiának, de meggondolta magát és követte a többieket. N és L elhelyezkedtek Y autójában. M magától értetődő módon B kocsiját vette célba. W és S tanácstalanul álltak a járdán. Zavartan néztek egymásra, szemükben a kérdéssel: melyik autóba üljenek? W halkan odaszólt valamit S-nek, aki csak bólintott, majd W beült Y autójába, L mellé, S pedig B autójának hátsó ülését foglalta el.
A két autó elindult, kifordultak a kis utcából a főútra, majd MC városa felé vették az útirányt.
Csizmadia Attila
