Életutazások – 54. és 55. részek

Az Életutazások folytatásos regényben megismert szereplők sorsát az 54. és 55. részekben követhetjük.

Y a szobában

Y ideges volt. Megmagyarázhatatlan félelem ült rajta azóta, hogy megtudta: be fog menni a kis szobába, ahol számára előre nem sejthető dolgok történhetnek. K szavai nem nyugtatták meg kellően, de tudta, hogy erről saját maga tehet. Percekig téblábolt tanácstalanul a szobában, körbejárta a fotelt, nézelődött. „Nem várhatok tovább.” – mondta magának, majd óvatosan elhelyezkedett a fotelben. Nem érezte elég kényelmesnek az ülést, de meglátta, hogy egy széken párna hever. Y érte nyúlt és a dereka mögé rakta. „Most jó” – gondolta, majd lassan behunyta a szemét. Merev testtel ült, görcsösen markolta a karfákat és várt. Néha kinyitotta a szemét, mint aki attól tart, hogy a tudta nélkül fog valami történni. Rávette magát, hogy tartósan csukva tartsa a szemét, majd elkezdett kellemes dolgokra gondolni. Tengerparti nyaraló helyszíneket idézett fel, ahol korábban járt. Y látta maga előtt az égszínkék hullámokat. Ez megnyugtatta. Forróság öntötte el, mintha hangyák szaladgáltak volna a feje tetején, de kellemes volt, ettől már biztonságban érezte magát. A behunyt szeme előtt szavak jelentek meg, mintha fényes betűket írta volna fel valaki az égre, majd képek, emberek, állatok, jelek, szimbólumok jelentek meg. Volt, amit értett, volt, amit nem. A képek szinte beégtek az elméjébe, Y tudta, hogy ezeket magával viszi. Az utolsó kép feltűnése után még várt pár percig. Úgy érezte, bátorsággal, erővel, hittel telt meg a lelke, elméje. Felállt a fotelből és határozott léptekkel ment az ajtóhoz. Kinyitotta és így szólt a társasághoz: „Készen vagyok!”

Önkéntelenül K-ra nézett mindenki. K így szólt: „Igen, készen vagytok. Menjetek, pihenjetek, lazítsatok. Annyit kérek, hogy két órán belül ne zuhanyozzatok, fürödjetek. Ha úgy érzitek, hogy visszatérnétek egyedül vagy többed magatokkal, írjatok, hívjatok. Y-nál megvan az elérhetőségem. Minden jót kívánok nektek.”

„Nagyon köszönjük. Szerintem még fogunk erre járni.” – mondta Y. Egyesével kezet fogtak K-val, majd elhagyták a kápolnát. K behajtotta utánuk az ajtót, ivott egy nagy pohár vizet, kinyitotta a kis szobában az ablakot, elfújta a gyertyákat, majd leült a fotelbe és csukott szemmel ült tíz percig. Dolga végeztével bezárta a kápolnát. Már beesteledett. K felszállt a kerékpárjára és hazafelé vette az irányt.

Otthon – miután köszöntötte családját -, bement a dolgozószobájába és tárcsázta telefonját, amelybe rövid csöngetés beleszólt: „Szervusz Q. Minden rendben ment. Különös élmény volt. Holnap elmegyek hozzád, mert személyesen szeretném elmesélni. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.” Q röviden felelhetett, mert K gyorsan lezárta a beszélgetést: „Köszönöm Q. Holnap háromkor. Szervusz. Szép estét.”

Visszafelé

Az egyik autóban – mely a kápolnát maga mögött hagyva ráfordult a főútra – szótlanul ült B, M és S. Ahogy már több ízben, most is B törte meg a csendet: „Nektek milyen volt? Vagy nem akartok róla beszélni?” S nem akart elsőnek megszólalni, várta, hogy M feleljen, aki érezte, hogy illetlenség hallgatnia, ezért kisvártatva így szólt: „Még kell idő, hogy feldolgozzam. Ne vegyétek titkolózásnak, de vannak olyan elemei az élménynek, amelyek másokat is érintenek. Nem érzem magam felhatalmazva, hogy mindent elmondjak, ami rájuk vonatkozik, de szerintem holnap már nagyon szívesen beszélek, ha nem is mindenről. Az biztos, hogy nagyon sok segítséget kaptam abban, hogy megértsem a mostani élethelyzetemet. Támogatás, megerősítés érkezett azzal kapcsolatban is, amit már hónapok óta tervezek. Örülök nagyon, hogy eljöttünk ide.”

B vette át a szót: „Engem olyan erős nyugalom fogott el a végére, amit soha nem tapasztaltam. Nagyon érdekes volt az élmény, hasonlót érzek, mint amit mondtál, M.”

S már nem jutott szóhoz, mert közben megérkeztek az amúgy közel lévő panzióhoz. M kiszállt az autóból és kinyitotta S oldalán az ajtót. S ahogy szállt ki, halkan odaszólt M-hez: „Köszönöm. Hát, érdekes volt. Te is benne voltál. Beszéljünk.” M arcán mosoly futott át és csak bólintott.

Y a kápolnától követte B autóját. W szólalt meg elsőnek: „Mi történt ott bent? Annyira kíváncsi vagyok!” N felelt: „Hát W, ezt most hirtelen nehéz elmondanom. Nagyon erős érzeteim voltak, nagyon különös élmény volt. Még át kell gondolnom az egészet. Az biztos, hogy komoly inspirációt kaptam a terveimmel kapcsolatban. Fogunk még erről beszélni, nincs benne semmi titok, csak hadd ülepedjen még bennem.”

Y vette át a szót: „Nagyon furcsa dolgokat láttam a csukott szemem előtt. Tudjátok, hogy értem ezt… Meg kell beszélnem M-mel, mert úgy érzem, szükségem van a segítségére ahhoz, hogy értelmezni tudjam a látottakat. Persze van, ami átjött, de van, amit inkább sejtek, mint értek. Összességében úgy érzem, hogy nagyon hasznos volt és a legfontosabb az, hogy olyan pozitív energiát, erőt érzek most magamban, amit még soha.” N mosolyogva nézett Y-ra: „Jaj de jó, Y.”

L szólalt meg: „Akkor hiba volt, hogy nem mentünk be?” N felelt: „Dehogy volt hiba. Ha most így éreztétek, akkor így volt jó. Hallottad, mit mondott K. Bármikor kereshetitek és visszamehettek.” W fűzte hozzá: „Szerintem is így volt jó. Én nem bántam meg, hogy most kimaradtam ebből, valahogy nem érzem azt, hogy most van ezzel dolgom. Abban viszont biztos vagyok, hogy vissza fogok térni.” Az autójuk közben megállt a panzió előtt, kiszálltak és bementek a többiek után.

Csizmadia Attila