Chino 
Mi lehetne aktuálisabb a napokban, mint a karácsony – annak minden banalitásával? Ajándékok, díszekben fürdő fenyőfa, bejgli, családi vacsora, és egy jó ideje már az ünnepi filmek is hagyománynak számítanak. Ha ezekre gondolunk, egyből Az élet csodaszép (), a Reszkessetek, betörők! (), vagy a Jégvarázs () jut eszünkbe, ám én most egy olyan filmet mutatok be, amely görbe tükröt tart ennek a pirosbetűs ünnepnek.
Sok produkció reflektált már a karácsony árnyoldalára; elég csak felidézni, hogy a Csontherceg (Karácsonyi lidércnyomás, 1993) és a Grincs hogyan utálta az ünnepet, vagy Ben Affleck milyen rémálmokat élt át december végéhez közeledve (Túlélni a karácsonyt, 2004)… Az elsősorban romantikus alkotásairól elhíresült Nora Ephron () rendezésében készült Segítség, karácsony! (Mixed Nuts, 1994) a maga zakkant módján mutatja be, milyen szürreálisan is alakulhat a szeretet ünnepe. A Segítség, karácsony! kuriózuma többek között abban is áll, hogy nem egyszerű családi, romantikus vagy karácsonyi filmről beszélünk, hanem egyfajta depresszív vígjátékként aposztrofálhatjuk az alkotást. Ez alapvetően ellentmondásnak tűnhet, ugyanakkor inkább egyedi megközelítése a műfajnak.
Philipnek (Steve Martin), egy bérlakásban működő lelkisegély szolgálat vezetőjének borzasztóan indul a reggele: elhagyja a menyasszonya, s még a munkahelyét is be akarják zárni Kollégái –az örök naiva Catherine (Rita Wilson) és a szarkazmusbomba özvegyasszony, Mrs. Munchnik (Madeline Kahn) – erről mit sem sejtenek. Készülnek a karácsonyra, miközben végzik munkájukat, ez pedig már önmagában is fő humorforrása a filmnek. Itt tulajdonképpen le is zárul az alaptörténet; ezután az ebbe a miliőbe debil módon bekapcsolódó karakterek viszik tovább a szerteágazó sztorit. És a Segítség, karácsony! erőssége gyakorlatilag ebben rejlik. Egy idő után már nem is igazán tudjuk, miről szól a film, csupán a karácsony és a karácsonyi csoda ígérete, ami állandó motívum. A cselekményt maguk a szereplők alakítják, akik nem is lehetnének ennél különbözőbbek . Az egyetlen közös csupán az bennük, hogy teljesen zakkantak és örök vesztesek, a jövőjük pedig teljesen kilátástalan. Mindannyiuk egy különböző sorsot képvisel, aki segítségre szorul, morbid módon egy lelkisegély szolgálat irodájában.
A teljesség igénye nélkül bekapcsolódik a sztoriba a kétméteres transzvesztita (Liev Scheiber), az állapotos Gracie (Juliette Lewis) és a tetőtől talpig lúzer férje (Anthony LaPaglia), hogy az egy tízéves szellemi szintjét súroló hősszerelmesről ne is beszéljünk (Adam Sandler). Ezek a karakterek pedig szinte észrevétlenül egy családdá állnak össze. Talán ebben is rejlik számomra egyetlen negatívum. Kicsit langyosan kezdődik, a film akkor válik igazán szórakoztatóvá, mikor több szereplő is bekapcsolódik a történetbe.
Ephron az egész filmet úgy építette fel, mintha egy sitcomot néznénk, annak minden jellemzője visszaköszön benne. magán hordozva. A humorosabbnál humorosabb dialógusok és helyzetkomikumok ellenállhatatlanul viszik a hátukon a filmet. Mindehhez pedig kiváló színészeket sikerült castingolni. Steve Martin befutott színészként vitte a prímet, s Anthony LaPaglia neve sem hangzott már ismeretlenül. Liev Scheiberről és Adam Sandlerről, ugyanakkor addig nem igen tudtuk, hogy eszik-e vagy isszák őket. Ráadásul előbbi egy teljesen stílusidegen figurával indította karrierjét, de Sandler sem a megszokott komikusként pengette ukuleléjét.
Ezek az aspektusok egybegyúrva bőven elegek ahhoz, hogy igazán humoros, egyedi vígjátékot lássunk a karácsony köntösébe csomagolva. Nem is csoda, hogy szinte minden évben műsorra tűzi valamelyik csatorna, és én személy szerint egy alkalmat sem szalasztok el, hogy segítséget kérjek karácsonyra.
Miért kötelező megnézni? Mert a Segítség, karácsony! olyan vígjáték, amelyet amellett, hogy végigkacaghatunk az ünnep egy egyedi, mégis valós mondanivalóját, hangulatát is tükrözi.
