Steven Balogh István Vilmos új egyéni kiállítása a szentendrei Új Műhely Galériában

A szenvedés soha nem lehet öncélú. Minden fájdalom után jön egyfajta feloldozás és megkönnyebbülés, még akkor is, ha csak a halálban talál a lélek megnyugvást. Szenvedés nélkül fejlődni is lehetetlen, és talán ez az egyetlen olyan érzés, ami alól senki sem lehet kivétel. Kollektív és személyes traumáink feldolgozásának feladata egész életünket végig kíséri. Erről szól Balogh István Vilmos legújabb kiállítása is, amely eddigi életművét és legújabb alkotásait mutatja be. A látnivalót tükrözi a kiállítás impulzív címe is: Infó kamikaze − klasszikusok, sokkoló meglepetések és újdonságok az eddigi életműből.

Balogh István Vilmos, azaz Steven Balogh művészi pályája három városhoz, előbb Budapesthez és Szentendréhez, majd New Yorkhoz kapcsolódik. A kiállítás ugyancsak három periódust ölel fel: retrospektív mutatja be az életmű korai szakaszait, majd zárja az idén, a szentendrei Régi Művésztelepen készült akrilképeivel, legújabb munkái pedig visszautalnak korai, identitáskereső alkotásaira – keretbe foglalva így a kiállított műveket.

Balogh 1978-ban lett tagja a hatvanas évek végén induló generáció egyik szabad szellemiségű kulturális bázisának, az idén 50 éves szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak. Azon belül pedig a Stúdió 5-nek elnevezett csoport szellemi atyja volt. Balogh idén nyáron a jubileum apropója miatt is választotta a szentendrei Régi Művésztelepet alkotása helyszínéül.

A tárlat ugyan több alkotói szakaszt mutat be, de egy motívum mégis fellelhető minden ciklus, minden alkotásában. Ez az évtizedeken átívelő impulzus nem más, mint a saját vagy mások testi és lelki szenvedése. A megalázottság és formátlanná válás, a szenvedés és pusztulás folyamatai.

Balogh István életének személyes tapasztalati élményei és legnagyobb traumái manifesztálódnak műveiben. A háború végén zajló kivégzéseket testközelből tapasztalta meg, hiszen a magyar légierőnél eltöltött időszakban a kegyetlenség és halál szemtanúja volt. Ezért az expresszív, lendületes, vörösen izzó ecsetvonásokkal teli, a 2000-es években készült képeit nem lehet emberalakjainak szenvedésétől és a kiömlő vér asszociációjától elvonatkoztatni.

A 2022-ben a szentendrei Régi Művésztelepen készült sorozatot a körkörös, rózsafejekre emlékeztető motívumok jellemzik, és a Tiltott légtér I. címet kapta, mely inkább konfliktusok, mintsem virágok mezejének tűnik. Az itt készült közel harminc kép az elmúlt évek traumáit, a világjárványt és a háborúkat dolgozza fel. Életművét, ahogyan e kiállítás is bizonyítja, vándormotívumok, önidézés, visszautalás, és legfőképpen az ember iránti szüntelen érdeklődés teszi koherenssé és izgalmassá. Éppen emiatt mindannyian könnyedén tudunk kapcsolódni és azonosulni azokkal az érzelmekkel, amik a művészt alkotásra késztették.

A legsokkolóbb műalkotásai a pengékkel bélelt balettcipők, amik István lányának balettkarrierjében megélt megpróbáltatásait manifesztálják. A finom selyem és az éles penge össze nem illő találkozása a balett kegyetlen világát, a szenvedést, majd a felemelkedést, a sebeket és a tündöklést mutatja be.

Az autodidakta módon tanult művész életútja nagy motiváció lehet a feltörekvő művészek és az átlagemberek számára egyaránt. Hiszen arra sarkall, hogy minden nehézségből és szenvedésből van kiút.

A kiállítás 2022. október 22-ig tekinthető meg a szentendrei Új Műhely Galériában.

forrás: sajtóanyag