„Nem csak farsangkor öltöztem gésának, de egy ideig annak is készültem” – interjú Eszes Ritával japánról,mitológiáról és legújabb regényéről

Eszes Rita legújabb regénye, a Japánban játszódó Északról fúj a szél ízig-vérig szerelmi történet, mégis sokkal több is annál. Kiállás a kulturális sokszínűség, az emberi jogok mellett és tisztelgés egy különleges kultúra, az ainuk világa előtt. A regény 2022 második felében jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó Rubin pöttyös sorozatában.

A regény kapcsán interjút készítettünk Eszes Rita íróval, és a regényről, Japánról, az ainukról és további terveiről kérdeztük.

Corn&Soda: Az Északról fúj a szél már a második japán-témájú regényed. Honnan ered a japán kultúra iránti érdeklődésed?
Eszes Rita: Na, tessék, rögtön az első kérdésre nem tudok pontos választ adni. Arra emlékszem, hogy gyerekként már a Macskafogóban is Csino-szan, a japán professzor asszisztense és annak kimonója érdekelt, illetve A sógun című regényből készült filmsorozatra is mindig belógtam a szobába, amikor a felnőttek nézték. Pedig nem volt nekem való, de látni akartam a szép ruha- és hajviseleteket. Nem csak farsangkor öltöztem gésának, de egy ideig annak is készültem. Aztán jóval később, középiskolában külkereskedelmet, japán nyelvet és kultúrát tanultam, így jött, hogy a harmadik tanév végén egy évet ösztöndíjjal Oszakában tölthettem a Rotary-Klubon keresztül.
Ezzel együtt Japán mindig is magánszerelem maradt az életemben, végül sosem dolgoztam olyan területen, ahol használtam volna a nyelvet vagy az ott tapasztaltakat. Talán ezért is kívánkozik ki belőlem az írás során, amit magamba szívtam ebből az országból.

C&S: A regény egy nálunk kevéssé ismert őslakos népről, az ainukról szól. Hogyan talált meg az ő megrendítő történetük?
E. R.: A Rókatündér sikere után mind a kiadó, mind az olvasók biztattak, hogy szívesen olvasnának még japán témájú történetet tőlem. Én viszont nem akartam önmagam ismételni, így elhatároztam, hogy ha mesélek még Japánról, akkor egy egészen másik oldaláról közelítem meg. A Rókatündérben egy déli fekvésű nagyváros a helyszín, szóval úgy döntöttem, hogy másodjára északra megyek, és közelebb a természethez. Azt is elhatároztam, hogy nem csak a szépet akarom elmesélni, hanem őszintén mindent. Engem a magánéletben is nagyon foglalkoztat az emberek egyenjogúsága, amúgy is Hokkaidón jártam osztálykiránduláson, mikor Oszakában tanultam, szóval ez így mind összeadódott. Az ainukról sokat tudtam egyébként, mert egyetemista koromban az akkori párom az ELTE japán szakán végzett, és belőlük írta a szakdolgozatát. Sokat segített, hogy ezt oda is adta nekem a regényírás idejére, és egyébként is eligazított a történelmi dolgokban, hogy minden hiteles legyen.

C&S: Az Északról fúj a szél a kultúrák keveredésének szép példája. A japán és ainu mellett nagyon fontos a brazil is az egyik főhős, Manuela kapcsán. A brazil kultúrához is van valamilyen személyes kötődésed?
E. R.: Igen, amikor Oszakában éltem cserediákként, sok más nemzetiségű ember is megfordult körülöttem. A legjobb barátnőm egy brazil lány volt, és amúgy is sok brazil vendégmunkás élt a városban. Nagyon érdekelt ez a kultúra is, nem titok, hogy Manuela életének több részletét is Marcela barátnőm életéből emeltem ki, mert annyira érdekesnek találtam. Egyébként tud róla és jóváhagyta!
Amikor pedig hazajöttem Japánból, annyira hiányzott a napi kapcsolatunk, hogy elkezdtem szambázni, és évekig jártam ezekre a táncórákra, hogy ne érezzem annyira a kettőnk közötti fizikai távolságot.

C&S: Hozzád melyik kultúrkör áll közelebb: a japán vagy a brazil? Melyik országban élnél szívesebben: Japánban vagy Brazíliában?
E. R.: Valószínűleg a japán, de ezt csak azért mondhatom biztosan, mert azt ismerem és szeretem. Úgy képzelem egyébként, hogy tűz és víz lehet a két világ, bár ezt tényleg csak képzelhetem, mert bármilyen sokat is hallottam Brazíliáról, ott még sosem jártam, ezért is inkább a történelmi múltat mertem bemutatni a regényben, kevésbé a jelent. Japánba bármikor szívesen visszatérnék, már csak a nosztalgia miatt is, és ezt érzem a biztonságosabb választásnak is: ott nincs olyan hatalmas különbség az emberek életszínvonala között. Brazíliát is kipróbálnám persze egy időre, de oda szerintem több vagányság és kalandvágy kell az embernek.

C&S: A regénynek két főhőse van, Kai és Manuela, és mindkettejük nézőpontját olvashatjuk. Melyikük áll közelebb a szívedhez? Kinek a szemszögét írtad szívesebben?
E. R.: Egyformán szívesen írtam őket. Manuelában nagyon szerettem az alapvető bohémságát és vidámságát, és nagyon tudtam azonosulni a „zöld” értékeivel is. De Kait is nagyon meg tudtam érteni a magának valóságával és a világtól való elvonulásával. Szerintem én egyik nap ilyen vagyok, másik nap meg olyan, úgyhogy ezért is gondoltam úgy, hogy ez a két, látszólag különböző ember valahogyan mégis megtalálja majd a közös hangot és a közös pontokat.
De abban talán tudok választani, hogy a múltbéli szálból a brazil oldalét írtam szívesebben. Nem tudom pontosan, miért, mert minden múltbéli szereplőnek kemény élete volt, de náluk valahogy mégis több jutott a fényből.

C&S.: Habár az Északról fúj a szél realista regény, itt is fontos szerepe van a mítoszoknak, mondáknak, ugyanúgy, mint az előző regényeidben. Mit gondolsz: a magyar vagy a japán mitológia a színesebb? Miben látod a legnagyobb különbséget közöttük?
E. R.: Nem érezném fairnek összehasonlítani két különböző kultúra mitológiáját színességi alapon, de az mindenképpen érdekes, hogy talán még egy ilyen távoli ország, mint Japán mitológiai lényeiről is lehet, hogy többet tudunk, mint a sajátjainkról. Az első regényemet is, ami az erdélyi tündérmitológiával foglalkozik, részben azért írtam, mert bosszantott, hogy a helyhez köthető, de szláv eredetű történeteket jobban ismerjük, mint a magunkét.
Erről persze nem gondolom, hogy tehetünk, Drakulát és a vámpírokat a popkultúra is felkapta, ahogyan a japán jókaiokat is. Japán abban a szerencsés helyzetben van, hogy a kereszténység sosem terjedt el náluk annyira, hogy megpróbálja kiszorítani és elfeledtetni a korábban már ott lévő vallások, a sintoizmus és a buddhizmus alakjait. Nálunk nagyon sok hagyomány és a mitológiánk nagy része a pogányság elemeként ellenséggé vált vagy átalakult a kereszténység térhódításával, és sajnálom, hogy később sem tudott igazán visszatérni. Még ma is ez a helyzet, mindenki tanul róla az iskolában, hogy volt egy csodaszarvas meg egy turul, de ennél nagyon nem is megyünk mélyebbre, míg a görög mitológiát például elég behatóan ismertetik velünk.
Talán ezt mondhatom a legnagyobb különbségnek is, hogy nekünk a saját mitológiánk valami nagyon távoli, megfoghatatlan, letűnt dologgá lett – míg Japánban sokkal aktívabban része a mai ember életének is, akár folyamatosan változó-alakuló városi legendákként is.

C&S: Van esetleg más olyan nép, akiknek szívesen olvasod a mítoszait?
E.R.: Hú, igazából bárkinek. Általában a kevésbé ismert történeteket kedvelem, azokkal kapcsolatosan mindig amolyan felfedezés-érzésem van, hogy lám, ilyet is gondoltak egykor az emberek. Szeretek kutakodni és utánanézni dolgoknak, az érdekességeket pedig beleírni a történeteimbe. Legutóbb a szláv mitológiában merültem el, persze olyan szerteágazó, hogy inkább csak egy kis szeletére fókuszáltam igazán, azt próbáltam alaposabban is tanulmányozni, hogy majd átemelhessem egy későbbi regénybe.

C&S: Az eddigi regényeid mind young adult kötetek voltak, azaz a Vörös pöttyös könyvek közé tartoztak, az Északról fúj a szél Rubin pöttyös kötet, azaz new adult, inkább már 18 év felettieknek szól. Mi az oka a váltásnak?
E. R.: Az az igazság, hogy én a young adult kötetek világába félig véletlenül csöppentem bele, az első regényemnél ugyanis még nem igazán voltam vele tisztában, hogy kiknek is szeretnék írni. Fiataloknak, ezt tudtam, de a korcsoportot ennél nem nagyon lőttem be pontosabban. Akkor még nem létezett new adult fantasy vonal a kiadónál, így egyértelmű volt, hogy akkor inkább young adult kategóriába kerülök, mivel az első három regényem fantasy volt.
Mégis úgy alakult, hogy hiába a korosztálybesorolás, a másodlagos olvasórétegem, tehát a felnőttek, mindig is sokan voltak. Hozzáteszem, hogy a főszereplőim is mindig 18+ fiatalok voltak, még a YA kötetekben is. Én úgy gondolom, hogy azért őket tudom legjobban megjeleníteni, mert nekem is a húszas éveim voltak a kedvenceim, erre az időszakra emlékszem a legélénkebben az életemből. Szóval az NA írásban találtam meg az igazi hangomat, talán ez jön legkényelmesebben és legösztönösebben belőlem. A fiatal YA olvasóim mostanra már úgyis ebbe a korosztályba értek, a felnőtt olvasóim meg szívesen emlékeznek vissza velem együtt, szóval remélem, így mindenki boldog.

C&S: Ha jól tudom, már készülőben van a legújabb regényed. Mit lehet tudni róla előre?
E. R. Van egy kész történelmi fantasym, ez is Japánban játszódik, és mindenféle alakváltó lények szerepelnek benne. A munkacíme Tükör a felhőkön túlra. Az előzménye az, hogy már három éve fut egy szörnyesszerda nevű sorozatom a Facebook oldalamon, ahol minden héten valamilyen japán lényt vagy épp folklór történetet mutatok be. Amikor elindult a sorozat, sok olvasóm kérte, hogy a kedvenc lényeikkel írjak egy nagy romantikus és kalandos történetet… és addig viccelődtünk erről, míg megtettem. Ez is fiatal felnőtteknek szól, tehát ugyanannak a korosztálynak, akiknek az Északról fúj a szél. Éppen most zajlik a szerkesztése, valamikor év végén fog megjelenni.

C&S: Mik a jövőbeli terveid? Dolgozol most valamin?
E. R.: A jövőbeli terveim között továbbra is new adult kötetek szerepelnek, két fantasy és két reál történet is van a listámon. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy melyikhez nyúlok legelőször, mert az az igazság, hogy van egy nagy elmaradásom is. Az első regényem, amit már említettem, trilógiának indult, de még nem ért a végére, csak két kötet készült el. Ennek főként az is az oka, hogy a közönségem és így a kiadóm is főleg a japán történeteim iránt érdeklődnek.
Ezzel együtt már nagyon régóta mondom, hogy a sorozatot be kell fejezni, ezzel tartozom a kisebb, de hűségesen várakozó táborának, plusz a szereplőimnek is. Szóval, bár jelenleg aktívan egyik történetet sem írom, csak elmélkedem rajtuk, a tervem az, hogy elsőként az adósságom szeretném törleszteni, lehetőleg még idén. Utána jöhet bármelyik történet a négyből, de még az is megeshet, hogy a semmiből előugrik egy új, ahogyan az legutóbb is történt.