Erunder 
Adott egy népszerű ifjúsági regény, híres színészek, profi rendező, és egy nagy rakás pénz, amiből gyönyörű látványt lehet teremteni. Rakjuk ezt össze és és megkapjuk a nézhetetlen Artemis Fowlt. Kattintás után megtudjátok, hol csúszott félre a dolog.
Már az első előzetes megjelenésekor írtam, hogy nem kell sok jóra számítani a filmtől. Ez azóta csak súlyosbodott. Lehet, hogy ha benne hagyták volna a filmben a jeleneteket, amiket az előzetesekben láttunk, jobb lett volna a végső alkotás, de valószínűbb, hogy még úgy is egy iszonyatosan kínos két órás regényadaptációt kaptunk volna.
Eoin Colfer történetéből, ami egyébként egy nyolc részes sorozat első része, végül egy másfél órás szörnyet hoztak létre, amit úgy lehet a leginkább leírni, hogy a gennyes sebeiből vérző szerencsétlent csak az mentené meg, ha egy vadászpuskával közvetlen közelről fejbe lőnénk.
Az alaptörténet még egész tűrhető, sőt, akár egy nézhető produkció is kijöhetett volna belőle. Artemis, a főhős apját elrabolja egy világuralomra törekvő tündér. Egy ereklyét követel a fiútól, aki azt egy csavaros mindenkit átverős tervvel szerez meg.
Akkor kezdjük sejteni, hogy erre az alapra egy nagy rakás gőzölgő trágyát pakoltak, amikor elkezdődik a karakterek bemutatása.
Artemis Fowl öt évesen már olvasott, kilenc évesen megnyerte a Nemzeti Galéria megtervezését, tíz évesen bárányt klónozott…
Ez nem az én kifigurázott karakterleírásom, ez nagyjából így hangzik el a filmben. Majd ezután rögtön kapunk egy tenyérbemászóan irritáló és öntelt kölyköt.
A többi karakter csak ennél rosszabb bemutatásokat kap, vagy egyáltalán nem is törődnek azzal, hogy valahogyan képbe hozzák a nézőket. Egyszerűen csak bedobálják őket a jelenetekbe és hagyják, hogy maguktól menjenek előre.
Ez okozza a fő problémát, illetve ebből is látszik, hogy mi a legnagyobb baj a filmmel. A forgatókönyv, ha egyáltalán volt olyan, úgy össze lett csapva, hogy az is kész csoda, egyáltalán készült film.
Ezek után az olyan apróságok, hogy a polkorrektség jegyében a férfi parancsnokból nő lett, a fehér testőrből fekete vált már nem is tűnik olyan nagy mellélövésnek.
A legnagyobb hiba mégis talán az, hogy az egész hangulata egyáltalán nem áll össze egy egységes egésszé. Nem érezni azt, hogy van egy csodás rejtett világ, amit meg akarunk ismerni, mert annak a kidolgozására egy csepp energiát sem fektettek be. Az viszont színtisztán átjön a képernyőn, hogy a színészek nem érzik jól magukat a bőrükben, illetve az általuk megformált karakterek bőrében. Kínosabbnál kínosabb jeleneteket és botladozó párbeszédeket pakoltak egymásra, amit nyakon öntöttek egy jó nagy adag parasztvakító látványorgiával.
Értékelés: 20/100 A látványra és a zenére kapott pontot. Azt se értem, hogy Judy Dench és Colin Farrell mit keres az alkotásban, bár utóbbiról van egy olyan tippem, hogy mikor eszméletlen másnapos volt, berángatták egy stúdióba és azt mondták, hogy ott a helye.
MAFAB: 37
IMDb: 4.1/10
