A vadászat (Jagten, 2012) – kritika

Olykor-olykor mindannyian azért kapcsolunk be egy filmet, hogy néhány órára kiszakadhassunk a saját hétköznapjainkból, s egyúttal megfeledkezzünk az összes megoldandó feladatunkról és minden problémánkról. Ilyen esetben csakis jól járhatunk, hiszen bármennyire nyomasztó történetbe csöppenünk is, legalább nem velünk történik… A dán rendező, Thomas Vinterberg 2012-es, A vadászat (Jagten) című filmje nem feltétlenül ilyen helyzethez ajánlott, ugyanis ahelyett, hogy segítene kiszabadulni a mindennapok személyes drámáinak világából, kőkeményen belelök minket egy olyan mély szakadékba, amelyből hosszú-hosszú ideig nem tudunk kimászni.

A vadászat központi karaktere a negyvenes éveiben járó Lucas, aki egy óvodában dolgozik, emellett pedig egy vadászközösség s a kisváros megbecsült tagja. Próbál talpra állni a válása után, és azért küzd, hogy a fia végre hozzá költözhessen. A dolgok szép lassan kezdenek a helyükre kerülni, a szerelem is rátalál főhősünkre, ekkor azonban olyan szörnyűség történik, amire gondolni sem mertünk volna. Lucas legjobb barátja, Teo kislánya ugyanis azt állítja, hogy az óvó bácsi szexuálisan molesztálta, ezt pedig egytől egyig mindenki elhiszi. A néző számára teljesen egyértelmű, hogy alaptalan vádról van szó, a szereplők reakciói viszont tökéletesen leképezik mindazt, ami a valóságban is történne. Mert a gyerekek nem hazudnak. Így aztán a kisváros lakói kiközösítik Lucast, aki képtelen bizonyítani ártatlanságát. Az ő szava áll szemben egy védtelen kislány dacból tett kijelentésével, s egyáltalán nem meglepő, hogy az addig feddhetetlen férfi üldözött vaddá válik.

Thomas Vinterberg olyan pszichológiai drámát alkotott, melyet nézve végig ökölbe szorul a kezünk, a szívünk pedig úgy zakatol, mintha mindaz, amit látunk, velünk történne. A vadászat legnagyobb erénye az egyszerűségében rejlik. Nincs nagyívű történet, csak egy egyszerű ember személyes drámája, mely olyan tragikus, hogy olykor-olykor még nézni is nehéz. Vinterberg kimért pontossággal rajzolja meg a főszereplő igazán szerethető karakterét, akivel nem tudunk nem azonosulni, így hát pont olyan tehetetlennek érezzük magunkat, mint ő… Itt kell megjegyeznem, hogy a színészi játék több, mint tökéletes! Mads Mikkelsen hibátlan és végtelenül valószerű alakítása könnyeden simul bele a film nyomasztó, minimalista világába. A Hannibal (Hannibal, 2013-) című sorozat főgonosza remek választás volt; apró gesztusai és húsba vágó tekintete felejthetetlen alkotássá teszik A vadászatot. Mads Mikkelsen mellett azonban ki kell emelnem még a legjobb barátot alakító Thomas Bo Larsent, aki parádés alakítást nyújt a megrendült apa szerepében, valamint az ő kislányát megformáló Annika Wedderkoppot is, aki valóban az ártatlanság megtestesítője.

A vadászat hiteles, precízen kidolgozott és mérhetetlenül fájdalmas alkotás, mely igen súlyos kérdésekre keresi a választ. Meg is válaszolja őket, ám ez korántsem jelent kellemes, megnyugtató lezárást. Thomas Vinterberg filmjének záró képsorai után nem tudunk megkönnyebbülve sóhajtani egyet, sőt; ennek ellenére nagyon is érdemes megnézni, hiszen intelligens, gondolatébresztő, hibátlanul fényképezett mű pazar színészi játékkal. S valamit még mindenképpen tudni kell róla: kitörölhetetlen nyomot hagy.

Értékelés: 89/100

IMDb: 8,3/10

Mafab: 87%