Bence V. 
Forrás: Typotex.hu
Még nyáron, az Ünnepi Könyvhéten döntöttem el, hogy ez alkalommal nem a jól bevált kedvenc szerzőim könyveire csapok le elsősorban, hanem számomra ismeretlen, kortárs írók műveire. Így adódott, hogy leragadtam a Typotex Kiadó standjánál, amelynek kínálatában feltűnően sok volt a remekül illusztrált, figyelemfelkeltő borító. Igen, borító alapján döntöttem, és mennyire jól tettem!
Afonso Cruz Kokoschka babája című regénye mellett tettem le a voksom, amelynek hátulján érdekes ajánló szerepelt. Így hangzott: „Oskar Kokoschka, a festő annyira bele volt bolondulva Alma Mahlerba, hogy amikor véget ért a kapcsolatuk, készíttetett egy élethű babát, amely szerelme minden egyes részletét hűen lemásolta. A bábkészítőnek írt levelébe, amelyet a babához mellékelt, és amelyet pontos leírással ellátott rajzok kísértek, még azt is belevette, hogy a bőrnek mely ráncait tartja nélkülözhetetlennek. Kokoschka, aki nem akarta véka alá rejteni a szenvedélyét, a városban sétálgatott a babával, eljárt vele az operába. Egy nap aztán elege lett belőle, a fejéhez vágott egy üveg vörösbort, és a baba a szemétbe került. És innentől kezdve sok ember sorsában töltött be létfontosságú szerepet, olyan emberek életében, akik túlélték a második világháborúban a Drezdára hullott négyezer tonna bombát.” A mű története azonban koránt sem az expresszionista festőről, netán annak különleges babájáról szól. A könyv leírása a cím tartalmi kiegészítésére szolgál, hiszen a regény cselekménye voltaképp rengeteg szál összegabalyodása, szerteágazása, amelyek mint egy láncként kapcsolódnak össze, s valóban, beleszól a festő bábuja is.
A három részre tagolható cselekmény első részében a második világháború ideje alatti Drezdában járunk, ahol egy zsidó kisfiú menekül be egy kissé csökkent értelmű bolti eladó rejtett pincéjébe, hogy onnan vészelje át a pusztító csatákat. Az első rész kettejük beszélgetéseiből áll, arról, hogyan is tanította a föld alól a nála jóval idősebb férfit, majd felnőttkoráról, amikor könyvkiadóként dolgozik. Itt kapcsolódik be a második fonál, egy érdekes, különc szerző könyve, amelynek címe Kokoschka babája. Tehát a könyvünkön belül helyezkedik el még egy könyv, amelyben megismerhetünk egy történetet egy lányról, aki megpróbálja feltárni, ki is volt az ő nagyapja, és miért hagyta ott hosszú évekkel korábban nagyanyját. Végül a könyvbéli könyvben főszereplő lányt ismerhetjük meg a valóságban, ahol rejtélyes útkeresésekor rájön, hogy a könyvben foglaltak kísértetiesen hasonlítanak a valóságra.
Igen, igen, tudom, csavaros bizony. Higgyétek el, olvasni is legalább ilyen kaotikus és néhol kétségbeejtő érzés. Nehéz olvasmány e tekintetben, hiszen a különböző, egymásra azonban igencsak hasonlító valóságsíkokat nagyon nehéz fejben tartani, rendszerezni, illetve megfelelő sorrendbe tenni kronológia vagy egyfajta logika szerint. Nehéz olvasmány, ha a furfangos tálalását figyeljük csak. Mindemellett azonban megfér az az állítás is, hogy nagyon könnyen fogyasztható, ha a portugál szerző nyelvi bravúrjaira helyezzük a hangsúlyt. Nagyon tömör, de annál frappánsabb formai megoldásokkal tálal elénk különböző jellemeket vagy elgondolkodtató bölcseleteket. Nem viszi túlzásba a közlést, nem a mélylélektani folyamatok érdeklik, hanem a legelemibb belső esszenciái a jelenségeknek, embereknek. Feladja a hagyományos, elemző bemutatását a karaktereknek, helyette az általános érvényű jellemvonásokra fókuszál, arra, amit beléjük kódolt a természet vagy a történelem. A legkiválóbb példája erre talán a lassú gondolkodású bolti eladó jellemzése, akiről csak ennyit ír: „hemzsegett a feje a hármaspontoktól.” Mindezt pedig megtoldja igen erős vizuális formákkal is, hiszen a szerző maga illusztrálja könyveit.
Számomra zseniális volt Afonso stílusa, mert úgy sikerült valami újszerűt és tényleg sajátosat teremtenie, hogy nem lehetett azt érezni rajta – amit egyébként túlzottan is sokszor érzek a kortárs szerzőkön –, hogy majd megfeszül az erőlködéstől, hogy egyedinek hasson. Afonso Cruz könnyedén, természetesen oldotta meg mindezt, és erre már csupán hab a tortán az a tény, hogy a cselekmény tálalása egészen különleges. Bonyolult, szövevényes ugyan, de különleges. Rengeteg rejtéllyel teleszőtt, néhol egészen szatirikus, néhol pedig igencsak démoni véletlenekkel dolgozó történetet kínál, melyben a legkülönfélébb dimenziókban mozgó rövid epizódok is észrevétlenül, mégis tökéletesen simán fonódnak egymásba. Részint az idő csúsztatása, részint pedig az önbeteljesítő jóslatok miatt. Emiatt folyamatosan jelen van egyfajta bizonytalanság a jótékony fajtából, amely előrelendít minket a könyvvel, hogy utánajárjunk annak a megismert jelenségek közül, melyik az ok és melyik az okozat.
A történet emellett boncolgat mély kérdéseket is. Egy-egy mondattal is képes láttatni velünk mélységeiben dolgokat. Bemutatja többek közt a traumatizálódás anatómiáját, a művészi hitvallások szánalmas nyomorúságát, a XX. század embertelen körülményeit, vagy épp az apa-fia kapcsolatok bonyodalmasságát. Nemcsak az idővel játszik a szerző, hanem a különböző gondolatokkal, amelyek egyik szálból észrevétlenül surrannak át a másikba. Így például az egyik karakter, egy festő, a történet elején kifejti, hogy egy festőnek lehetséges egyszerre több aspektusból megmutatnia az ábrázolt képet, hiszen a valóságban sem egy nézőpont létezik. Ennek a gondolatnak ékes példája maga Afonso Cruz könyve, amely minden fejezettel újabb és újabb értelmezési kereteket nyújt egy végletekig széttöredezett cselekményhez. Az olvasóban pedig óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon a szerző által bemutatott sorrenden kívül hányféleképpen hozható még egymással összhangba ez a temérdek esemény?
A Kokoschka babája egy nagyon élvezetes könyv. Könnyed nyelvezete és befogadható, ám elgondolkodtató gondolati tartalma mellé igen nehéz cselekményszerkezettel kooperál, amely a szétszórtság érzését kelti. Ám ez nem a szerző ügyetlenségének tudható be, sokkal inkább az ábrázolni kívánt jelenségnek, magának a lét széttöredezettségének, a nézőpontok, időbeli és térbeli csúsztatások komplexumának, az emberi természet sokszínűségének. Afonso Cruz e művéért 2012-ben elnyerte az Európai Unió irodalmi díját.
