Elkezdődött az Alföldi Róbert rendezésében jövő nyáron színpadra kerülő West Side Story szereplőinek kiválasztása, azonban rekordszámú jelentkező közül kell kiválogatnia a rendezőnek a legmegfelelőbb jelölteket. A casting felhívására közel 350-en jelentkeztek.
A jelentkezők közül 280-an kaptak meghívást a személyes meghallgatásra, ők a darab rendezője és alkotótársai előtt tartott, két napos szereplőválogatáson mutatkozhattak be. Az Alföldi rendezte West Side Storyt először a Szegedi Szabadtéri Játékok tűzi műsorra hat előadással, 2020 augusztus 14 és 20 között.
A West Side Story Arthur Laurents könyve alapján készült, zenéjét Leonard Bernstein szerezte, szövegét Stephen Sondheim írta. A musical William Shakespeare Rómeó és Júlia című művén alapszik. A darabból készült filmadaptáció minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett musicalje.
A történet New York West Side negyedében játszódik, ahol két egymással rivalizáló banda szeretné megszerezni a környék feletti egyeduralmat. A Jets, a második generációs amerikai tinikből álló banda és a Puerto Rico-i származású fiatalok bandája, a Cápák közötti feszültség a végsőkig fokozódott. Mindennaposak az utcai összetűzések, és kitörni készül a bandaháború. A két banda vezetői találkozóra készülnek, ahol megbeszélhetik egy utolsó nagy összecsapás részleteit. A győztes mindent visz – ez a jelszó. Csakhogy a szerelem beleavatkozik az eseményekbe. A Jets egyik alapítója, Tony ugyanis szemet vetett a Cápák vezetője, Bernardo gyönyörű húgára, Mariára. Szerelmük azonban – akárcsak Rómeó és Júlia történetében – tragédiába torkollik.
forrás: sajtóanyag