Amerikai Horror Story: Cult – évadkritika

Hetedik évadát tudhatja háta mögött az Amerikai Horror Story (American Horror story, 2011-). Az utóbbi néhány szezon hanyatló tendenciáját figyelve pedig nagy érdeklődéssel várhattuk, mivel rukkolnak elő az igencsak mesterkélt My Roanoke Nightmare után, amely csak a nála is gyengébb Hotelhez képest volt pozitívan értékelhető.

Az antológia készítői úgy döntöttek, szakítanak az autentikus horror tematikával, és nem a zsáner szerelmeseinek szájíze szerint valamely kézenfekvő klisére építik fel az évadot. A Cult a jelen folyamatira reflektál, a társadalomban egymásnak feszülő éles ideológiai ellentétek lidérces jövőképét vetíti a nézők elé. Honnan is indulhatna el egy ilyen eseménysorozat, ha nem Donald Trump elnökké választásától? A szereplők személyében a két oldal képviselőit ismerhetjük meg, akiknek élete egybefonódik a rejtélyes, Trump-fanatikus Kai Anderson felbukkanásával, aki politikai és ideológiai ambícióit radikális módszerekkel kívánja érvényesíteni. Mozgalmából hamarosan egy torz szekta születik, amely nem tisztel senkit és semmit. Gyilkosságok sorozata indul be, s hamarosan a háttérben motivációs szerepet betöltő politikai- és/vagy ideológiai meggyőződés szépen lassan elszublimál a közösség és egyének szintjén egyaránt, s nem marad más hátra, csak a túlélésért folytatott véres küzdelem.

A Cult gondolati aspektusát tekintve erősen indokolt, és szemlélhető úgy, mint egy figyelemfelkeltő, elgondolkodtató üzenet a világ eseményei kapcsán. Nagyon élesen világít rá arra, hogy még a legnemesebb eszmék is hamar válhatnak önnön megcsúfolásukká. Alapvetően azt mondhatjuk, ezt az évadot a genderelmélet és az arra adott üdvözlő vagy elutasító válaszok heves összecsapásai hívták életre. Persze ott bujkál még a liberalizmus, s annak mindennemű vadhajtásának kritikája is. Az Amerikai Horror Story a legsötétebb jövőt tárja fel, amelyben a nemek közötti ellentétek többé nem képesek konszenzusra jutni. Puzsér Róbert legyen a talpán, aki nagyobb elmeháborodottságot tud kreálni a két tábor összecsapásából, mint amit a készítők elénk tárnak. Víziójuk azonban bármennyire is próbál egy hiteles és potenciális disztópiát bemutatni, gesztusaiban az egész jelenséget parodisztikus gúnymesévé zülleszti. Ennek több oka is van: az egész történet tér- és időbeli elhelyezése, a karakterek és a szekta túlontúl sematikus és olcsó ábrázolása, valamint  a mellékszereplőket alakító színészek kritikán aluli teljesítménye. Illetve hozzátehetném még a cselekmény túlzó komplexitását, a múltbéli, valós események – a korábbi évadoktól ez esetben eltérően – öncélú és izzadtságszagú előrángatását, valamint azt, hogy nincs kontraszt az ideológiai túlkapások ellensúlyozására. Egy szó, mint száz, a témafelvetés jogos, indokolt és kreatív, de a megvalósítás erősen szólva is mellé ment.

Tehát mi is a bajom voltaképpen? Az, hogy az előző évad iszonyatosan gagyi, mészárolós kísérletét követően – ti. hogy hűek maradjanak a horror műfajához – most a ló másik oldalára zuhantak át, méghozzá látványosan. Ebből az elképzelésből, a túlzott ideológiai fanatizmusból valóban vérfagyasztó történetet lehetett volna kreálni. A készítők azonban olyan költői túlzásokba esnek, amik már-már nevetséges hatást keltenek. A sorozat közben gyakran éreztem, hogy mindez direkt van, és a koncepció része. Igen ám, viszont mi jelen esetben egy horror sorozatról beszélünk, ahol a nevetés aligha lehet legitim és elvárható élményünk. Nem nyerünk betekintést a nagyvilági eseményekbe: mindössze egy kisvárosba zárkózunk, és egy lokális mozgalom alakulását követhetjük nyomon. Ez persze indokolja, hogy miért is történhet meg mindaz, ami megtörténik, ugyanakkor olyan hatást kelt, mintha világméretű folyamatokról beszélnénk. Az események láncolata sokszor hirtelen, indokolatlanul gyorsan változik, a csoportdinamika követhetetlen, a háttérmotivációk pedig zavarossá válnak. Pedig alapvetően pártolom az ötletet, hogy a szellemek, náci orvosok meg miegyebek után a horrorisztikus élményt olyan területekre alapozzák, mint a pszichológiai terror, a média manipulációja vagy a különféle társadalmi anomáliák. Csakhogy ezeket nem sikerült valósághűen tálalni ebben az esetben. Kár érte.

Szóval a Cult egyfajta lidércnyomás eredménye. Igyekszik napjaink összes aggasztó eseményét beleszőni valamelyest a cselekménybe. Ám ebben a nagyszabású törekvésben kissé kaotikussá válik, hogy mivel is foglalkozik elsősorban. Csak nehezen kristályosodik ki az évad végére, hogy tulajdonképpen mire hívja fel a veszélyt. Mert nem a szektásosodás vagy a szektákba való bekerülés lélektani okaira, esetleg következményeire világít rá. Mélységeiben semmiképpen sem. A fókuszban inkább a radikális elhivatottság veszélyei állnak. Azt mutatják be, mi történik, ha a nemek közti harcnak túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítunk, ha a politikai csatározások leszivárognak az alacsonyabb szintekre, ha begyűrűznek a családokon belülre is. Az összecsapásból egyik oldal sem kerülhet ki győztesen, az egymásnak feszülő ellentétek evolúciós harcokat szülnek ahelyett, hogy dialogizálva, önmagukból kitekintve a másikra, szintézisre juthatnának. Ha így értelmezzük az évad végső nagy üzenetét, ezen a szinten aligha maradhat hiányérzetünk. Afelől viszont ne legyen kétségünk, hogy a mégoly nemes mondanivaló formai oldala jócskán hagy kívánnivalót maga után. Mert végső soron egy – a korábbi évadokat jól ismerők számára – kiszámítható, meglepetésekkel nem nagyon szolgáló, inkább paródiajellegű szezont kapunk kézhez, amiben egyre több és több rossz színészi teljesítmény bukkan már fel.

Szóval mit tudtunk meg az AHS legújabb évadából? Azt mindenképpen, hogy a sorozat készítői rettegnek Trump politikájától és a nemi csatározásoktól. Továbbá azt is, hogy az írók most már leplezetlenül egy kaptafára szerkesztik a cselekményt, s nem képesek igazi, váratlan fordulatokat elhinteni. Emellett az is nyilvánvalóvá vált, hogy a horror műfaját nagyon széles skálán, akár eltérően is lehet értelmezni. No meg persze azt, hogy Sarah Paulson továbbra is zseniális színésznő. Összességében mondhatjuk, hogy egy egészen új fejezet ez a sorozat történetében: ez volt az első évad, amely megpróbált bármilyen üzentet kommunikálni. Csakhogy mindez a sorozat eredeti szándékának rovására ment. Úgyhogy csak remélhetjük, hogy a következő szezonra sikerül összhangba hozni a kettőt.