Fráter Zsuzsanna 
Nemrég jelent meg kolléganőnk, Tóth-Bertók Eszter első könyve Amolyan lépcsőházi, szerelmes címmel az Álomgyár Kiadó gondozásában. A regény egy különleges, sosem múló szerelem cseppet sem hétköznapi történetét meséli el a két főhős szemszögén keresztül. A kötet megjelenése kapcsán interjút készítettünk Eszterrel: íróvá válásáról, a regény megszületéséről, és további terveiről beszélgettünk.
Az Amolyan lépcsőházi, szerelmes története szerint Gerda, a fiatal gyógypedagógus egyhetes szabadságát tervezi éppen, amikor hazafelé tartva leszólítja őt a lépcsőház biciklitárolójába költözött lakó. A beszélgetés hamarosan egy furcsa, szinte abszurd szerelemmé növi ki magát, és Gedra életében minden a feje tetejére áll. Vajon azonban lehet-e boldog párkapcsolata két nagyon különböző hátterű embernek? Létezik-e sírig tartó szerelem? Mit jelent a függés? Csak tudatmódosító szerektől tudunk-e függeni? Milyen következményei lehetnek a gyermekkori bántalmazásnak? Ezekre és még nagyon sok más kérdésre keresi Tóth-Bertók Eszter filozofikus mélységű regénye a válaszokat.
Corn&Soda: Milyen érzés volt kézbe venni a nyomdából kijött első kötetedet?
Tóth-Bertók Eszter: Az első napon nem tudatosult bennem, hogy valóban a saját könyvemet tartom a kezemben. Úgy nézegettem, mint egy könyvesboltban vásárolt kötetet, melyen sokan igencsak sokat dolgoztak, és amely által kicsit közelebb kerülök egy szerzőhöz, akit nagy valószínűséggel sosem ismerek meg teljesen. Aztán – ahogy minden könyvnél szoktam – megszagoltam, és akkor szorult össze a gyomrom, hiszen pont az történt, amire mindig gondolok: kicsit közelebb kerültem valakihez. Úgy éreztem, mintha képes lennék magam mellé állni és megveregetni a saját vállam. Megható volt, az egyszer biztos.
Corn&Soda: Karinthytól a kedvenc novellám a Hogyan lettem íróvá címet viseli. Te hogyan lettél íróvá?
Tóth-Bertók Eszter: Ezen épp nemrég gondolkodtam, hiszen nagyon sokáig néptáncosnak készültem, aztán, mikor elengedtem ezt az álmot, a filmek felé fordultam – ami szintén örök szerelem. Az egyetemen kezdtem el úgy igazából írni, leginkább filmkritikákat, aztán rájöttem, hogy szeretem az írást, s szeretem visszaolvasni is mindazt, amit papírra vetek. Jelentkeztem is egy szépíró kurzusra, ahol hétről hétre írtunk, majd felolvastuk, s közben úgy éreztem, ilyen az, mikor önmagam vagyok. Tulajdonképpen folyton írok, nálam a bevásárló lista is egy rövid novella, és a karácsonyi ajándék mellé is jár levél, melyet senki sem szokott sírás nélkül végigolvasni. Azt hiszem, ha valamit nem mondok ki, az addig fészkelődik bennem, míg rá nem kerül egy papírra.
Corn&Soda: A regény egy különleges szerelem története. Saját élményen alapul vagy fikció az egész történet?
Tóth-Bertók Eszter: Saját élményen, saját élményeken (is) alapul, hiszen önkéntelenül is megelevenednek az emlékek, melyeket az ember valaha átélt. Sokkal könnyebb azokból a dolgokból építkezni, melyekhez a járt utat kell újra végigjárni, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy igaz történetről beszélünk. Merthogy nem az, s a szereplők sem valósak, épp csak annyira, hogy azokból az emberekből gyúrtam össze őket, akikkel életem során találkoztam.
Corn&Soda: A főhősnő akaratlanul is rád emlékeztetett. Hogy érzed, mennyire vagy te Gerda?
Tóth-Bertók Eszter: Őszintén szólva, egyes szám első személyben alkotva néha magam is úgy éreztem, hogy én vagyok Gerda, de nem így van. Hasonlítunk: szőke a haja, alig több ötven (negyven) kilónál, és mindig-mindig van nála esernyő, de inkább úgy fogalmaznék, hogy Gerda az a lány, aki én sosem leszek. Megteszi mindazt, amit én sosem tennék és soha nem is fogok megtenni, s egy olyan helyzetben él, mely által igencsak sok lány mondhatja magáról, hogy bizony ő Gerda.
Corn&Soda: A történetben fontos szerepet kap a függőség, a drogok hatása. Végeztél kutatásokat a témában, foglalkoztál a kábítószer-függőség hatásaival?
Tóth-Bertók Eszter: Igyekeztem utánajárni a témának, kerestem szakirodalmat, beszélgettem olyannal, aki belülről ismeri, de nem akartam ebből az irányból megközelíteni a témát, nem akartam a tényekre koncentrálni, hiszen inkább a dolog emocionális része érdekelt. Az, hogy miképpen befolyásol egy életet a függőség – legyen az bármilyen. Bizonyára nem véletlenül mondjuk sokszor, hogy a szerelem olyan, mint a kábítószer… ez a gondolat foglalkoztatott.
Corn&Soda: A másik fontos szociológiai téma, ami megjelenik a történetben, a családon belüli erőszak. Miért tartottad fontosnak, hogy két ilyen társadalmilag érzékeny probléma is helyet kapjon egy alapvetően szerelemről szóló regényben?
Tóth-Bertók Eszter: Nem akartam csak a szerelemről beszélni. Pontosabban: máshogy szerettem volna megragadni ezt a témát, inkább amolyan szerelmest akartam írni. És mivel egy négyszintes panelház első emeletén nőttem fel, közelebb voltam azokhoz a dolgokhoz, melyek láttán sokan becsukjuk a szemünket. Mert ami a szomszédban történik, attól egy vastag fal választ el minket, tehát szinte nem is létezik. Szerettem volna megmutatni, hogy mi minden történhet épp csak néhány lépésre az életünktől, a házban vagy az utcában, melyben élünk. Hiszen ezek a dolgok bizony megtörténnek, csak próbálunk úgy tenni, mintha nem így lenne.
Corn&Soda: A történetet két szemszögből is látjuk: Gerdáéból és Ákoséból is. Nőként nehéz volt egy férfi nézőpontjába helyezkedni?
Tóth-Bertók Eszter: Akár furcsán hangzik, akár nem: egyáltalán nem volt nehéz. A szépíró kurzus második óráján kaptuk azt a feladatot, hogy a nők írjanak férfiként és fordítva, s akkor tűnt fel, hogy mennyire felszabadító dolog ez számomra. Kicsit persze aggódtam, hogy valóban más hangon szólal-e meg Ákos, mint Gerda, de hamar megszületett a karakter, mely éreztette velem, hogy elengedhetem magam, én pedig hallgattam rá.
Corn&Soda: Szerinted mi a könyv legfontosabb üzenete?
Tóth-Bertók Eszter: Talán az, amit Ákos ír a búcsúlevelében: „az érzés nem tűnik el”. Úgy gondolom, vannak érzések, melyek nem tudnak egyszerűen megszűnni, csupán átalakulnak és továbbélnek velünk, bennünk. Nekünk pedig meg kell tanulnunk kezelni őket. Sok dologgal nagyon nehéz szembenézni, legfőképp egy szerettünk elvesztésével, mégsem vagyunk képesek arra, hogy megakadályozzuk, hiszen ez az élet rendje. Édesanyám szokta mindig mondani, hogy „a szeretteinket csak kölcsönbe kaptuk Istentől” – viszont attól még, hogy valakit elveszítünk, az érzéseink nem tűnnek el. Olyanok, mint egy tetoválás, hiába létezik a modern technika, mi mindig tudjuk majd, hogy egyszer ott volt valahol egy pillangó…
Corn&Soda: Hogyan tovább? Tervezel újabb könyvet?
Tóth-Bertók Eszter: Tervezek, ha lesz rá lehetőség, egy novella-fűzért szeretnék könyvvé formálni. Annyit elárulok, hogy nem megyek messze a szerelemtől, a munkacíme az, hogy Vakrandi.
