Lehetséges-e a megbocsájtás? – Bálint Erika: Adj esélyt

A napokban jelenik meg Bálint Erika első regénye Adj esélyt! címmel a Könyvmolyképző Kiadó Arany pöttyös sorozatában. Az írónő debütáló kötete bátor és érzékeny, olyan nehéz témákat boncolgat, mint a homoszexualitás, rák, megbocsájtás és elengedés. Habár a felvetődő kérdések húsba vágóak, maga a regény líraian szép, és az üzenete pedig örök érvényű.

Helyre lehet-e hozni, amit hosszú évekkel ezelőtt elrontottunk? Meg lehet-e bocsájtani azt, ha egy apa évekig nem látogatja a fiát? Van-e olyan indok, amiért egy szülő lemondhat a saját gyermekéről? Mennyire része az ember személyiségének a nemi identitása? Kire tartozik az ember magánélete? Véget vethet-e a karriernek a másság? Bálint Erika regénye ezekre a kérdésekre és még sok másra keresi a választ.

A történet szerint Adorján, a regény főhőse évekig hazugságban élt. Ismert orvosként azt tette, amit a társadalom elvárt tőle: megnősült és gyereke lett. Ám találkozott egy férfival, és elhagyta a feleségét, Évát, hogy szabadon szerethessen egy olyan korban, amikor ez megbocsáthatatlan volt.
Évekkel később, amikor kiderül, hogy halálos beteg, versenyt fut az idővel, és már bármit megadna, hogy megismerhesse a fiát.
Fia, Tomi egy olyan főiskolán tanul, ahová anyja kényszerítette, és csak magában dédelgeti az álmot, hogy szakács legyen. Életét felborítja a hír, hogy az apja életben van, sőt, találkozni szeretne vele.

A regény három nézőpont-karakteren – Adorjánon, Tomin, Éván – keresztül mutatja be az eseményeket és a múltat. Megismerjük mindhármójuk történetét, cselekedeteik mozgatórugóit, motivációikat, félelmeiket, és kételyeiket. Ráadásul az írónő felváltva használja az E/3-as és E/1-es elbeszélőmódot, így nem csupán kívülről szemléljük a történéseket, hanem a vallomásos részeknek köszönhetően a szereplők legbelsőbb gondolatait is megismerhetjük, így átérezhetjük gondjaikat, fájdalmukat, dilemmáikat. Talán ezáltal is válik a regény annyira emberivé. Még a legnegatívabb karakter motivációi is érthetőek, elfogadhatóak, hiszen emberiek. Mindennek megvan az oka, minden visszavezethető valami múltbeli fájdalomra, sérelemre, amelyek sokszor maga alá gyűri azt, aki nem képes elengedni a múltat, nem képes megbocsájtani. Ugyanis a megbocsájtás, a múlt elengedése, a feloldozás és a feloldoztatás azok, amiket a regény minden egyes szereplőjének meg kell tanulnia.

Bálint Erika hősei esendőek, hibáznak, téves döntéseket hoznak, ugyan úgy, mint bármelyikünk a való életben. Ezért is annyira húsba markoló ez a történet, mert bármelyikünkről szólhatna, így mindannyiunkról szól: a ballépéseinkről, csökönyösségünkről, előítéleteinkről, konok haragunkról. Ám ebben a  történetben a hősök lehetőséget kapnak, hogy helyrehozzák a hibáikat. A döntés a kezükben van, és csak rajtuk múlik, élnek vele. Pont úgy, mint ahogyan a saját mindennapjainkban is sokszor csakis rajtunk múlik az, hogy élünk-e a lehetősségekkel, amit kapunk az élettől.

Azonban ezeket az örök igazságokat a regény nem szájba rágósan, az orrunk alá dörgölve mondja el, hanem egy igazán szép, megható, sokszor fájdalmas történeten keresztül. A realisztikusan festi le a rákkal küzdő Adorján kálváriáját, az alattomos betegség életet felőrlő erejét. Ám mindezek ellenére a történet mégsem negatív kicsengésű, depresszív hangvételű, hanem az élet szépségét, teljességét hirdeti annak múlandó volta ellenére is.  Ráadásul a regény finom, lírai nyelvezete, gyönyörű leírásai magával ragadják az olvasót.

Összességében Bálint Erika első regénye gyönyörű történet a megbocsájtás erejéről, önmagunk elfogadásáról és elfogadtatásáról, az élet értékéről. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a szép, megható és elgondolkodtató történeteket.