Blackphoenix 
A Bridget Jones-rajongók pezsgőt bonthatnak jövő csütörtökön, azaz szeptember 15-én, ugyanis elérkezett a pillanat, amikor kedvencük harmadszorra is látható a mozivásznon. A sajtóvetítést M. Nagy Miklós esztéta és műfordító nyitotta meg, aki szerint A Bridget Jones babát vár (Bridget Jones’s Baby, 2016) – nem mellesleg az alapjaként szolgáló könyv is – igazi „laughaton”, vagyis maratoni kihívást nyújt a nézők rekeszizmainak.
Már az első néhány perc után nyilvánvalóvá vált, hogy Sharone Maguire rendezőnő alkotása valóban megérdemli ezt a jelzőt. Miután Mark Darcyval való kapcsolata nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Bridget Jones negyvenes szingliként régi-új módszerrel kompenzál. Az alkoholmennyiség változatlan, csak éppen a felelős családanyává puhult Jude és Shazza, illetve az örökbefogadás bűvkörében pörgő Tom helyét egy harmincas kolléganő, Miranda veszi át. A buli pedig még jobban felpörög; minden korábbi bárban iszogatós jelenet és az azokat követő macskajaj meghitt kis jelenetecskék csupán a fesztiválon való vaduláshoz képest. Ráadásul – mivel Renée Zellweger ez alkalommal feltehetően bojkottálta a megterhelő hízókúrát –, egy új, vékony Bridgetet látunk a bulihuligánok között csetleni-botlani. Ám ahogyan azt már megszokhattuk, éppen a szerencsétlenkedése veti bele egy újabb szívdöglesztő pasas karjaiba.
Így, bár a film eleje Daniel Cleaver halálhírét hozza el számunkra, hamar fellélegezhetünk, hogy az előző két részben olyan jól bevált szerelmi háromszög-struktúra háborítatlan marad. Ráadásul ismét működik. A vérfrissítés a lehető legjobbkor érkezett; Daniel Cleavert nagy eséllyel már mindenki zsigerből rühelli, így tartalékai felélése után a karakternek ideje volt leköszönnie. Az univerzális szerelmi algoritmus moguljának, Jacknek hála azonban Mark Darcy ez alkalommal sem marad ellenfél nélkül. Ráadásul kifejezetten üdítő változatosság a megrögzött szoknyapecér disznó karaktere után egy ellenpontot látni a már idegesítően tökéletes férfi személyében, aki egyformán csúcs az ágyban, a romantikázásban és a közéletben. A tétet ráadásul növeli a Bridget hasában növekvő gyermek, aki valamikor a Sodoma és Gomora-stílusú fesztivál és a Markkal való meghitt viszontlátás környékén fogant meg. Az apa személyének bizonytalansága körüli alapkonfliktus, és a babás poénok frissen megnyíló tárháza tesznek róla, hogy az új filmet garantáltan ne tudja senki se faarccal végignézni.
Persze igencsak elcsépelt, és negyvenes partikirálynőhöz méltatlanul prűd szemlélet, hogy az „ifjú” anyának hasonló helyzetben feltétlenül gyermeke biológiai apjával kell maradnia. Éppen ezért a két férfi versengésében túl nagy hangsúly esik a fenti kérdésre, és aránytalanul felfújják azt. Ám mivel enélkül a hozzáállás nélkül kevésbé lenne kiélezett a konfliktus – emellett a való életben is jellemzően sokan belesétálnak ebbe a csapdába –, ennyit igazán elnézhetünk a filmnek. Ilyen körülmények között természetesen számíthattunk arra, hogy a nagy pillanatban a kórházba való megérkezés sem hagyományos, sem zökkenőmentes nem lesz. Azonban ezen a ponton a film túlságosan vicces akar lenni, és sajnálatos módon túlidétlenkedi az adott jelenetet.
Az viszont kifejezetten dicséretes, ahogy Bridget nőgyógyásza az első vizsgálattól a szülés levezetéséig erkölcscsősz kiképzőőrmesterből gondoskodó nővé szelídül. Ez a változás ad egy kis többletet a filmnek a folyamatosan robbanó poénbombák sokasága, valamint a kiszámítható befejezés mellé. Renée Zellweger és Colin Firth természetesen hozzák a megszokott formájukat, a Jacket alakító Patrick Dempsey pedig tökéletes választás volt a megfogyatkozott szerelmi háromszög ismételt bezárására.
A Bridget Jones babát vár tehát összességében méltó folytatása az eddigi két filmnek: szórakoztató, szerethető és humoros. Aki eddig szerette a kelekótya, szómenésben szenvedő főhősnőt, és nyársat nyelt lovagját, az biztosan nem fog csalódni. Aki pedig eddig sem kifejezetten csípte őket, annak már bőven volt ideje rájönni, hogy a Bridget Jones-filmeket nem neki találták ki.
Értékelés: 85/100
IMDb: NA
Mafab: NA
