Ezúttal nem James Cameron egyik legendás kreatúrájával, hanem egy sokkal alattomosabb ellenféllel került szembe Bill Paxton. Ugyanakkor míg előbbiek csak egy-egy film erejéig „törölték” a vászonról, addig egy műtét során fellépő komplikáció következtében február 25-én, szombaton végleg búcsút vett a színészvilág egy ikonikus figurától.
A sors iróniája, hogy a több szempontból is rendhagyó legutóbbi Oscar-gála előtt jelentették be halálhírét. Ilyenformán méltó helyen emlékezhettek meg Hollywood igazán egyedülálló karakteréről. Hogy a filmművészet iránt milyen állhatatos személyről beszélünk, kiválóan jellemzi családja gyászjelentése, akik szintén a munka iránti szenvedélyét hangsúlyozták. „Akik ismerték, mind érezték a művészet iránti szenvedélyét; melegszívűségét és kiapadhatatlan energiáját pedig letagadni sem lehetne.”
Paxton a filmművészet területén szinte mindenbe belekóstolt. Filmszerepei mellett több alkalommal is rendezett (Isten haragja, 2001), de rövidfilmes íróként (Tattoo, 2011) és producerként (Félelmetes nap, 2013), hovatovább jelmeztervezőként szintén jegyzik a nevét. Emellett előszeretettel vállalt szerepeket sorozatokban is. A Hármastársakban (Big Love, 2006-2011) nyújtott alakításáért Golden Globe-jelölésig vitte, de az utóbbi években feltűnt A SHIELD ügynökeiben (Agents of S.H.I.E.L.D., 2013-) és a Texas felemelkedése (Texas Rising, 2015) című minisorozatban is.
Bill Paxton karizmatikus figuráját mi sem szemlélteti jobban, mint hogy James Cameron egyik legkedveltebb színésze volt. Legnépszerűbb filmjei is Cameron alkotásaihoz tartoznak. Ő kötött bele a többek között a Terminatorba egy punk banda fejeként a franchise első részében. Stílszerűen maga a Halálosztó is megemlékezett róla: „ Bill Paxton bármilyen szerepet el tudott játszani, de a legjobb arca akkor került elő, amikor önmaga volt – egy nagyszerű ember, akinek hatalmas szíve volt”. A cyborg mellett harcolt még Ripley oldalán tengerészgyalogosként Stan Winston szörnyetegei ellen (Aliens, 1986) Négy esztendő elteltével már a Ragadozó (Predator 2, 1990) áldozata lett, hogy 7 évvel később Cameronnal kutasson az elsüllyedt Titanic (Titanic, 1997) után. A karizmatikus művész mindezeken kívül sorozatosan tűnt fel olyan kasszasikerekben, mint az Apollo 13 (Apollo-13) vagy a Twister (Twister, 1996).
Paxton sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több, mint 90 (!) filmben vállalt valamilyen formában szerepet. A sors azonban megakadályozta abban, hogy utolsó alkotásának bemutatóján ne csak szellemében legyen jelen.