John 
Forrás: mozipremierek.hu
Szegény Csábítás (The Beguiled, 2017) sok kritikusban és nézőben éppen az ellenkező hatást érte el. A Cannes-i Filmfesztivál díját elnyert mű Thomas Cullinan Painted Devil című könyvét dolgozza fel, ráadásul teljesen más stílusban, mint ahogyan a korábbi adaptáció, Don Siegel tollából. Sofia Coppola idén megjelent verziója A tizedes háremével ellentétben nem egy kiéhezett nők által megtépázott férfi hányattatásait mutatja be, sokkal inkább azt, amiről az eredeti mű is szólt: egy egyszerű, régen mindennaposnak számítótörténetet, amelyben egyetlen férfi is elég a káoszhoz.
1864, az amerikai polgárháborúnak lassan vége. Valahol Virginia államban egy északi tizedes sérülten várja fájdalmas halálát egy fa tövében, mikor a sors a megmentésére küldi egy közeli leányiskola kis tanulóját. A kislány elviszi Miss Martha leánynevelő intézetébe, ahol a háború ellenére sem állt meg az élet. A hét nő, ahelyett, hogy feladná a tizedest a délieknek, keresztényi kötelességének eleget téve szárnyai alá veszik. Míg a katona sérülései gyorsan gyógyulnak, a nők lelkén egyre több seb esik – az idegen elfojtott vágyakat, régen őrzött reményeket és ismeretlen érzéseket kelt néhányukban, ő pedig nem átall élni a felkínálkozó lehetőségekkel…
A filmből sugárzik az igazi női energia. Nem a túl hangos feminista „jobbak vagyunk” – bár a férfi szereplő szálának mellőzését sokan ennek látják – hanem az a szolid, mégis törhetetlenül kemény erő, amely olykor minden anya, feleség és szerető tekintetében megmutatkozik. E szerepekre oszthatók le a karakterek is, egyszerre teremtve meg ezzel az egyensúlyt és a feszültséget is a filmben.
Ha már szóba kerültek: Coppola rettenetesen jól kezeli a karaktereket, és megfelelő testeket is választott a megszemélyesítésükhöz. Colin Farell páratlanul játssza el a Férfi teljes érzelmi skáláját a nyájas báránytól a tomboló farkasig. Nicole Kidman a szerepen kívül is tiszteletet parancsol, Miss Marthaként az asszonyi tekintélyt viszont sikerül megfűszereznie az oltalmazó anya minden vonásával – ettől lesz a karakter szimpatikus, nem pedighárpia. Elle Fanning egy olyan gyönyörű, ám tapasztalatlan viktoriánus tinédzser bőrébe bújik, aki szexuális éhségét képes lenne bármivel – vagy ezesetben bárkivel – csillapítani. Kristen Dunst kevésbé tündököl a sok nagyság mellett, de ez a karakter, és nem az ő hibája. Edwina a világtörténelem összes ponyvájában fellelhető naiv hősnő: gyöngy, amely önként veti magát a disznó elé.
Szóval minden tiszteletem a rendezőé, azt azonban nem lehet tagadni, hogy a film egy kicsit lassabb mederben csordogál, mint szabadna neki. Egy helyszín, változatlan szereplőgárda, ismétlődő események és cselekedetek – ezek mind elegendőek hozzá, hogy a harmadik-negyedik szürkületi jelenet után az ember már mocorogjon a székében. Nyilvánvalóan a cél a ház életének monoton egyhangúságának bemutatása volt, de ennyi nyújtás után bármelyik rétes tésztája elszakadt volna már.
A lassú tempót a rengeteg kitartott fókusz is elősegíti, amitől néha sajnos olyan érzése van az embernek, mintha kötelezően kéne néznie valakit piperészkedés közben. Mivel itt a kimutatott és elfojtott érzelmeken is egyaránt nagy hangsúly van, ráadásul a cselekmény túlnyomó része ezekből áll, fontos látnunk közelről is, mi történik – ám nem ilyen közelről és végképp nem ilyen hosszan.
Ami a zenét illeti: szép, de cseppet lapos. Coppola láthatóan nagyon ügyelt a hitelességre és az egyszerűségre, ez viszont néhol visszacsapott rá. Ahogyan a közelgő Gyilkosság az Orient Expressen (Murder ont he Orient Express, 2017) trailere is megmutatta, attól, hogy egy zenedarab nem korhű, még lehet tökéletesen passzoló az adott jelenethez. Valójában a Csábítás esetében nem is nagyon beszélhetünk zenéről, csupán egyetlen dalról és zongorabillentyűkről. Habár, ha úgy nézi az ember, a film zenéje abszolút jól reprezentálja az ott élők világát: unalmas, egyszerű és behatárolt.
A látvány azonban pazar. A Csábítás minden porcikájában csendes, egyszerű, de valódinak tűnik. Habár folyamatosan puskaropogás zavarja meg a nyugalmat, a ház mégis elérhetetlennek látszika virginiai dzsungelben. Az őserdőben megbújó impozáns, oszlopos ház és a titkos kert valóságos tündérlak – a tizedes már eleve kilóg ebből a kissé hátborzongató mesét idéző környezetből. Hasonló dicséret illeti a jelmezeket is. Szerencsére nem tette rá a kezét sem a puritán egyszerűség, sem a modern túlkapás. Kifinomult ízlés jellemez mindent, amit Coppola a szemünk elé tár.
Kivéve persze magát a történetet, abban aztán semmi finomság nincs. A film – ahogyan egy jó egyetlen helyen lejátszódó sztorihoz illik – izzik a feszültségtől. Nyilván az eredeti regényben sokkal több esemény van, ám ez így is tökéletesen működik. Nem tudom elképzelni, mit vártak azok, akik több akciót akartak a filmben. Elvégre mi történhetne egy világtól elzárt udvarházban néhány védtelen nővel? Nos, a film erre a kérdésre megadja a saját Coppola-válaszát: ahhoz, hogy néhány napra az élet gyökeresen kiforduljon a normális menetéből, nem kell semmi más, csak egy férfi.
Méltatlanul vetnek követ a filmre azok, akik lassú, unalmas, „tipikus Coppola” feminista produkcióként írják le a Csábítást. Nem szexi meztelenkedős film, ahogyan sokan várták, az igaz – de ezért rossz? Épp ellenkezőleg: egy briliánsan megírt történet újramesélése pontosan abból a szemszögből megmutatva, ahonnan a legtisztább a kilátás.
Ha
Értékelés: 70/100
Mafab: 6,9
IMDb: 6,9
