
A Facades (Álarc, belga, 2017) közel hozza a nézőket egy jól szituált belga család drámai történéseit, melyet a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon a versenyfilmek sorában láthattunk.

Sokadik filmalkotás szembesíti a nézőket azzal, hogy a titkokra és elfojtásra épülő családi viszonyok hogyan mérgezi meg a következő nemzedék lelkét, életét. Családi titkok, a házasélet nehézségei és gyermekkori traumák egy történetben. A főszereplő, a még gyermektelen negyven körüli nőt, Alexet idős szülei közötti rendezetlen érzelmi helyzet kényszeríti arra, hogy szembenézzen saját sorsával. Engedi-e, hogy visszahúzza az egoista módon viselkedő szülői ház? Tisztázni tudja-e azt, hogy neki mire van szüksége párkapcsolatában, vagy a szülői hatásnak enged-e? Fel tudja-e dolgozni végre a szülők által okozott traumákat annak érdekében, hogy saját kapcsolatában, döntéseiben hinni tudjon?

A film lelki folyamatokat mutat be, miközben egyetlen egy pszichológus sem tűnik fel a vásznon, senki nem jár kezelésekre. A film „az élet a terápia” elv mentén haladva mutatja be, hogy az őszinte beszéd, az álarcok lerakása, a helyzetek tisztázása tudja igazán meggyógyítani a sérült lelket. A film arra is példát mutat, hogy a türelmetlen és szigorú világunkban a szeretet és a megbocsátás ereje képes rendezni a látszólag már ellehetetlenült emberi kapcsolatokat, és a szakításból is van visszaút. Alex megérti a szülei motivációit, és ráébred arra is, hogy nem neki kell viselni azokat a terheket, amelyek nem az övék, mert tud akkor visszatalálni a párjához. A Facades arra is rámutat, hogy Alexnek mindenekelőtt az eredet családban szerzett traumáit, sebeit, a szülőkkel való viszonyulást kell rendezni, mert csak akkor képes teljes életét élni a párjával.
A Facades az eddig leírtakat nem nyomasztó módon tárja elénk, hanem természetesen, sok humorral és iróniával. A párbeszédek életszerűek, hitelesek, és a film egy hétköznapi középosztálybeli belga család életét úgy mutatja be, hogy végig leköti a nézőt. Az Alexet alakító Natali Broods nagyszerű színészi játékkal vezet minket végig a helyzeteken, a folyamatokon. Nincsenek túlzások a gesztusaiban, de átengedi magán Alex vívódásait, lelki küzdelmeit. Johan Leysen, az egoista és szenilissé vált apa szerepében képes azt megmutatni, hogy a gyakran ellenszenves viselkedése mögött egy olyan mély szeretet, érzelem feszül valaki iránt, amit több évtizede elfojtott.

A Facades bátor szembesítés és szép film, mert reálisan és nem giccsesen mutat kiutat a felvettet problémákra. Nem hagyja ott a nézőt azzal, hogy „nesze itt van, aztán old meg magadban”. Közhelyszerűen hangzik, de katartikus pillanataival hitet ad ahhoz, hogy rajtunk múlik a saját életünkben felgyülemlett „méreganyagoktól” való megszabadulás, a sebek kitisztítása.
IMDb: 6/10
Értékelés: 80/100