Anon Anon 
Hancúrcica – ahogy jó macskához illik – villámgyorsan kapaszkodik felfelé a különféle könyveladási listákon. A vágyainak teljes mértékben utat engedő lány igaz történetét tartalmazó kötetről mi is megemlékeztünk. És most sikerült végre ezzel a lánnyal néhány mondatot váltanunk, akinek – amellett, hogy újabb erotikus tartalmú vallomásokban gondolkodik – komoly gondolatai vannak szabadságról, szerelemről.
Kezdjük mindjárt az utolsó kérdéssel! A jövőre vonatkozókat utoljára szokták hagyni a normális interjúknál, de mi olyat nem tudunk. Hogy állsz a Hancúrcica kötetek második részével? Az első kissé (?) polgárpukkasztóan indult, de a végére lecsendesedett. Lehet-e ezeket a hatásokat überelni? Maradt-e még mondanivalója Hancúrcicánakaz olvasók számára?
Alakul a könyv. A második rész a kapcsolatokról fog szólni, kevesebb szexre utalás lesz benne. Inkább arra van kihegyezve, hogy a felmerülő problémákat meg kell oldani és nem vinni egyik kapcsolatból a másikba. A befogott időintervallum rövidebb lesz, mint az elsőnél, itt alig több mint három hónap. Formailag marad az alapstruktúra: napi akár több bejegyzés, köztük mesélek. Párbeszédek továbbra sem lesznek, az időben ugrálni fogok.A második kötet 2010-ben fog véget érni, és az olvasóim előtt jól ismert Spencer körül forog majd a történet. A második rész mellett készül a harmadik is, ami elvisz a jelenbe, oda, aholmi most valójában vagyunk. A harmadikban lesznek visszatérő szereplők.Több téma is felmerült még, van miből meríteni. Volt egy rövid időszak, amikor úgy tűnt, hogy Dél-Afrikába költözünk. Az lehetett volna a negyedik könyv alapja. De biztonsági szempontból végül azt a lehetőséget elvetettük. A Párom nem kockáztatta volna a testi épségemet.
Mi a motivációd írás közben? Hogy segíts másokat önmaguk megtalálásában, vagy egyszerűen csak sikeres író szeretnél lenni?
Nagyon kicsi korom óta írogatok, egyszerűen késztetésem van rá. Nem volt mögöttes szándék. A magam szórakoztatására írok. 70-80-90 évesen könnyebb lesz emlékezni. Író? Talán a tízedik könyv után, és ez most nem álszerénykedés!
Igazából 2008-ban hoztam egy döntést: csak olyat teszek, ami örömet okoz, persze voltak kilengések, amikor valaki más került előtérbe, és az ő öröme volt a fontosabb…
Szeretek írni, örömet okoz.
Akkor mi is ugráljunk az időben: a már megjelent Hancúrcica társra talál a számok tükrében jól teljesít. A nem számokban kifejezhető reakciók közül mi volt a jellemző? Megbotránkozás, avagy inkább szeretetteljes rajongás az olvasók részéről?
Közelebbi ismerőseimtől kaptam csak visszacsatolást, az elfogultságuk irányomba csak pozitív visszajelzéseket eredményezett. Van, aki tovább adta a saját példányát, hogy a hölgyismerőse merje élni a saját életét végre. Volt olyan köztük, aki pasiként is tudott azonosulni a könyvvel, kissé kicsapongó életúttal a háta mögött. Van olyan barátnőm, aki teljesen felpörgött a könyvtől. Pasizásba fogott, elengedve az elvárásokat és ábrándképeket. Azóta boldog.. és párja is van.
Még szerkesztés közben történt, hogy egy leányt kissé meglepő helyzetbe hoztam. Egymás mellett ültünk egy távolsági buszon, és egy kósza gondolattól vezérelve az ölébe tettem a notebookom és megkértem, hogy olvasson bele. Jó ideig olvasta a kéziratot. Néha megpiszkáltam azzal, hogy udvariaskodásból nem kell olvasnia. Azután hagytam. Néha felkuncogott, aminek nagyon örültem. Majd egyszer csak visszaadta, azt mondta, hogy „tetszik és pont jókor jött”. Cserébe ígértem neki egy tiszteletpéldányt, amit még júliusban el is postáztam számára.
Ha már szóba kerültek a csajok: a nők nem tartanak Téged kvázi árulónak, amiért leírod, mi jár valójában a fejecskékben, milyen gondolatok húzódnak a diszkrét mosoly mögött?
Szerintem mindenki kicsit más. Persze, lehet általánosítani, de nem mindig érdemes. Sokszor a múlt történéseit is ismerni kellene hozzá. Én csak azt tudom leírni, ami az én fejemben jár. Kislányként sokszor hallottam, hogy a nők csak szerelmesen tudnak szexelni, szükségük van az érzelmi kötődésre. Amit persze aztán megcáfoltam. Sőt, inkább a pasik részéről éreztem kötődési vágyat
Könyved szereplői hús-vér emberek, csupán álnéven szerepelnek a lapokon. Volt-e, aki „elolvasta önmagát”, és lereagálta szereplését? Előfordult-e, hogy Téged felismertek, mint a könyv főszereplőjét és emiatt megkülönböztetés ért?
Olvasták páran azok közül, akik szerepelnek a könyvben. Aki eddig a szereplők közül visszajelzett, mind pozitívan véleményezett.Az érdekelte például az egyiküket, hogy miért azt a nevet kapta, amelyen szerepel?
Pár olyan ismerős is akadt, akik – amikor megjelent a könyv – úgy gondolták, hogy a téma miatt zöld lámpát kaphatnak és bejuthatnak a bugyimba, hisz „sokaknak” sikerült… korlátoltak.. és álmodoznak.. .de őket mind tiltóra tettem.. így már nem zargatnak keresetlen dolgokkal. Aki egyszer nemet kapott, az mindig nemet fog kapni.
Kissé talán panel a kérdés, de érdekes lesz, mit válaszolsz. Ha majd lesz egy lányod – reméljük lesz – és mondjuk már félig-meddig felnőttként el akarja olvasni a könyvedet, kezébe adod?
Igen! Az ember vállalja magát, a tetteit, a döntéseit, és ezt a lányomnak is meg kell tanulnia. Nincs értelme szerepeket játszani, alakoskodni. A színészkedés a színházba és a mozivászonra való! Remélem, hogy a jövőbeni lányom megtalálja a saját útját, és boldog, sikeres nővé fog válni
Még egy kérdés a képzeletbeli lányról: ha egy nap azt mondaná, be szeretne regisztrálni egy társkereső oldalra, lebeszélnéd-e róla? (A „Hancúrcica társra talál” című könyv cselekménye egy netes társkereső körül bonyolódik.)
Nem, hiszen az is egy lehetőség. Persze, mesélek majd a tapasztalataimról.
Bevallom, nekem nem akkor kerekedett ki a szemem olvasás közben, amikor Hancúrcicának hét kapcsolata futott párhuzamosan, hanem amikor a tétovázó pasik el lettek küldve melegebb tájakra, s aki nem tétovázott, de „túl sokat képzelt a kapcsolatba”, úgy szintén. Kőszívűségnek éreztem. Az rendben van, hogy korunkban felcserélődnek a női-férfi szerepek, de hogy ennyire?!
Amit elsőnek említettél, leginkább a saját jellememnek tudható be. Gyorsan döntök, és ezt „elvárom” egy pasitól is. A második esetben nem akartam akarattal bántani, inkább időben útjára bocsátottam. Én gyorsan esek szerelembe, de nagyon ritkán. Sok mindennek kell együtt állnia ahhoz. Ha az elején nem leszek szerelmes, akkor nem is leszek. És mindenki megérdemli, hogy szerelemmel viszont szeresse a párja.
No, akkor mégsem vagy kőszívű!
Köszi, ez most nagy megkönnyebbülést hozott…
Úgy vettem észre, hogy egyfajta kettősség jellemzi az első Hancúrcica könyvet. Egyfelől őszintén és nyíltan írsz a Benned működő vágyakról, de amikor „arra” kerül a sor, valahol az ágy előtt mintha egy függöny hullana le. Nincsenek részletes, naturalisztikus leírások, olyanok, amelyekkel jó pár sikerszerző él.
Hagyom a kisfilmeket tovább forogni. Az olvasó fejében is, és az enyémben is, ha újra olvasom. Mindent nem tudnék kiadni, különben meg a fantáziának is maradjon valami.
A címből (Hancúrcica társra talál) kiderül, hogy végső célod „másik feled” megtalálása. Nem nehéz így, hogy az életed – szó szerint – nyitott könyv?
Ami a könyvben van, már a múltam. A Párom azt a nőt szereti, aki most vagyok és remélhetően azt, akivé mellette alakulok. Őt a jelenünk és a jövőnk érdekli.Egyébként minden lehetőség előtt elmondtam, hogy úgy kérdezzenek, hogy válaszolni is fogok.. lehet, hogy olyat, ami sok(k) lesz.
Az ember valahogy azt gondolná, valaki monogám természetű, és van, aki nem, és akkor ez így van élete végéig. Te meg tudod azt tenni, hogyha felbukkan a látóhatáron az „igazi”, akkor váltasz egyik „üzemmódból” a másikba?
A Párom mellett teljes az életem, nem hiányolok semmit. Amikor facér voltam, szükség volt egynél több hancúrkandúrra (így hívom a szeretőimet a könyvben), hogy ne képzelegjek oda olyat, ami nincs..hogy ne tegyem magam hintába.. az csak testiség volt.. a pillanat öröme.. ami gyorsan tovaszállt.. de akkor nem voltam teljes. Mindkét állapotnak megvan a maga szépsége, de teljes csak egy monogám kapcsolatban tudok lenni..
A facér korszakaim segítettek megismerni és megszeretni önmagam, és ez lehetővé tette, hogy mást is tudjak szeretni. Megtanultam, hogy akkor lesz kerek az életem, ha egyedül is jól tudom magam érezni, ha nincs szükségem valakire ahhoz, hogy boldog pillanatok is tarkítsák az életem.
Egy kapcsolathoz „három személy” kell: én, te és mi! De ahhoz, hogy minderre rájöjjek, kellettek a kalandok is, melyeknek köszönhetően sok minden letisztult.
(Föcím-képünk csak illusztráció!)
