Életutazások – I./13. rész

Halad tovább az Életutazások című regény, amelyhez további jó olvasást kívánunk.

S és M

S utolsónak fordult hátra és nézett az ajtó felé, amikor kilenc óra után belépett W a pub-ba. A W-vel érkező lányról S tudta, hogy csakis L lehet, arról viszont fogalma sem volt, hogy a fiúk – Y és N – ismerik az érkezőket. Ezt a hiányosságot N gesztusa tette helyre S fejében azzal, hogy odasietett L-hez és megölelte. A fiú minden bizonnyal N lehet, gondolta S, majd ránézett a vele szemben ülő M-re. Nagyon szimpatikus – gondolta. Végigfutott az agyában, hogy reggel az egyetem felé menet nem is sejthette, hogy este mibe fog belecsöppenni. Jóleső érzés töltötte el, mosoly ült ki az arcára, amit M észrevett. „Lassan teljes a csapat.” – szólt S-hez M, majd megkérdezte: „Te is egy szemesztert vagy itt az egyetemen?” „Igen, de nem igazán dob fel az egyetemi tanulás. Egyre inkább úgy érzem, hogy más érdekel, de már végigcsinálom.” „Mi az a más? – kérdezett rá M. „Még nem tudom..” M kedvesen elmosolyodott, de nem fűzött hozzá semmit. S felbátorodva folytatta: „W elmesélte nekem a szombat estéjét, beszélt nekem rólad. Ugye nem baj?” – kérdezte meg zavartan S. „Dehogy baj.” – vágta rá M. „Az sem baj, hogy W idehívta L-t és engem?” – érdeklődött S most már kevésbé feszülten. „Az sem. Sőt. Nagyon örülök, hogy itt vagy. Mindenki itt van már, akinek ma este el kellett jönnie.” S lelkét öröm járta át. Még soha nem érzett ehhez hasonlót. Jól érezte magát M társaságában, örült, hogy megéli ezt a pillanatot. Egyszerre járta át a nyugalom, a biztonságérzet és a kíváncsiság. „Nagyon érdekesek számomra azok a felvetések, amelyekről szombaton beszéltél W-nek. Engem is foglalkoztatnak, olvasgatok róluk. Közben tele vagyok kérdéssel, kétellyel és nincs olyan, akivel ezt megbeszélhetném. A szüleim zártak ezekben a témákban, a barátaim, ismerőseim jó része furcsán néz rám, ha szóba hozom a bennem érlelődő gondolatokat. Jó, nem mindenki, de akit érdekel, azok nagyon felületesen foglalkoznak ezekkel a szellemi, lelki dolgokkal. Bocsánat, ha nagyképűen hangzik, de számomra sok zagyvaságot hordanak össze.” S elhallgatott és kérdően nézett M-re, hogy mit szól mindehhez. M figyelmesen hallgatta S-t, majd így szólt: „Nem hangzik nagyképűen. Tudom, hogy mit élsz át és mi feszít téged. Gondolom azért jöttünk itt össze pont most, pont ebben a körben. Felém most nagy várakozással fordultok, azt érzem és igyekszem segíteni, de egymást is fogjátok, hidd el. És engem is. Erről hamarosan többet fogok nektek mondani, de szeretném megvárni azt, hogy mindnyájan itt üljünk az asztal körül.” Persze, persze, nem akarok türelmetlennek látszani.” – mondta S, majd kicsit előre hajolva, halkabban kérdezte meg M-et: „Az, akivel elment L sétálni, ugye ő N?” „Igen.” – felelt minden kommentár nélkül M. S folytatta kíváncsiskodását: „És ki az, aki mellettem ül?” „Ő Y, N legjobb barátja. Itt dolgozik.” – felelt röviden M. „Aha, akkor azért ismerik egymást W-vel.” – állapította meg S. M nem szólt többet, elgondolkodva nézte S-t, majd a rövid csendet megtörte a kinyíló ajtón belépő L és N köszönése.

Csizmadia Attila