Csizmadia Attila 
Tovább szövődnek a szálak az Életutazások című folytatásos regényben.
B kinyit
B, a pub tulajdonos azon a hétfői napon – amikor a társaság este kilenckor összejött – a szokott időben érkezett a pub-ba. Délelőtt otthonról már elintézte a rendeléseket. A szállítók mindig időben hozták neki az árut, ő pedig mindig pontosan fizetette ki a számlákat. Így tett az apja és így tesz ő is már vagy húsz éve. Délután fél három volt. B kinyitotta a biztonsági zárakat és belépett a pub-ba. Megállt az ajtóban pár másodpercre és körbenézett, hogy a zárás óta mindent ugyanúgy talál-e. A nyitás előtt minden tevékenységét rituálészerűen hajtotta végre. Nem volt alkalmazottja, mindent egyedül csinált. Évente kétszer utazott el egy-egy hétre. Betegség miatt még soha nem volt zárva. Szünnapot nem tartott. A megfázásokat mindig átvészelte úgy, hogy ne vegyék észre a vendégek.
B letörölte az asztalokat, összesöpört, kivitte a szemetet. A poharakat a zárás után már elmosogatta. Az apja is így csinálta. Bekapcsolta a légelszívót, hogy mire jön az első vendég, friss legyen a levegő. A raktárban még egy keveset rendezkedett, majd pontban háromkor kinyitott. Az ajtóban ott állt az egyik legrégibb törzsvendége. Egy utcányira lakott a pub-tól és minden nap háromtól fél ötig a pub-ban tölti az idejét. Mindig két korsó sört iszik meg. Egy világosat és egy barnát. És egy whiskey-t. Ugyanabban az ütemben. Mint máskor, most is odaült a bárpulthoz és megbeszélte B-vel a napi híreket. Hétköznap ilyenkor kevesen térnek be, de annyian mindig, hogy megérje B-nek nyitva tartani. Öt órától jelentek meg a környező munkahelyekről a férfiak, hogy a hazaindulásuk előtt megigyanak egy-két sört. Sokat nem időztek. Később jöttek az esti társaságok, párok, akik már hosszabban múlatták a pub-ban az időt. Ez a nap is a szokásos módon telt. Annyi különbséggel, hogy B a sarokban összetolt két asztalt, elhelyezett körülötte hét széket és rátett egy táblát: kilenc órától foglalt. Ritkán tett ilyet, nem igazán volt rá szükség. A jövés-menésben mindig volt szabad asztal, vagy a bárpultnál iszogattak azok, akiknek éppen nem jutott szék. A nap a szokványos módon telt egészen addig, amíg fél nyolckor belépett M az ajtón. B már várhatta, mert hét órától többször az ajtó felé pillantott. M a sarok felé nézett egy pillanatra, majd odalépett a pulthoz. Kezet nyújtott B-nek, köszöntötték egymást. B kérdezés nélkül töltött egy pohár bort M-nek, lerakta elé, majd annyit mondott: „Kész az asztal, ahogy kérted.” „Köszönöm, látom.” – felelt nyugodtan M. „De minek a két asztal és a hét szék? Hát nem az a fiú és lány jönnek, akikkel pénteken és szombaton hosszan beszélgettél?” – kérdezte B. M szűkszavúan, de kedvesen válaszolt: „Többen leszünk, hatan.” „Akkor minek a hetedik szék?” – kérdezte egyre kíváncsibban B. „Majd rájössz magadtól.” – felelte sejtelmesen M. B egy keveset hallgatott, majd annyit mondott: „Jó, biztos úgy lesz. Amúgy, amióta veled beszélgetek, több olyan dolog jár a fejemben, ami mostanában elgondolkodtat. Tudod, az tetszik benned M, hogy nem akarsz meggyőzni semmiről. Felveted a dolgokat és hagyod, hogy érlelődjön bennem. Nagyon szívesen belehallgatnék abba a ma esti beszélgetésbe, ami az asztalnál fog folyni.” M jelentőségteljesen elmosolyodott, kicsit megemelte a vállát, majd így szólt B-hez: „Tudod B, én is nagyon szívesen beszélgetek veled. Egyszerűen és magától érthetően fogalmazod meg a fontos dolgokról a véleményedet. Sokat segítesz nekem a mostani lelki állapotomban.” „Én? Neked? Hát hol vagyok én a te tudásodtól? Én csak a vendéglátáshoz értek.” – mondta meglepetten B. „Dehogy B, dehogy értesz csak ahhoz.” – felelt neki M, de nem magyarázta tovább, mert közben többen rendeltek. Lekötötték a vendégek B figyelmét. M hagyta B-t dolgozni, majd fél kilenc felé leült az asztalhoz.
B folyamatosan dolgozott, csapolt, töltött, mosogatott, fizettek nála. Közben figyelte az eseményeket. Látta, hogy Y háromnegyed kilenc körül érkezett, de nem egyedül jött, vele volt egy fiatalember. Aztán kilenckor tétován belépett egy lány, akihez M odament és az asztalhoz kísérte. Úgy negyed óra múlva megjött W, de ő sem egyedül, egy lánnyal jött. B egyre jobban csodálkozott. Y kísérője és a W-vel érkezett lány együtt kimentek a pub-ból. B megállapította, hogy M nem tévedett: kell az a két asztal. De ezt miért titkolta előtte? Mi értelme volt? B odament néha az asztalhoz, kivitte a rendeléseket. Nem sokat ittak. Tíz óra elmúlhatott, mikor visszajött a fiatalember és a lány. Az ajtóból hangosan köszöntek, majd leültek az asztalhoz. Addigra már csak ők hatan maradtak a pub-ban, a többi vendég elment, hisz hétfő este volt. Ekkor M hívó mozdulattal intett B-nek. B gondolkodás nélkül odament a bejárati ajtóhoz. Megfordította az ajtón lógó táblát – amit még az apja készítette – úgy, hogy kifelé legyen a Zárva felirat. A társaság csendben ült és mind őt nézték, mintha várnának rá. B odalépett az asztalhoz és csak annyit mondott: „B vagyok.” Leült az asztalfőn lévő hetedik székre.
Csizmadia Attila
