Életutazások – I./20. rész

A 20. részhez értünk az Életutazások című folytatásos regényben.

L és N

L és N elhelyezkedtek Y vendégszobában. N becsukta az ajtót, magához ölelte L-t, megcsókolta, majd hosszasan és szenvedélyesen szeretkeztek.
Összesimulva feküdtek, amikor N megszólalt: „L, én annyira boldog vagyok, mert itt vagy, mert itt vagyunk és megélhetjük együtt ezt a sok izgalmas dolgot. Olyan jó, hogy utánam jöttél! Nagyon szeretlek.” L könnyezni kezdett, és N fülébe súgta: „Én is.”
Az alváshoz kezdtek elhelyezkedtek, amikor N hirtelen felült és L felé fordult: „Te, nekem B annyira ismerős. De honnan? Lehet, hogy csak nemrégen költözött ebbe a városba és otthon már találkoztam vele. Az viszont nem valószínű, hogy pár év alatt valaki pub-ot tud nyitni itt, ha csak nem volt komoly tőkéje. Honnan ismerem?” L hallgatott, mivel ő biztos volt abban, hogy először látja B-t, majd mégis megszólalt: „Biztos egy másik életből.” N felnevetett: „L, te eddig kételkedtél a lélek többszöri megszületésében. Vagy most viccelsz velem?” „Nem viccelek N, ahogy most megkérdezted, abban a pillanatban bizonyosságot éreztem, hogy ti már találkoztatok, talán egy másik életetekben.” N meglepetten hallgatott, majd megkérdezte L-t: „Jó, ebben lehet valami. Te érezted valakivel kapcsolatban ezt ma este?” „Igen.” – felelte L, majd várva egy keveset, annyit mondott: „M-mel kapcsolatban.” Most N hallgatott el legalább egy percre, majd halkan megkérdezte: „Mikor érezted ezt?” „Rögtön, ahogy megpillantottam.” – felelte L. „Jó, jó és milyen érzés fogott el, mikor megláttad?” L lassan ejtette ki a szavakat, mint aki igyekszik felidézni a pillanatot: „Nyugalom, bizalom, biztonság.” N elgondolkozva válaszolt: „Én is hasonlókat éreztem az asztalnál. Alig várom a következő estét.” Holnap estét akart mondani, de közben rájött, hogy már éjjel két óra lehet. „Aludjunk drágám, simogatta meg L arcát. Fáradt vagyok és biztos te is.” L félálomban rebegte: „Jó.”
Jócskán elmúlt dél, mikor felébredtek. N kelt fel hamarabb és a konyhában igyekezett valami reggelit összedobni. L kiment hozzá, majd leült az asztalhoz és megnézte a telefonját. Gondolta, W már biztos kereste, hogy megbeszéljék a tegnap estét, de nem volt tőle hívás. „Hát ez nem W-re vall. Annál ő sokkal kíváncsibb. Mi lehet vele?” – gondolta L, majd szólt N-nek: „Gyorsan megcsörgetem W-t, aztán együnk valamit.” N bólintott, L pedig még háromszor hívta W-t, de ő nem vette fel. Öt perc sem telt el, mikor üzenetet jelzett L telefonja. W írt: „S-sel beszélgetek. Képzeld, az este sokáig M-mel maradt. Majd mesélek. Jól vagytok?” L azonnal felelt: „Igen, jól, de most már megdöglök a kíváncsiságtól.” A válasz W-től: „Nyugi. Foglald el magad N-nel.” Egy mosolygós jelet küldött az üzenet mellé.
N és L megreggeliztek, vagy inkább megebédeltek, majd városnéző sétára indultak. Megbeszélték, hogy semmi komolyról nem fognak egészen estig társalogni, mert élvezni akarják a pillanatokat.

Csizmadia Attila