Életutazások – I./21. rész

Az Életutazásokban a 21. résszel haladunk tovább.

S és M

A hét fős összejövetel után S és M a pub ajtaja előtt, az utcán zavartan ácsorogtak. Nézték a gyorsan távolodó négyfős társaságot. M a megilletődött S-re felé fordult, majd megkérdezte: „Hol laksz? Elég késő van. Elkísérjelek?” S röviden felelt: „Jó.” „Gyalog vagy járművel?” – kérdezte M. „Gyalog. Nem érdemes felszállni semmire.” – felelt S, majd a sugárút felé mutatott, jelezve az útirányt. Elindultak. Lassan és szótlanul haladtak. A saroknál befordultak, majd M törte meg a csendet: „Úgy érzem, jó társaság jött össze. Igyekszem maradni pár napot. Te hogy érzed?” S mérsékelt sikerrel igyekezett leplezni zavartságát, de mosollyal az arcán válaszolt: „Igen, szerintem is jó a csapat. Örülök, hogy megismerhettem W barátait. Annak is örülök, hogy lesz folytatás, várom nagyon a holnap estét.” S újra érezte M mellett azt a nyugodt, biztonságos érzést, ami akkor járta át, amikor kettesben beszélgettek az asztalnál. M bólogatott, majd laza hangsúllyal megkérdezte: „Nem tudsz valami helyet, ami még nyitva van? Nincs kedvem még a szállodába visszamenni.” „De tudok, itt van két percre.” – mutatott át az utca másik oldalára S. „Jó, menjünk.” – mondta M, meg sem kérdezve S-t, hogy vele tart-e. S-ben sem merült fel annak az eshetőség, hogy M egyedül gondolta a folytatást. S-ben végigfutott, hogy azon a helyen biztosan elő fog fordulni pár ismerőse, és ha M-mel látják ilyen késő este, biztos, hogy izgalmas témát fog biztosítani a következő napokra az egyetemi társainak. S úgy döntött, hogy nem érdekli. S amúgy is hajlamos volt arra, hogy ne az elvárások szerint viselkedjen, szerette szabadnak érezni magát. Jól sejtette; amint beléptek a bár ajtaján, azonnal feléje fordult egy ismerős, háromfős társaság. Intettek S-nek, de amikor meglátták mellette M-et, csak biccentettek, aztán diszkréten elfordulva folytatták a beszélgetésüket. M is észrevette a kis társaság gesztusát, de nem szólt semmit, hanem keresett egy szabad asztalt. Lesegítette S kabátját, hellyel kínálta, majd leültek egymással szemben.
Több órát beszélgettek. M óvatosan kérdezgette S-t az eddigi életéről. Igyekezett nem túl direkt lenni, hagyta, hogy S döntse el, mennyit és mit mond el neki. M is beszélt magáról, részletesen a múltjáról, jelenéről. M őszintesége S-t arra sarkalta, hogy ő se féljen megnyílni. Ismerős, jó érzés járta át M társaságában. Nem kívánkozott mennie, pedig már az éjszakába nyúlt az idő. Sok mindent megtudott M-ről, egyre bátrabban kérdezett és egyre többet mesélt magáról, a lelkiállapotáról, helyzetéről. M nem véleményezte, inkább csak figyelt és bátorítólag szólt hozzá akkor, amikor S a távoli céljairól beszélt. Közeledett a záróra, amikor S-re rátört a fáradtság, amit M észrevett és mielőtt S jelezte volna, javasolta, hogy induljanak. M hazáig kísérte. S boldogan dőlt az ágyába, azzal a tudattal, hogy mindjárt itt a következő este, percek alatt el is aludt. M gyalog ment a szállodába. Elővette kis füzetét, készített pár jegyzetet, majd hamarosan aludni tért. M jóleső fáradsággal szenderedett el.

Csizmadia Attila