Életutazások – I./35. rész

Újabb rész az Életutazásokban.

M és Q újra találkozik

M délelőttbe nyúlóan aludt, majd lustán heverészett. Nem volt aznapra terve. Jóleső érzés volt, hogy kedve szerint alakíthatja idejét. Megebédelt, sétált a kellemes tavaszi időben, leült egy hangulatos park félreeső padjára. Pár perc üldögélés után elővette telefonját, majd elküldte a hívást: „Szervusz Q.” – szólt, majd folytatta: „Elmehetek ma hozzád?” A beszélgetés rövid volt. Újabb hívást kezdeményezett: „Szia S. Mit csinálsz ma este?” Ez a társalgás sem volt sokkal hosszabb. M felkelt a padról, elindult a közeli buszmegálló felé és bő fél óra múlva ott állt Q házának ajtajában. Q bekísérte a nappaliba, hellyel és teával kínálta. Kezükben a teáscsészével hosszas csendben ültek. Q várta, hogy M belekezdjen. M kisvártatva megszólalt: „Q, kérlek, segíts nekem. Úgy érzem, hogy jól haladnak a dolgaim. Nem tudom miért jöttem el most hozzád.” – mondta elgondolkodva. „Miben segíthetek? – kérdezte Q. M azonnal válaszolt: „Tudom, hogy rálátsz a most alakuló társaságunkra. Jól ismered B-t, most már engem is.” „Veled sem először találkozom.” – szólt közbe Q. M elkerekedett szemmel nézett rá. Nem tudta, miről beszél Q. „Édesanyád régen, kisfiú korodban egyszer elhozott hozzám abban a városban, ahol te élsz.” M döbbenten nézett Q-ra, majd felkiáltott: „Te vagy az a gyógyító, akinél voltunk?” „Igen.” – felelt nyugodtan Q. M gyorsan túltette magát a friss információn: „Örülök. Az a pár mondat, amit akkor nekem és édesanyámnak mondtál, nagyon sokat segített. Most nem lennék itt, ha akkor nem találkozunk.” „Ez így van.” – helyeselt Q. M folytatta: „Q, tehát sok mindent tudsz rólam. Nem várom, hogy megmondd, mit tegyek, nem szeretném rád rakni a terhet.” „Nem is tenném.”- tette hozzá Q. ”Igen, tudom.” – fűzte a szavakat tovább M: „Úgy érzem, hogy a most frissen megismert emberek meghatározóak lesznek a további életem során. Ugye most fontos események történnek velem?”  Q rövid hallgatás után felelt: „Igen. Jól látod, M. Megerősíthetlek ebben, ha azt kívánod. Többet nem is szeretnék mondani, nem akarlak befolyásolni a döntéseidben. Tudom, hogy már alakulnak azok érzéseid, gondolataid, amelyek vezérelnek a helyzetedben.” „Köszönöm, Q. Nekem ez elég.” – majd rövid merengés után folytatta: „Az is foglalkoztat, hogy mennyire szabad nekem befolyásolni gondolataimmal, véleményemmel, tetteimmel a sorsukat. Szerinted?” – nézett kérdően Q-ra, aki így felelt: „M, semmi olyat nem teszel, amivel túllépnéd a határokat. Te csak inspirálod őket abban, ami összhangban van a vállalt életfeladatukkal. Azt gondolom, hogy nekünk a mostani földtörténeti korszakban sokkal inkább sorsunk van, mint végzetünk. A sorsunkra pedig van befolyásunk. Léteznek helyzetek, melyek mindenképpen bekövetkeznek az életünkben, mert a vállalt feladatunkból következnek, de a helyzetre adott válaszunkban, tetteinkben már szabadok vagyunk. M, ne vegyél magadra több felelősséget, mint ami tiéd. Erről már múltkor beszéltünk. Higgyél magadban. És forgasd a könyvet.” „Jó, köszönöm.” – hálálkodott M, majd így folytatta: „Tudod, hogy hétvégén kirándulásra megyünk?” „Igen, B elmondta.” – felelte Q, majd kis szünet után folytatta: „Hagyd Y-t érvényesülni.”  „Persze, úgy lesz.”- helyeselt M, majd felemelkedve a fotelből így szólt: „Köszönöm a segítséget, indulnom kell.” Q kikísérte a kertkapuig, ahol az elköszönés előtt M még annyit mondott: „Este találkozom S-el.” Q egy röpke mosollyal az arcán bólintott, de nem fűzött hozzá semmit.

Csizmadia Attila