Csizmadia Attila 
Döntések születnek az Életutazások folytatásos regény újabb két részében.
Y dönt
Y az előző, hosszúra nyúlt este miatt fáradtan kelt fel. Az ébresztő hangja fokozottan irritálta. Nehezen indult el a munkába. Tele volt ellenérzéssel. Odaért az irodaház bejárathoz, de nem tudott belépni rajta. Sarkon fordult, majd bement az első kávézóba. Leült a legnyugalmasabb asztalhoz, háttal az embereknek. Üzent F-nek, a főnökének, hogy kicsit késik. Nem írt indokot. Y úgy érezte, rendeznie kell gondolatait. Hívni akarta M-et, de rájött, hogy még alhat. Lenyugtatta magát: nem szabad átgondolatlanul felrúgnia az eddigi életét. Arra jutott, hogy családjával és ismerőseivel őszintén fog kommunikálni. Vállalni fogja érzéseit, gondolatait még akkor is, ha az eltér az elvártaktól. Elhatározta, hogy nem fog senkit megbántani, de ki fog állni magáért akkor is, ha nem fogadják kitörő örömmel a benne zajló változások megnyilvánulásait. M-re gondolt, arra a nyugodtságra, ami sugárzik belőle. Higgadtnak kell maradnia, nem vihetik el az indulatok csak azért, mert mások nem látják, érzik azt, amit ő. Nyugalom érzése járta át. Jókedvűen ment be az irodába. F-fel futott össze a folyosón, aki kedvesen üdvözölte őt és nem firtatta késése okát. A nap a szokásos módon telt. A hétvége járt a fejében, alig várta, hogy a munka után nekiálljon a szervezésnek. Üzeneteket küldött az ismerőseinek, amelyekben jelezte, hogy a hétvégét az itt tartózkodó honfitárs barátaival tölti, ami miatt nem tud részt venni a programokon. Az üzenetei hangneme udvarias és tárgyilagos volt, de nem magyarázkodó. Hamarosan jöttek a megértő válaszok. Y a nap végén megkönnyebbülve indult haza. Tudta, hogy N és L elutaztak a másik városba, H-hoz, így nekiállhatott a hétvége megszervezéséhez. Lefoglalta a szálláshelyet. Írt egy K nevű személynek, akinek az elérhetőségét hetekkel ezelőtt kapta meg. Megvolt az a „név” is, akire K-nál hivatkoznia kellett. Egy órán belül jött a válasz K-tól: „Rendben. Várlak Titeket. Kérem, hogy szombaton pontban három órakor találkozzunk a helyszínen.” Y elégedetten hajtotta le a számítógépét, majd lefeküdt a szokásosnál korábban aludni. Mély, pihentető álomba zuhant.
B és Q
Nem sokkal azután, hogy M kilépett Q házának kapuján, egy autó parkolt le a bejárathoz közel. B, a pub tulajdonos szállt ki belőle, majd megnyomta a kapucsengőt, Q pedig kisvártatva elé jött. Hosszasan ölelték egymást. B ugyanabban a fotelben helyezkedett, ahol M ült egy órájával azelőtt.
B a kávéját kavargatta. Q házában minden alkalommal jóleső nyugalom szállta meg. Q mosollyal az arcán nézte B-t és türelemmel várt, nem kérdezett semmit. Az elmúlt években kiismerték egymást. Q tudta, hogy B ok nélkül nem jön el személyesen hozzá, előbb-utóbb úgyis bele fog kezdeni a mondandójába. B lassan kezdte formálni a szavakat: „Tudod Q, azt hiszem, lassan döntenem kell.” Újabb hosszabb csend következett. Q érezte, hogy B számára most különösen fontos dologról lesz szó. Nyugodt tekintettel nézte B-t és várt. „Nehéz, nehéz…Lehet, hogy itt az ideje…” – motyogta az orra alatt B, majd önmagán nevetve, már határozottan folytatta . „Na jó, belekezdek! Igen, itt az ideje, hogy bevonjam a fiamat a pub mindennapos munkájába. Itt az ideje, hogy átadjam neki a tapasztalataimat, itt az ideje, hogy…” Megint elhallgatott, majd újra belekezdett: „Itt az ideje, hogy átadjam neki a pub vezetését!” B amint kimondta jelentőségteljesen az utolsó mondatot, azonnal kérdően nézett Q-ra. Q tovább hallgatott, hagyta, hogy B kibeszélje magából az érzéseit. B folytatta: „Nem akarok a fiammal olyan lenni, mint amilyen az apám volt velem. Tudod, hogy nagyon szerettem az apámat, de ő nagyon zárkózott ember volt. A korai halála kellett sajnos ahhoz, hogy belefolyhassak az ő már tulajdonképpen elmúlt életébe. Én a jelenben akarom megélni a fiammal a közös munka örömét. Azt szeretném, hogy érezze: bízom benne. Én ezt a bizalmat soha nem kaptam meg az apámtól. Q, tudod milyen boldog a fiam, BB azóta, hogy ráhagytam egy egész estére a pub-ot? Többször mondta, hogy: Apa, te csak lazíts, élj már végre egy kicsit, majd én csinálom, hidd el, nem rontok el semmit. Tudom, tudom, hogy nem rontana el semmit. Csak hát nehéz. Rájöttem a napokban, hogy el kell jutnom arra a pontra, hogy merjem átadni a BB-nek a stafétabotot. Apám erre képtelen volt. Pedig így lesz jó mindenkinek. Lesz végre időm olyan dolgokra, amiket megvontam magamtól az egész életemben, BB pedig kiteljesedhet. Nem kell persze egészen kiszállnom.” B elhallgatott. Q már úgy érezte, hogy szólhat: „B, jól látod a helyzetet, tökéletesen megfogalmaztad. A lehetséges legjobb döntést is kimondtad. Igen, kell tanulnunk a szülőktől, de nem szabad tovább vinnünk azt, ami minket mélyen bántott. Ha átlátjuk a negatív mintákat, akkor oldhatjuk fel a család nehéz karmáját. B, te tudsz jól szeretni. Élj ezzel.” B hálásan tekintett Q-ra, majd meghatódott hangon mondta: „Köszönöm Q a támogatásodat. Te annyit segítesz nekem, olyan egyszerűen és tisztán fogalmazol.” Q közbeszólt: „B, te is azt tetted az imént, én csak megerősítelek önmagadban.” B bólintott, majd folytatta: „Tudod, hétvégén elmegyek M-ékkel kirándulni. Ilyet nagyon régen nem tettem. Itt a remek alkalom, hogy a teljes hétvégére ráhagyjam BB-re a pub-ot. Még nem mondtam neki, mert előbb el akartam jönni hozzád. Tudod, azért egy kicsit félek, hogy minden rendben lesz-e. A hétvégén mindig nagy a forgalom…” Q elmosolyodott: „B, mi baj lehet? Hidd el, BB tudja a dolgát. Elér téged, ha valami kérdése akad, de nem fog hívni, rendben lesz minden.” B hevesen bólogatott: „Köszönöm Q. Hazamegyek és megmondom neki, hogy úgy készüljön: övé a pub a hétvégén.” Q és B családi dolgokról beszélgettek még egy keveset, majd B beült az autójába és a pub felé vette az irányt. Könnyűnek és felszabadultnak érezte magát.Q korán megvacsorázott, majd egy könyv társaságában töltötte az este további részét. Már jócskán besötétedett, amikor megcsörrent a telefonja. Felvette és beleszólt: „Jó estét. Q vagyok.” A vonal másik végéről ismerős hang köszöntötte: „Szervusz Q. K vagyok. Azért hívlak, mert egy honfitársad jelentkezett nálam nemrégen. Úgy hívják, hogy Y. Rád hivatkozott. El akar jönni a hétvégén. Oda. Társasággal. Heten vannak. Tudsz róluk valamit?” Q a legnagyobb nyugalommal felelte: „Igen. Fogadd őket. Ott. Rajtuk van a szemem. Már ott a helyük.” K és Q beszélgetésük során az „oda” és „ott” szavakat jelentőségteljesen megnyomták. K zárta le a beszélgetést: „Sejtettem, hogy tudsz róluk. Rendben, szombaton fogadom őket. Szép estét Neked, Q. Szervusz.” „Neked is K. Szervusz.” – köszönt el Q. Lassan tette le a telefont, miközben elégedett mosoly futott át arcán, majd visszahelyezkedett foteljébe, feltette szemüvegét és folytatta az olvasást.
