Életutazások – I./39. rész

M és S kettesben találkoznak az Életutazások című folytatásos regény 39. részében.

M és S kávézik

S belépett a szálloda ajtaján és szemével azonnal keresni kezdte a kávézót. Tanácstalanul állhatott, mert a portás megszólította: „Jó estét. Miben segíthetek?” S zavartan felelt: „Jó estét. A kávézót keresem.” A portás kedves mosollyal szólt hozzá: „Jobbra.” S elrévedve bólintott, majd bement a kávézóba, ami inkább egy bárhelységnek tűnt. Megpillantotta M-et, aki egy félreeső asztalnál könyvbe mélyedve olvasott. M nem vette észre S érkezését. S odalépett asztalához és halkan, kissé zavartan köszönt: „Szia M.” M felkapta fejét, összecsapta a könyvet, majd felpattanva, széles mosollyal mondta: „Bocsánat S, hogy nem vettelek észre. Szia.” M lesegítette S kabátját, felakasztotta a fogasra, kihúzta az egyik széket, hogy S kényelmesen le tudjon ülni. S arra gondolt közben, hogy nincs hozzászokva a férfiak részéről az ilyen udvarias és figyelmes gesztusokhoz. Tetszett neki, hogy mindez M részéről magától értetődő módon történik. S leült a felkínált székre. A pincér ott termett nála, S rendelt, majd rövid csend után az asztalon heverő könyvre pillantott. Meglepetten látta, hogy nincs ráírva a szerző, miközben elegánsan be volt kötve, mint általában a könyvesboltba szánt írások. Mindössze annyi volt a borítón, hogy „M-nek.” M észrevette S meglepetését. Feltett kérdés nélkül válaszolt: „Pár napja kaptam ezt a könyvet. Az újdonsült mesteremtől.” S tágra nyílt szemmel kérdezte: „Azt mondtad, hogy pár napja ismerted csak meg. Honnan tudta, hogy neked kell címeznie egy könyvet?” M sokatmondóan tárta szét a karját és a tőle megszokott nyugalommal felelte: „Biztos volt abban, hogy el fogok érkezni hozzá.” „Aha.” – felelte meglepetten S. Kíváncsiság dolgozott benne, de úgy érezte, hogy M lezártnak tekintette a könyv témát. A gondolat nem hagyta nyugodni: M azért hagyta hanyagul az asztalon a könyvet, mert nem volt ideje eltenni vagy pedig provokálni akarta őt, hogy rákérdezzen? És egyáltalán mi ez az egész? Mit csinálnak ők itt ketten? M bizonyára megérezhette S pillanatnyi kételyeit, mert magától kezdett mesélni. Elmondta, hogy nagy segítséget kap a könyvtől abban, hogy az újdonsült társaságot minél jobban támogatni tudja. Konkrétumokat azonban nem mondott. S megértette, hogy még nem jött el annak az ideje. Órákat töltöttek együtt, egyre jobban feloldódtak, egyre bizalmasabban beszéltek magukról, az életükről. Már csak ők ketten ültek a bárban, amikor a pincér finoman jelezte, hogy közeledik a zárás. S sajnálta, hogy már menni kell, mert jól érezte magát és egyáltalán nem volt fáradt M társaságában. Sőt, úgy érezte, mintha energiával töltődne fel. M-nek sem akaródzott menni, de indulniuk kellett. M felsegítette S-re a kabátot, majd – mint ahogy az előző napokban történt -, hazáig kísérte S-t, majd megvárta a kapuban, míg S felér a lakásába és csak azután indult a szálloda felé.

Csizmadia Attila