Életutazások – I./44. rész

Elért a csapat MC-be az Életutazásokban.

MC városban

Y az indulástól kezdve azon igyekezett, hogy azt érezze a társaság: mindent tökéletesen megszervezett. Hét főnek öt szobát foglalt le. A szálloda portása kirakta a recepció pultjára az öt kis borítékot, amelyekben a szobákhoz tartozó kódolt kártyák voltak. N elvette az egyiket, ránézett Y-ra és megkérdezte: „Mi a következő program?” Y gyorsan felelt: „Vacsora. Fél óra múlva az étteremben?” „Jó.” – felelte N, megfogta saját és L csomagját, majd beszálltak a liftbe. W vette el a következő kártyát. Ránézett S-re: „Gyere.” A többiekre tekintve még annyit mondott: „Akkor a vacsoránál, hamarosan.” A két lány felment a lifttel. M, B és Y elvették a maradék három kártyát, majd M megszólalt: „Mit szólnátok ahhoz, ha leraknánk a csomagot a szobáinkban és egyből lejönnénk a bárba még a vacsora előtt beszélgetni? Nekem nincs nagyon mit kipihennem.” Y szemlátomást megörült: „Jó, akkor öt perc múlva a bárban.” B szó nélkül bólintott.

A három férfi egy-egy itallal a kezében ülte körbe az asztalt. B szólalt meg elsőnek: „Itt van a várostól nem messze egy hely. Már hallottam róla, de soha nem voltam ott.” Közben M-re nézve folytatta: „Egyszer mondtam Q-nak, hogy el kellene oda mennem, de azt mondta, hogy várjak még, legyek türelmes, el fog jönni a pillanat, amikor ott lesz a helyem.” Y szólt közbe: „Ki az a Q?” M válaszolt B helyett: „Meg fogod ismerni, biztos vagyok benne, de most hadd ne mondjunk róla semmit.” Y fegyelmezetten bólintott, de közben majd szétvetette a kíváncsiság. Türelem, türelem – gondolta. B Y felé fordult: „Oda fogunk menni valamikor?” Y szó nélkül bólintott. B arca felderült: „Szóval te is hallottál róla? Nagyon örülök! Akkor itt van az ideje!” M csendben ült, mivel fogalma sem volt arról, hogy B és Y miről beszél. B vitte tovább a beszélgetést és megkérdezte Y-tól: „Te már voltál ott?” „Nem voltam. Egy ismeretlen ajánlotta nemrégen. Egy party-n szólított meg, majd rövid beszélgetés után javasolta, hogy jöjjek el ide. Azóta sem hallottam arról a titokzatos idegenről. Még a nevére sem emlékszem.” – felelte Y. „Ez Z műve volt szerintem.” – szólalt meg elgondolkodva M, megnyomva a szót, mikor kiejtette Z nevét. „Kinek a műve?” – kérdezte  döbbenten Y. „A szellemi vezetőm, segítőm. Az elmúlt hetekben intenzíven terel minket, gondolom ide is.” B csak biccentett a fejével, jelezve, hogy egyetért M-mel. Y nem kérdezett többet és a lelkében boldogság futott át, mert bizonyossá vált számára az, hogy jól döntött a kirándulás helyszínével kapcsolatban. B és M többet nem firtatták a témát, jó hangulatban elbeszélgettek a vacsoráig. Y úgy érezte, hogy a két idősebb férfi egyenrangú társként kezeli őt. Ritkán tapaszthatta ezt eddig, mivel a nála korban előtte járók általában nem tekintették partnernek, Gyerekként kezelték. Y nem tudta pontosan megfogalmazni magának, de úgy érezte, odaért valahova, ahova a lelke mélyén mindig vágyott.

Csizmadia Attila