Csizmadia Attila 
Kisebb szünet után folytatódik az Életutazások című regény.
K
Szombat reggel volt. K nagyon korán felkelt, mert kivetette az ágy. A családja még aludt, amikor K kilépett a házból és a friss, illatokkal teli tavaszi levegőből mélyet szippantott. Izgalom járta át. Az elmúlt években sokszor fogadott bejelentkezőket azon a helyen, de érezte, hogy ez a mai nap más lesz. Q nem mondta ki a beszélgetésük során, hogy különös lesz ez a nap, de K ismeri annyira Q-t, hogy olvasni tudott gesztusaiból, tekintetéből.
K MC városban született. Apja volt a főlelkész a helyi plébánián. K-nak nagyon jó volt a kapcsolata édesapjával. Sokat tanult tőle, és az apja nemcsak az egyház által hivatalosan elfogadott elveket adta át neki. K apjának szemlélete sokkal nyitottabb volt annál, mint amit az egyházi vezetők jó szemmel nézhettek. Apját feljebbvalói nemegyszer figyelmeztették, hogy tartsa meg magának azokat a nézeteket, amik nem férnek bele a „hivatalos álláspontba”. A meglepő az volt, hogy pont a nyitottsága miatt szerették a hívek, és jártak sokkal többen és sűrűbben hozzá, mint a környező települések papjaihoz. Nem voltak ezek nagy dolgok, mert K apja mélyen vallásos volt, csak szívesen foglakozott az ősi hagyományokkal és a keleti filozófiákkal is. Ha úgy érezte, hogy más szellemi irányzatokban is talál számára hiteles gondolatokat, akkor azokat megosztotta híveivel. Rugalmas hozzáállása miatt sok fiatal járt hozzá. K is magába szívta az édesapja által átadott tudást, ami segítette őt abban, hogy világképét szélesítse. Édesapja örült volna annak, ha K is lelkészi hivatást választja, de nem erőltette soha fiára ezt a vágyát. K az egyház nyújtotta szellemi kereteket szűknek találta, ezért fel sem merült benne, hogy ő is pap legyen, de mint polgári dolgozó mégis kapcsolódott a helyi vallási helyszínekhez. K a kisváros egyházi intézményeinek gondnoka volt. Felügyelete alá tartozott az MC város határában található kora-középkori kápolna is, amit az egész ország egyik legrégebbi szakrális helyeként tartottak nyilván. A helyiek nagyon óvták a kis kápolnát, de azt még a város lakói közül is kevesen tudták, hogy az egy különleges hely. Évekkel ezelőtt kereste meg őt Q és vonta be abba a szűk szellemi körbe, amelyet Q vezetett. Hamar egymásra találtak a hasonló szemléletük és világképük miatt. Q-tól sokat tanult és hamar megértette, hogy mitől más az a hely, mint sok-sok kápolna. K tudta, hogy óvni kell a helyet. Szerencsére a város lakói is így gondolták, ezért közmegegyezésre nem engedték meg azt, hogy turisztikai célpont legyen, pedig nagy volt ezzel kapcsolatban az üzleti kísértés. A város vezetői rábízták K-ra a látogatói szervezést, azzal a kitétellel, hogy csak bejelentkezésre nyithatja ki a nem környékbeli érdeklődőknek a kápolnát. K az idegenvezetői tisztet is ellátta, mivel mindent tudott a kápolna történetéről. Szájhagyomány és ajánlás útján jutottak be a látogatók a kápolnába. K meg volt győződve arról, azok találják meg a helyet, akiknek élethelyzetükből adódóan elérkezett arra az idejük. K lelkiismeretesen, jól látta el feladatát. K még reggel felült a kerékpárjára és eltekert a kápolnához abból a célból, hogy körbenézzen, mivel legalább egy hete nem járt ott. Mindent rendben talált. Hazament, foglalatoskodott a kertben, megebédelt a családjával, pihent egy keveset, majd az Y-nal megbeszélt időponthoz képest bő fél órával hamarabb megérkezett a kápolnához.
A hely
Szombat délután három óra után pár perccel két autó parkolt le a kápolna közelében. Az érkezők fürgén kiszálltak és Y-t követve megálltak a kápolnánál a nagy, vastag fából készült ajtó előtt, amin méretes vaskarika lógott. Y az ajtó kemény felületéhez ütötte többször és határozottan a vasat. Nem kellett szinte semmit várniuk, mert K azonnal kitárta a kaput és köszöntötte őket a helyiek nyelvén: „Örülök, hogy eljöttetek erre a különleges helyre. K vagyok, a gondnok. Én tartom rendben a kápolnát és fogadom a látogatókat. Kérdezzetek nyugodtan, nagyon szívesen válaszolok.” A kis társaság belépett az ajtón, sorban bemutatkoztak K-nak, majd csendben körbenéztek. A kápolna nagyobb volt, mint a régi családi szentélyek, de jóval kisebb, mint egy templom. Nem volt túldíszítve, az ablakok nem voltak kicsik, így akadálytalanul sütött be a tavaszi napfény. A falon szentek képei lógtak. Az oltár egyszerű volt. Mögötte helyezkedett el a kereszt, amelyen meglepő módon nem volt ráfeszítve a megkínzott Krisztus. Jézus nagyméretű képe fő helyen volt látható, amint éppen áldást osztott az őt körülálló embereknek. Nagyon szép volt a kép. A kápolnában nyoma sem volt a szenvedés ábrázolásának, a képek nyílt tekintetű, szinte mosolygó szenteket ábrázoltak. A társaság tagjai nem érezték a templomokban gyakran tapasztalt komorságot.
K hagyta őket, hogy körbenézzenek és szokják a hangulatot. Pár perc múlva szólalt csak meg: „Mondok pár szót a kápolna a történetéről, ha érdekel titeket.” A társaság egyöntetűen bólintott. K folytatta: „Nem tudjuk pontosan mikor épült, de nagy valószínűséggel az első évezredvége felé. A közvetlen közelében található romokból arra lehet következtetni, hogy többen is laktak ezen a helyen, mégpedig valamilyen rend papjai. Azt senki nem érti, hogy tudott a kápolna sok száz évig ilyen épségben megmaradni, miközben a hozzá tartozó lakhely szinte teljesen lepusztult. Az ásatások során számos tárgy került elő, amelyek igencsak meglepőek. A keresztény stílusban épült kápolna melletti földből számos olyan eszköz került elő, amely egyiptomi, görög, római, keleti és indián szimbólumokat, szövegeket tartalmaznak. Azt sem tudjuk, hogy milyen rendhez tartozhattak az itteni papok, ha egyáltalán azok voltak. Az előkerült táblákon számunkra érhetetlen jelekből álló szövegek is vannak. Folyik a kísérlet a megfejtésükre. Számos egyetem történésze és a régi írások szakértője próbálkozik ezzel, egyelőre sikertelenül. Persze, most gondolhatnánk azt, hogy ez valamilyen titkos társaság központja volt. Nagy a divatja most a titkos társaságokat kutatásának és valamilyen misztikus ködöt rakni köréjük. Azt sem tudjuk, hogy titkosan voltak-e itt azok, akik ebben a kápolnában tették a dolgukat. Annak viszont nagy az esélye, hogy valamilyen ősi tudást őriztek, tanítottak. Az nagyon elgondolkodtató: hogyan lehetséges az, hogy a Föld egymástól több ezer kilométerre élő népeinek szellemi hagyatékához hozzá tudtak jutni és foglalkoztak azokkal? Úgy gondoljuk, hogy nemcsak őrizték, hanem integrálni igyekezték az emberiség akkortájt fellelhető tudását. Hogy ezt titkosan tették-e vagy sem, hogy valamilyen üldözés elől bujkáltak-e, arra nincs semmi utalás, így nem szeretnénk semmilyen összeesküvés-elméletet a helyhez kötni. Egyszerűen igyekszünk megérteni az itt fellelhető szellemi forrást, tudást. Az viszont biztos: nagy tanulsággal szolgál az, hogy a szenthely papjai nyitottak voltak más kultúrákra, vallásokra, filozófiákra. A Föld távoli pontjairól származó, különféle nyelveken írott anyagokban szó van az emberiség történetéről, a lét értelméről, tudományról, az aktuális technikai tudásról – ami sokkal fejlettebb volt régen, mint ahogy azt ma sokan hiszik -, és a gyógyító módszerekről. Több helyen feltűnik a számunkra érthető szövegekben az arra való utalás, hogy létezik egyfajta ősi tudás, ami régen – ki tudja mikor -, elérhető volt az emberiség számára a Föld legkülönbözőbb pontjain, akár egy időben.” K úgy érezte, hogy tartania kell egy kis szünetet: „Biztos sok az információ, kérdezzetek nyugodtan.” M szólalt meg: „Jó hallani, hogy vannak ilyen értékes források. Nagyon világosan, érthetően mondod K, köszönjük.” M pár másodpercre elhallgatott, majd folytatta: „Jól érzem, hogy ebben a térben nagyon erős energia van? Egyszerre érzem az erejét és a nyugtató hatását.” K mosolyogva felelt: „Igen jól érzed. Nem véletlenül épült pont ide ez a kápolna. Tudatosan választották ki a papok vagy tudósok ezt a helyet. Ez még nem minden: van két kisebb szoba, ami innen, az imatérből nyílik. Az egyikben még ennél is erősebb az energia hatása. Nagyságrendekkel erősebb.” W lelkesen szólt közbe: „Bemehetünk oda?” K elgondolkodva, lassan formálva a szavakat válaszolt. „Igen. Bemehettek, de csak egyesével. Kicsit még várjunk, aztán elmondom, hogy mire figyeljetek, mit kell tudnotok, mielőtt oda beléptek.” K közben az egyik oldalajtóra tekintett. B szólalt meg: „Biztos, hogy papok laktak itt?” „Jó a kérdés” – felelt K – „Nem, egyáltalán nem biztos. Illetve biztos, hogy a transzcendens dolgokkal és a spiritualitással mélyen foglalkozó emberek voltak, de valószínűleg tudósok is voltak egyben. Nem biztos, hogy az egyház köteléke alá tartoztak. Nehéz lehet meghatározni, hogy ez a társaság vagy rend mi is volt. Valószínűleg egyszerre voltak papok, tudósok, mágusok, filozófusok, művészek, gyógyítók, a harcművészethez értők. Nem érdemes őket semmilyen skatulyába beleerőltetnünk. Az említett tevékenységekre mind-mind találtunk jeleket, utalásokat az ásatások során megtalált anyagokban.” B bólintott, jelezve, hogy érti K válaszát. K odament a bejárati ajtóhoz, kinyitotta, majd így szólt: „Javaslok egy rövid sétát, mert nagyon szép ez a környék. Közben elmondom nektek azokat a dolgokat, amelyek a kis szobával kapcsolatosak. Utána visszajövünk, és aki az információk után is szeretne bemenni, megteheti.” A társaság elindult K vezetésével egy nagy rét felé, ami a kápolnától pár száz méterre terült el.
Csizmadia Attila
