Életutazások – I./56. és 57. részek

Az Életutazások folytatásos regény halad tovább az 56. és 57. részekkel.

Együtt

A társaság tanácstalanul állt a panzió előterében. Felváltva néztek hol Y-ra, hol M-re. Y úgy gondolta, hogy ezen a napon idáig tartott a feladata, ezért M felé tekintett. M meg is szólalt: „Szeretnétek pihenni? Vagy vacsorázzunk együtt? Én annak örülnék.” N szólalt meg lelkesen: „Részemről rendben.” A többiek helyeslően csatlakoztak N-hez. M határozott hangon mondta: „Jó. Fél óra múlva találkozzunk itt. Addig én szólok az étteremben, hogy terítsenek meg egy asztalt hét személyre.”

M elindult az étterem felé, Y pedig utána lépett. A többiek felmentek a szobáikba. Y megvárta, amíg M elintézi az asztalfoglalást, majd mellé állt és megszólította: „Te felmész?” M visszakérdezett: „Miért? Nem muszáj.” Y határozottan mondta: „Tudunk beszélni?” M bólintott: „Persze. Üljünk be az étterembe.”. Egymással szemben foglaltak helyet. Y nem habozott: „M, nagyon sok mindent láttam a csukott szemem előtt. Jött sok gondolat is. Azt hiszem, érzem a jelentőségüket, de nem bízom eléggé magamban. Szeretném jól értelmezni, ezért a segítségedet kérem.” M kávéscsészét forgatva a kezében, a szavakat lassan formálva felelt: „Y, fogok segíteni, megígérhetem, de kérlek, ne most kezdjük a megbeszélést. Tudom, hogy friss az élmény benned, de legyél türelemmel. A következőt ajánlom: azt nem tudom, hogy a jövő héttől ki merre megy, mikor és hol találkozunk. Neked nagyon szívesen felajánlom, hogy beszéljünk többször. Tanítalak, ha igényled, és közben megérjük együtt azokat a dolgokat, amelyeket ma tapasztaltál. Nem tudom, meddig maradsz ebben az országban, de tudunk interneten keresztül is beszélni.” Y lelkesen válaszolt: „Nagyon köszönöm. Szeretném, ha tanítanál. Azt pedig már eldöntöttem, hogy nem maradok itt. Elég volt, nincs már több dolgom itt, hazamegyek. Hétfőn felmondok a munkahelyemen, szóval legfeljebb egy vagy két hónapot maradok. Addig beszéljünk, ahogy tudunk, aztán otthon személyesen tudjuk folytatni.” M elégedett mosollyal nézett Y-ra: „Örülök, hogy döntöttél. Legyen így.” M ahogy kimondta az utolsó két szót, B lépett be az étterem ajtaján, jókedvűen köszönt a két férfinak, majd leült az asztalfőn lévő székre, közel M-hez és Y-hoz.

W és S a hotelszobában

W becsukta maga mögött a szobájuk ajtaját és azonnal S-nek szegezte a kérdést. „Mi volt? Mesélj már!” S – hasonlóan a többiekhez, akik bent voltak a kápolna kis szobájában – befelé forduló, nagyon nyugodt állapotban volt. S nem tudta megmagyarázni W-nek – mivel nem élte át azt, amit ő -, hogy miért van ő pillanatnyilag más hullámhosszon. S elgondolkodva nézett W-re, majd lassú szavakkal felelt: „Nagyon érdekes képeket, filmszerű jeleneteket láttam az életemmel kapcsolatban. W, engedd meg, hogy megemésszem az élményt. Jó volt nagyon, hidd el, nincs semmi gond. Szerintem úgy fogom neked elmondani az elkövetkezendő időkben, ahogy majd adja magát. Ne haragudj rám, de most nem tudok többet mondani.” W – viccesen túljátszva a sértődöttet – felelt: „Szépen vagyunk! Y-tól és N-től sem tudtam meg sokkal többet. Tudom, legyek türelmes. Na, az nem szokott nekem menni.” Hangnemet váltva folytatta: „Jól van S, hagylak, de azt el kell mondanom: ne gondold, hogy nem látom, mennyire össze vagytok hangolódva M-mel.” S mosolyogva megemelte a vállát és másra terelte a szót: „Zuhanyoznom még nem lehet, pedig rám férne. Majd jól befújom magam. Te menj nyugodtan.” W nevetve felelt: „Dehogy megyek. Ennyi szolidaritás lehet bennem. A társaság annyira jó összhangban van, nem akarok kilógni.”

Közben S ledőlt az ágyra és csak annyit mondott W-nek: „Negyed óra múlva szólj, ha elaludnék.” Ahogy S lehunyta a szemét, W azonnal kezébe vette a telefonját és a következőt írta L-nek: „Te megtudtál már valamit N-től? Én S-től szinte semmit.” Nem jött válasz a lánytól.

Csizmadia Attila