Csizmadia Attila 
Közeledik az első „évad” vége az 58. epizóddal.
Heten az étteremben
A két lány, S és W – túllépve a fél órát – csatlakoztak az asztaltársasághoz. W Y mellé, S pedig M mellé ült le. B szólalt meg elsőnek: „Képzeljétek, eszembe sem jutott felhívni a fiamat, BB-t, hogy mi volt tegnap este a pub-ban. Nem is értem. Ő sem jelentkezett, akkor biztos minden rendben van.” M szólt közbe: „Biztos. Most már bírd ki a mai napot is, ráérsz holnap érdeklődni.”
Közben W többször az órájára nézett, majd felcsattant: „Hol van már a szerelmes pár? Rájuk csörögjek?” M nyugtatta meg: „Hagyd őket. Nem sietünk sehova. Ha éhesek vagytok, rendeljetek.” Ebben a pillanatban belépett az ajtón a hiányolt pár, N és L. N szabadkozott: „Elnézést, pihentünk egy kicsit.” W fürkészőn nézett L-re és megszólította: „Persze, pihentetek…” L fülig pirult. Y viccesen, de kicsit rosszallóan ránézett W-re, majd oldva a helyzetet, felkiáltott: „Rendeljünk! Farkas éhes vagyok!”
M igyekezett úgy irányítani a következő bő egy óra folyását, hogy ne a kápolnában történtekkel foglalkozzon a társaság. Az étlap böngészését, a rendelést és a vacsorát laza csevegés övezte. Y többször jelentőségteljesen M-re nézett, mint aki már nagyon vár valamit. Túl voltak a desszerten, amikor Y nem bírta tovább: kivárta, míg B befejezi humoros sztorizását, majd M-hez szólt: „M, nem beszéljük meg?” M körbenézett: „Szeretnétek? Én nem akarom erőltetni, mert a kápolnában történtek nagyon személyes dolgok. Rátok akarom bízni, hogy mit osztotok meg a többiekkel, ha egyáltalán akarjátok.” Csend támadt, egymást fürkészte a társaság. M igyekezett oldani a helyzetet: „Nem muszáj belemennünk a részletekbe, mert szerintem mindenkinek kell még idő a feldolgozáshoz. Ha szeretnétek, én mondok általánosságban pár dolgot arról, ami ma történt velünk. Ha van közben hozzáfűznivalótok, várom nagyon.” A társaság egyöntetűen bólogatott, csak W arcán látszott némi csalódottság. M folytatta: „K említette, hogy a Földön vannak olyan pontok, amelyek körzetében fokozott a kozmikus energiaáramlás. Erről sokat lehet olvasni régi és mai leírásokban. Igyekeznek – ezeket a jelenségeket – a legkülönbözőbb módon megmagyarázni, mind a materializmusban, mind a transzcendens dolgokban hívő tudósok, gondolkodók. Ebbe most nem megyek bele. Nincs meg a tökéletesen hiteles álláspont. Ha egyáltalán meglesz valaha. Attól még léteznek, mert nem tudjuk pontosan, hogyan és miért működik ez a dolog. Számos ehhez hasonló megválaszolatlan kérdés van még a földi létezéssel és az Univerzummal kapcsolatban. Én inkább a jelenséghez való hozzáállást igyekszem támogatni bennetek.” M kis szünetet tartva körbenézett, majd beleivott italába. Érdeklődéstől csillogó szemeket látott maga körül, ezért megnyugodva folytatta: „Az Univerzum számunkra érzékelhető minden eleme rezgésekből áll. Ezt a tényt már elfogadhatjuk. Az energia és információ is rezgés formájában képes áramlani. Az már természetes számunkra, hogy létezik a rádió, az, hogy a tízezer kilométerre távolabb lévő társunkkal képesek vagyunk kábelek nélkül, mobil telefonon keresztül beszélgetni, üzenni. Az ember is képes rezgéseket fogadni és leadni, legyen az energia vagy információ. Ma délután olyan helyzetbe kerültünk, amely által megkaptuk a lehetőséget arra, hogy elsősorban fogadók legyünk. Az, hogy univerzumból érkező rezgés forrása mi lehet, azt még nem tudjuk pontosan. Azt valószínűsíthetjük, hogy az energiaforrással való összeköttetés nélkül nem lenne élet a Földön. Azt is sejtjük, hogy az emberi tudatok között, valamint a forrással is létezik kapcsolatunk. Hívjuk ezt többek között morfogenetikus mezőnek, központi tudatnak vagy tudatalattinak, akasának, központi intelligenciának, egyetemes energiamezőnek. Én most egyszerűen forrásnak fogom hívni, amellyel valószínűleg folyamatosan kapcsolatban van az emberi test, a lélek és a tudat. Vannak olyan helyek, helyzetek, amikor sokkal erősebb a vételi lehetőségünk, kapcsolatunk a forrással. Ma ebbe a fokozott energia- és információáramlásba kerültünk bele. Fontos tudnunk, hogy teljesen egyéni és személyre szabott az az élmény, amelyben ma részesültünk. A lelki állapotunk, szellemi nyitottságunk, élethelyzetünk, egyedi érzékelési képességünk eltérő. Ha most elmesélnétek a tapasztalásotokat – nem lenne két egyforma -, miközben tartalmazna hasonló elemeket, mivel mindnyájan emberi struktúra szerint működő lények vagyunk. Érthető ez számotokra annak fényében, amit ma éreztetek, láttatok?” N szólalt meg: „Igen. Érhető. Nekem nagyon hangsúlyos szavak érkeztek az elmében és erős érzelmi hullámokkal párosultak.” S is bekapcsolódott: „Én egy komplett kis filmet láttam.” B is megszólalt: „Én képeket.” Y sem maradt ki: „Én szavakat, képeket, szimbólumokat.” M visszavette a szót: „Látjátok, többféle formában, a fogadó számára leginkább érthető módon kaptátok az információkat. Abban bizonyos vagyok, hogy ezek a jelek valamilyen központi intelligenciától érkeznek abból a célból, hogy segítse az életeteket, amely valószínűleg egy – számunkra még alig érthető – nagy terv kicsi, de fontos része. Abban is biztos vagyok, hogy egy másik, magasabb szellemiségű, nem anyagközpontú dimenzióból folyamatosan kapjuk a segítséget egyénileg és csoportosan. Sokféleképpen nevezik ezeket a segítő szellemi lényeket: angyalok, entitások, szellemi vezetők. Valószínűleg egyik elnevezés sem fejezi ki pontosan ezt a jelenséget, de nem is az a lényeg. A fontos az, hogy nyitottak legyünk a segítségükre, meghalljuk, érzékeljük a jelzéseiket az elménken keresztül és meg tudjuk különböztetni az ő hangjukat a saját egónk gondolataitól.”
M elhallgatott és kortyolt az italából, miközben tekintete körbejárt. Hosszú csend támadt. W szólalt meg elsőnek: „Hallottam ezekről a dolgokról, de én eddig szkeptikus voltam, elzárkóztam az ilyen témáktól. Most már tudom, hogy ez inkább a félelmem miatt volt, mert a lelkem mélyén biztos vagyok abban, hogy sokkal tágabb az univerzum, mint amit az emberi érzékelés fel tud fogni. Az elmúlt hét történései közel hoztak ahhoz, hogy elfogadóbb legyek, de a félelem még ott van bennem, ezért nem mentem be a kis szobába. Ha le tudom győzni a félelmemet, biztos, hogy visszajövök ide.” M helyeselve bólintott: „W, hidd el, hogy ez így van jól. Mindnyájunknak megvan az egyedi útja, időzítése az életeseményeink sorában. Én is úgy voltam ezzel a dologgal, mint te. Semmi olyan dolgot nem kell és nem szabad sürgetni a szellemi utunkban, ami a transzcendens világgal kapcsolatos.” M még várt, hogy valaki hozzászól-e még a témához, de jól látható volt számára, hogy a társaság elfáradt, ezért igyekezett lezárni a beszélgetést: „Befejeztem a mondanivalómat. Ha nincs több kérdés vagy hozzászólás, akkor szerintem pihenjünk.” B emelte fel a poharát: „Örülök, hogy itt lehetek veletek. Most már lazítsunk!”
A társaság kisebb csoportokban kezdett beszélgetni. M a mellette ülő S felé fordult és hangját lehalkítva szólt hozzá: „Azt mondtad, beszéljünk.” S válaszolt: „Igen.” M kérdően nézett a lányra, aki folytatta: „Benne voltál a filmemben. A többit inkább négyszemközt.” M meglepettség nélkül felelt: „Te is az enyémben.”
Az étteremből átültek a bárba, ahol nagyon jó hangulatban, egészen a záróráig folytatták a közös estét. Éjfél jócskán elmúlt, amikor szobáik felé indultak. Y újra az utazás vezetőjének pozíciójába helyezte magát és viccesen komolykodó hangon közölte a társasággal: „Holnap folytatjuk a csapatépítő túrát, mely során még nagyobb megpróbáltatások várnak rátok. A reggeli után, legkésőbb 11-kor, teljes menetfelszerelésben legyen mindenki készen az indulásra.”
Csizmadia Attila
