Csizmadia Attila 
Az Életutazások című folytatásos regény az első „évad” végére ért. Folytatjuk.
A tónál
Délelőtt 11 órakor a szálloda kijáratánál már többen várták az indulást. Az útitáskák már az autók csomagtartójában voltak. W nem bírta ki: „Már megint a pár!” S odasúgta W-nek: „Ne irigykedj.” W grimaszt vágott, miközben tíz perc késéssel, szabadkozás közepette megérkezett L és N. Y nem kommentálta, hanem a lényegre tért: „Ma tényleg lazítunk. Nem fogunk sokat autózni, közel megyünk. B, gyere utánam.” A társaság elhelyezkedett a megszokott elosztásban a két autóban és elhajtottak a szállodától.
N nem palástolva kíváncsiságát, megkérdezte Y-t: „Hova megyünk? Ez is titok?” „Nem.” – felelte Y. – „Egy tóhoz. Azt mondják, az erős energiával rendelkező környéknek ez a tó fontos pontja. Csak sétálunk, lazítunk, töltődünk.” „”Az jó.” – bólintott N, majd – tőle szokatlan módon – csendben maradt a továbbiakban. Y sem erőltette a beszélgetést. Halk zene szólt az autóban, a hátsó üléseken a lányok, W és L is hallgattak. A tavaszi, üdén zöldellő tájat bámulták és elmerültek gondolataikban.
A másik autóban B beszédesebb volt: részletesen elmesélte M-nek és S-nek az előző napi, kápolnában történt élményét: „Nekem erős késztetetésem volt a kis szobában arra, hogy a jelenre és jövőre vonatkozó kéréseket fogalmazzak meg. Nem szólítottam meg senkit, halkan mormoltam el a kéréseket, mintha imát mondanék, pedig nem is szoktam imádkozni. Tegnap a kápolna kis szobájában a szavak automatikusan hagyták el a számat. Amikor abbahagytam, akkor kellemes képek jelentek meg a csukott szemem előtt. Valószínűleg a jövőből. Úgy éreztem, hogy visszaigazolást érkezett a kéréseimre. Nagyon jó érzés szállt meg, boldogság járta át a lelkemet, amely még mindig tart.” M elgondolkodva nézett ki az autóból. A csend már szint kínos volt. B azt hitte, hogy M nem is figyel rá, ezért már majdnem megszólította sértődötten, amikor M végre válaszolt: ”B, ez nagy dolog, örülök a jó érzéseidnek.” M újra hallgatásba merült. S biztos volt abban, hogy M-et is foglalkoztatja az előző napi, kettőjüket érintő élmény. Nem szólt közbe, miközben arra gondolt, hogy B-t nagyon zavarhatja hallgatagságuk, de nem tartott sokáig a kínosnak tűnő csend, mert Y letért a főútról. Hamarosan megpillantottak egy tavat, amelynek partjához közel parkoltak le.
A társaság kiszállt az autókból és kíváncsian néztek Y-ra, aki nem is habozott: „Hát ez az a tó. Nem terveztem semmi mást, minthogy körbesétáljuk. Azért az jó, ha tudjátok, hogy a leírások szerint ez a tó kiemelten fontos terület a kozmikus energia szempontjából. Nyáron sokan jönnek ide megmártózni a vizében. Állítólag gyógyító hatása van. Nem tudom, hogy igaz-e, vagy csak hiedelem, de a tegnapi élményeink alapján biztos vagyok benne, hogy itt is működik a pozitív energia.” B lelkesen bólogatott és megszólalt: „Én is hallottam a tóról és környékéről. Már terveztem, hogy eljövök ide. Y, köszönjük. Jó helyeket választottál!” Elindultak, elől Y ment, aki mellésodródott W. N és L kézen fogva követték őket. Mögöttük sétált – egyre jobban lemaradva – M és S, B pedig külön haladt, miközben fotózással volt elfoglalva.
W szólt Y-hoz: „Azért jöttél ebbe a az országba dolgozni, mert itt is akarsz élni?” Y-t váratlanul érte a kérdés. Csodálkozva nézett a lányra, de aztán készségesen felelt: „Nem W, nem akarok itt élni. Sőt, hamarosan haza is megyek. Elég volt, nincs több dolgom itt. Amiért itt kellett lennem, az a héten megtörtént. És te, W? Hogy tervezed?” W megértő bólogatás közben válaszolt: „Amint vége a vizsgáimnak, megyek én is haza. Örülök, hogy eljöttem ebbe a városba, de már nem ad sok érdekességet. Az egyetemi társaim az egyik bulitól a másikig látnak. Jó, azért van kivétel, de mindenkin érezni az átmenetiséget. Kevés a mély kapcsolat, de már nem is várom el. Ez is megvolt, nem bántam meg, mert ez is egy tapasztalat. És itt lettem jóban S-sel. Nem beszélve arról, amit az előbb te is mondtál: ezt a hetet csak itt, ebben a városban, országban tudtam veletek megélni.” „Értem.” – felelte Y, aki nem tudta zavarát leplezni, miközben feltette a kérdést: „Fogunk addig is találkozni, míg itt vagyunk?” W – nem palástolva örömét – lelkesen vágta rá: „Hát persze! Örülnék neki!” Y elpirult: „Jó, akkor a jövő szombaton kiránduljunk ketten.” W és Y felszabadultan beszélgettek tovább.
L és N több méterrel sétáltak mögöttük. L megkérdezte N-től: „Szerinted összejönnek? Olyan jó lenne.” N így felelt: „Nem tudom. Y mostanában eléggé zárkózottá vált, W pedig nem egyszerű eset, te is tudod.” L bólintott: „Igen, de szerintem W sokat tanult az eddigi félrecsúszott kapcsolataiból. Sokat beszélgettünk erről, már elfogadja, hogy ne akarjon mindig ő irányítani, csak hát az anyjától ezt látta. Szerintem Y sokkal határozottabb lett, talán egymásra találnak.” „Úgy legyen.” – helyeselt N és átkarolta L-t.
M és S egyre jobban lemaradtak a többiektől. A lány séta közben mélyen M szemébe nézett: „M, olyan hallgatag vagy. Még mindig a filmünk miatt?” M elmosolyodva felelt: „Többek között. Főként.” S viccesnek találta, ahogy M válaszolt és felnevetett: „És? Mikor meséled el végre nekem?” M arcán mosoly futott át a lány reakciója miatt, majd habozott egy keveset, de nem hagyta válasz nélkül: „Ha a többiek nincsenek körülöttünk.” S megvonta a vállát és viccesen csalódott arcot vágott. M vette az adást és felnevetett: „Jól van, ígérem, nem fogom húzni. Én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit láttál. Amúgy meddig leszel itt, az egyetemen?” S örömmel felelt: „Még három hónapot. Le akarom gyorsan tudni a vizsgákat, aztán megyek haza. A nyarat otthon akarom tölteni. És te? Meddig leszel itt?” „Egy hetet még biztos. Jövő hét elején találkozzunk. – felelte M. S bólintott: „Jó.”
A tó körüli séta után a társaság jó hangulatban megebédelt egy közeli kisvendéglőben, majd hazaautóztak. B egyenesen a pub-ba sietett. M a szállodájába, W és S a bérelt lakásaikba, N és L pedig Y-hoz mentek.
K és Q megbeszélése
Q ajtót nyitott a hozzá érkező K-nak. Hellyel és teával kínálta. Elhelyezkedtek a nappaliban. M kérdőn nézett K-ra: „Mesélj, miért siettél ennyire hozzám?”
K-ból dőlt a szó: „Tudod, hogy sokan megfordultak már a kápolna kis szobájában. Egyedül vagy legfeljebb kettesben. Nagyon érdekes és szokatlan volt nekem a tegnapi élmény. Tudod jól, hogy amíg bent van valaki a szobában, addig én kint leülök a székemben, behunyom a szemem és hangolódom. Tegnap soha nem érzékelt energiaáramlás volt a kápolnában. Zsibongott a fejem, testem. Jó érzés töltött el végig, amíg a társasággal voltam. Nagyon jó volt látni, ahogy egymáshoz viszonyulnak: figyelemmel, tisztelettel, szeretettel. Erős volt közöttük az összhang. Ugye régen ismerik egymást?” „Nem egészen.” – felelte Q, majd folytatta: „Ezt a jelenlegi életükre értem… Vannak köztük olyanok, akik már gyermekkoruk óta ismerik egymást, vannak, akik pár éve, és vannak, akik pár hónapja és olyanok is, akik csak egy hete találkoztak a többiekkel.” Q nem fűzte tovább a szavakat. K várta a folytatást, majd csalódott hangon kérdezte: „Ennyi? Q, ismerlek jól. Sokkal többet tudsz, csak nem akarod most megosztani velem. Jól látom?” Q enyhe mosoly kíséretében bólintott, majd kis szünet után szólt: „K, nyugodj meg, fogsz még hallani róluk, fogsz még velük találkozni. Nem is olyan sokára. Légy türelemmel.” K nem firtatta tovább a dolgot. Ismerte jól Q-t, tudta, hogy már lezártnak tekintette a témát, ezért megkérdezte: „Sakkozzunk? Van kedved?” Q bólintott: „Tudod, hogy ahhoz mindig van.” Felállt a székéből, elővette a sakk készletet és belekezdtek a játékba.
