Chino 
hirtv
Életének 92. évében elhunyt Makk Károly, a magyar mozgókép egyik legnagyobb mestere, kinek rengeteget köszönhet a hazai filmművészet. A Kossuth-díjas rendező alkotásain generációk nőttek fel, s pályája során nem csak a magyar, de az egyetemes filmgyártás meghatározó alakjává is vált. A Cannes-i Filmfesztivál szinte állandó vendége volt, rendszeresen harcba szállt az Arany Pálmáért, produkciói egész Amerikát bejárták. Makk Károly halálhírét augusztus 30-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia jelentette be, mely eleddig elnökének mondhatta a művészt.
Makk Károly Berettyóújfalu szülötteként, 1925. december 22-én látta meg a napvilágot. Édesapja, Makk Kálmán némafilmes mozitermet üzemeltetett, melyet nem sokkal később igazi filmszínházzá alakítottak, így a fiatal Károlyt a mozgókép világa már egészen kis korában megérintette. Miközben debreceni piarista gimnáziumba járt, világos tervei voltak jövőjét illetően, iskolája befejeztekor már komoly rendezői ambíciókkal rendelkezett. Budapestre költözött s gyakornoki állást vállalt a Hunnia Filmgyárban. Egyetemi tanulmányait kezdetben Budapesten, majd Debrecenben folytatta, innen csábították el a Sarló Filmvállalathoz. Nem sokkal később a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatójaként diplomázott 1950-ben, ahol tanítóként is dolgozott. Első önálló filmjét, a Liliomfit (Liliomfi, 1954) már komoly gyakorlattal a háta mögött, 1954-ben forgatta. A produkció, a kispolgári stílus milliőjének művészi ábrázolásával a korszak egyik legmeghatározóbb filmje lett. Mi sem jellemzi ezt jobban, minthogy művével a Cannes-i Filmfesztiválra is kijutott, s Makk Károlyt Arany Pálmára jelölték.
Ezt követően szinte évente forgatta filmjeit, de forgatókönyvíróként és dramaturgként is számos alkotást jegyzett. Nevéhez olyan híresebbnél-híresebb produkciók kötődnek, mint, a közvetlenül a Liliomfi forgatása után készült, 9-es kórterem, Ház a sziklák alatt (Ház a sziklák alatt, 1958), Az elveszett paradicsom, Magyar Rekviem (Magyar rekviem, 1990) vagy a Hungária Kávéház sorozat egyes részei. Legnevesebb és legmeghatározóbb filmjei – első rendezése mellett – mégis a Törőcsik Marival és Darvas Ivánnal a főszerepben forgatott Szerelem, illetve Macskajáték (Macskajáték, 1974). Előbbit Cannes-ban nagy sikert aratott. Makk Károly ezen túlmenően átvehette érte többek között a Zsűri-díjat, és filmet a 44. Oscar-gálára is jelölték, de nem került az esélyesek közé. A Macskajáték ellenben már eljutott az Oscar-díj végső jelöltjeinek szűk körébe a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Habár a szobrocskát nem zsebelte be, mégis a magyar filmművészet egyik legnagyobb elismeréseként tartják számon.
Makk Károly művészetére leginkább a sokoldalúság jellemző. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó számos műfajban kipróbálta magát. Vígjáték, dráma, romantika; számára lényegtelen volt, mindig az alapanyag számított. Egy korábbi interjújában ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Úgy gondolom, adott forgatókönyvből jó filmet tudok csinálni. Ha több műfajban is otthon érzi magát valaki, akkor miért ne készíthetne nagyon különböző stílusú filmeket?” – tette fel a szónoki kérdést. Színészeivel mindig kiváló kapcsolatot ápolt, minden esetben megtalálta a közös hangot bármely generációhoz is tartoztak. A Kossuth-díjas művész, aki Budapest díszpolgáraként távozott el, Magyarországon kívül legalább olyan elismerésnek örvendett, mint hazánkban. Több produkciót is készített külföldi országok invitálására. Forgatott angol filmet Dosztojevszkij, A játékos című regényéből, s kanadai koprodukcióban készült el a Játszani kell (Lily in Love, 1984) Christopher Plummer főszereplésével.
David Robinson, a Times magazin filmkritikusa Makk Károly művészetét úgy írta le, hogy „Munkáit a pontosság, a mesteri technikai tudás, az atmoszférateremtés jellemzi, a történetet finom ösztönnel építi fel”(mta.hu). Makk Károllyal, Bacsó Péter és Jancsó Miklós után újabb zseniális rendezőt vesztett a magyar művészvilág. Kitartását, filmek iránti szenvedélyét és elhivatottságát jól mutatja, hogy még 85 éves korában is a kamera mögé állt. Hogy mit jelentett a hazai filmművészet számára, azt kiválóan jellemzi, hogy halála estéjén műsorváltozás során mutatták be első, igazán sajátjának mondható alkotását a Liliomfit.
Díjai, elismerései:
- Balázs Béla-díj (1959)
- Érdemes művész (1970)
- Kossuth-díj (1973)
- Kiváló művész (1982)
- Hazám-díj (2003)
- Berettyóújfalu díszpolgára (2003)
- Budapest díszpolgára (2004)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal /polgári tagozat/ (2005)
- Paloznak díszpolgára (2005)
- Príma díj (2008)
- Gundel művészeti díj (2010)
- A Nemzet Művésze (2014)
