Blackphoenix 
Múlt szombaton végre elérkezett a pillanat, amire tavasz óta vártam: részt vettem életem első nappali fesztiválján, a 2018-as Evernessen. Az indulás hűen tükrözte a hamisítatlan balatoni előszezon hangulatát: egy kis rohangálás, masszázssátor összelegózás a másik munkahelyemen, majd végre sikerült elindulnom az akarattyai vasútállomásra. Kicentiztem az érkezést, épphogy elértem a vonatot, ráadásul a nagy kapkodásban csak egy jó szándékú utastársnak köszönhettem, hogy nem hagytam a pénztárban a jegyemet.
Alsóörsön leszállva végre sikerült úgy kikapcsolnom, mint már hetek óta nem. Nem volt több logisztikázás és szervezés, csak a feltöltődés és a lazítás lehetőségeinek végtelen tárháza. Amint beléptem a helyszínre, azonnal belecsöppentem egy a divatdiétákról szóló beszélgetésbe Antal Valival. Az első és legfontosabb alapelv a témában a tudatos táplálkozás. Ezeknek a kulcsszavaknak a mentén haladtunk tovább. Mitől is lesz tudatos a táplálkozásunk? Ha nem szemellenzős ló módjára követjük az újabb és újabb divathóbortokat, hanem több dolgot kipróbálunk, és a testünk jelzéseit figyelve eldöntjük, mi a jó nekünk. Ezekből a jelzésekből rengeteg akad, az egyik leglátványosabb „tükör” a bőr. Mint megtudtam, mindenki normál bőrrel születik, az összes pattanás és a túl erős zsírosodás, de még a táskás szemek is mind valamilyen anyagcsere problémára utalnak. A másik jelzés, amelyik igen látványos lenne, ha a végletekig civilizált világunkban figyelmet fordítanánk rá, a széklet. Aki kíváncsi rá, hogyan kapcsolódik ez utóbbi az egészséghez, annak ajánlom figyelmébe Antal Vali Árulkodó vécécsésze című cikkét.
Ezután a beszélgetés után körbenéztem egy kicsit a táborban. Tudtam, hogy az Everness műanyagmentes rendezvény lesz, az ott használt evőeszközöket látva mégis leesett az állam az emberi kreativitáson. A PLA-ból készült termékek a megszólalásig hasonlítanak a műanyagra, mégis lebomlóak. De nagyon igényesen néztek ki a pálmalevél tányérok és a cukornád ételhordó dobozok is.
Elfoglaltságokból a divatdiétás beszélgetés után sem volt hiány, így pillanatok alatt elkészült a képzeletbeli menetrendem. Persze a semmit tevés a legpihentetőbb elfoglaltság, így ez sem maradhatott ki. Miután feltöltöttem a szén-hidrát-raktáraimat egy kézműves sajtos melegszendviccsel, panyolai szilvalekvárral megkent „energia golyókkal”, majd mindezt leöblítettem egy fekete kávéval, elvonultam egy fél órára napozni (vagy a felhők akaratától függően árnyékolni) a vízpartra. Nagyon jót tett ez a kis béke és nyugalom, kisimult lélekkel mentem tovább a sorselemzésre. Itt aztán végigfutott a hátamon a hideg, amikor a kronobiológiával foglalkozó hölgy vesébe látó pillantással azt kérdezte, ugye tudom-e hogy nagyon különleges vagyok. Mint kiderült, indigó gyerek vagyok, emellett elhangzott pár dolog velem kapcsolatban, ami újdonság volt számomra, olyanok is, amiket mások különböző aspektusokból már elmondtak, és felmerült néhány továbbgondolásra váró kérdés is.
A következő program szintén hátborzongató, ugyanakkor szívet melengető volt. Nem néztem meg elég figyelmesen a menetrendet, így naivan azt hittem, Soma előadást fog tartani. Ehelyett egy igen intenzív szívnyitogató workshopon találtam magamat, ahol a Mamagésa vezetésével elkezdtünk más szemmel nézni az egyébként vadidegen társainkra. Szó szerint, ugyanis az egyik gyakorlat alkalmával percekig csendben kellett nézni egy-egy társunk szemébe. Ez a művelet sokkal felkavaróbb, mint amilyennek hangzik; az első kísérlet a sírva röhögés állapotát hozta ki belőlem. Az is igazán katartikus élmény volt, amikor csukott szemmel sétáltam át egy emberi folyosón, miközben több tucatnyi kéz simogat meg, és terelget végig az úton, méghozzá szeretettel és gyengédséggel. De természetesen a folyosó részének lenni sem volt kisebb élmény.
Ezután egy gombafasírtos erdei burger és egy zöld smoothie társaságában beültem Bedő Imre előadására, aki Kiss József Zsolt kérdéseire felelve azt fejtegette, meddig hátrálnak a férfiak a párkapcsolatukból a munkahelyükre. Bár jól ismertem Imre alapgondolatát a témában, mégis tudott újdonságokat mondani. Ilyen volt például a másik nem szerepére kicsit áttérve az, hogy a nő dolga az ügyintézés és a ház körüli feladatok kiosztása. De érdekes adalék volt a városi élet csapdájába bekerülve a két nem manipulálása is annak érdekében, hogy még több munkát végezzenek. Míg az iparmágnások a nőkre a félelemkeltés eszközével hatnak, és azt sugallják nekik, hogy szükségük van saját jövedelemre, ha nem akarnak kiszolgáltatottak lenni a férjüknek, a férfiakat provokálják, azt kommunikálva feléjük, hogy inkompetensek, ha nem tudják egyedül eltartani a családjukat.
Ezután az előadás után már lassan szedelődzködtem volna, de a vonatom csak másfél óra múlva indult. Addig is az esti hűvösség ellen berzenkedő, erősen hideg, intoleráns szervezetemet egy rumos teával igyekeztem megbékíteni. Felmelegedni az italtól ugyan közepesen sikerült, de mászkálás közben felfigyeltem az egyik színpadra, ahol Sudha különböző kultúrák mantráit énekelte. Nemcsak a hangja volt léleksimogató, hanem maguk a mantrák is. Némelyiket csak hallgattam, de az egyiknél annyira úgy éreztem, nekem/rólam szól, hogy én is vele énekeltem. Egy gyönyörű nap gyönyörű lezárása volt ez.
Az Everness Fesztivál felülmúlta minden várakozásomat. Egyetlen percet sem unatkoztam, és pillanatok alatt elillant az ott töltött nap, így komolyan elgondolkodtam rajta, hogy jövőre akár az egész eseményre ott maradnék. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki elmélyülne az önismeretben és a spiritualitásban, ugyanakkor nyitott az élet élvezetére is.
