Festői táncok – interjú Nemes Zsófiával a Magritte című kortárstánc előadás bemutatója kapcsán

Magritte – Felhőember címmel láthatunk előadást a Nemzeti Táncszínházban a PR-Evolution Dance Company tolmácsolásában. A koreográfus Nemes Zsófia, a darabot pedig René Magritte belga szürrealista festőművész munkássága ihlette. Nemes Zsófiával az előadásról beszélgettünk.

Corn&Soda: René Magritte képei egyedileg ihlettek meg téged, vagy a festő általános szellemisége?

Nemes Zsófia: Nyilván Magritte műveiben ott van a szellemisége, de az előadást elsősorban a képei ihlették. Ha általában néznénk René Magritte szellemiségét, akkor nem kellene feltétlenül „kibontani” a képeit. Az előadás számomra úgy állt össze, hogy megnéztem egy-egy festményét és odaképzeltem magam. A Da Vinci előadásunknál a zseni szellemiségét, ebben az előadásban a festő képeinek világát igyekeztem megfogni. Magritte képei attól érdekesek, hogy kevés festményén van arcuk az embereknek. Ha van is arcuk, akkor előtte van egy alma, galamb vagy felhő, ami eltakarja.

Oldod az előadásban az arctalanság esetleg nyomasztó hatását?

René Magritte világa nagyon sok humort tartalmaz. Igen, lesz, hogy nem látszik a táncosok arca, de az előadás azért mégsem lesz komor.

Milyen üzenete van az arctalanság megjelenítésének?

René Magritte a festményein keresztül az egyediség mellett állt ki az uniformizálódás ellenében. Az arctalansággal az elszemélytelenedést, a másoktól és magunktól való elidegenedést, az egyén észrevétlenné válását mutatta meg, amelyet mi is fokozottabban érezhetünk napjaink Magyarországában. Ennek a negatív jelenségnek a bemutatása a produkció fő kiindulója. Az előadásban megjelennek a régimódi kabátok, öltönyök és kalapok, amelyek nem tűnnek mainak, inkább egy nagyon egyedi világba visznek el minket. Látszólag olyan, mintha az már nem a mi világunk lenne, pedig mégis az. Lesznek díszletetek is, amelyek a jelmezekkel együtt erős vizuális hatást adnak az előadásnak. A látványelemekkel igyekszünk Magritte festői világát visszaadni. Az első kérdésre visszacsatolnék, hogy igen, a képekbe akartunk elsősorban belekapcsolódni, és kevésbé a szellemiségbe, miközben természetesen az is megjelenik.

René Magritte nagy hatással volt más művészeti ágakra, zenészekre, írókra, filmesekre, ahogy téged is megihletett. Hordoz a munkássága összművészeti gondolkodást?

Igen, hordoz és az a jó, ha művészeti ágak egymást megihletik, gondolatébresztő hatást váltanak ki egymásból, tehát kölcsönhatásban vannak. Nemcsak a néző, hanem egy művész is tud táplálkozni Magritte festményeiből.

René Magritte mondta, hogy „a misztérium a nem látható, az ismeretlen kutatása”. Miért tartottad fontosnak kiemelni ezt a gondolatot az előadás ajánlójában?

Nagyon tetszik nekem ez a gondolat, hiszen a misztériumnak pont az a lényege, hogy nem lehet igazán megérteni. Az előadásban pont az a misztérium fog megjelenni, ami Magritte képeiben. Az az érthetetlen „valami”, ami mégis működik. A misztérium szerintem sokkal egyszerűbb, mint ahogy általában gondoljuk, a mindennapjaink része. Szeretjük fetisizálni a megfoghatatlant, misztikumnak tekintjük, kihelyezzük önmagunkból, miközben ez talán egyszerűbb. A megfoghatatlan dolgok bennünk vannak, az emberi létünk része. Amíg a misztériumot kívül keressük, és eltartjuk önmagunktól, miközben saját magunk alkotórésze, addig nem tudjuk megismerni a világot. Az érzékeinknek van olyan területe, amelyet kevésbé használunk tudatosan, és úgy csinálunk, mintha nem lenne, mert nem tudjuk egzaktan leírni. Ha ezt elfogadnánk, akkor az élet még jobban kitárulna, és más szinteket is meg tudnánk élni.

A művészet ebben segít?

Igen, szerintem a művészet azért is van, hogy becsempéssze az emberek életébe a misztikumot úgy, hogy ráérezzenek arra, az az életük szerves része.

Az emberi kapcsolatok megjelennek az előadásban?

Kis mértékben, de például egy szerelmespár kapcsolatának a fejlődése megjelenik. Az, hogy milyen irányba és hova fut ki, az az előadásból fog kiderülni. Nem árulom el előre.

Az előadásban elsősorban a hivatali rendszerre jellemző emberi játszmák kerülnek bemutatásra. A hatalom, a dominancia működését, a csoportdinamizmust mutatjuk be, amely bármilyen fajta emberi közösségben működik. Reményeim szerint ettől még nem lesz nyomasztó, lehúzó az előadás, de azt szeretném, hogy elgondolkodtató legyen.

Mi adja a zenei alapját az előadásnak?

Szirtes Edina Mókus most nem tudott bekapcsolódni az előadásba, mert külföldön dolgozik, tehát a szokásos szerzőpárosomból most Gergely Attila zenéjére alapozunk. Ebben az előadásban elsősorban az egyszerűbb zenei megoldásokra támaszkodunk, mely még alakul a napi munka során. Naponta küldöm Attilának a videókat, aki folyamatosan dolgozik a zenén.

Ezek szerint még napi szinten alakul az előadás?

Igen, de természetesen az alapjai megvannak. A munka során egy-egy festménybe kell „beugranom”, nem pedig valamilyen szellemiséget kell visszaadni, amely alaposabb elmélyülést igényel. Számomra az a lényeg, hogy a képek gondolatiságát vissza tudjam adni, akár egyedi mozgásformákkal is. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de számomra nem az a lényeg, hogy tetszik-e vagy sem az a szokatlan mozgásvilág, amelyet használok, hanem az, hogy elgondolkodtató-e. A koreográfiáról úgy gondolkodom, hogy azt kell szolgálnia, amit a művészi és gondolati alapanyag igényel. Nem szeretek a kliséknél, a megszokott formáknál leragadni, az a lényeg, hogy hatott-e az előadás, átadta-e a gondolatot, vagy sem.

René Magritte lázadást fogalmazott meg korunk jelenségei ellen?

Igen, de inkább szembesítésnek nevezném azt, amit az előadással el akarunk érni. Azt, hogy a nézők mennyit vesznek magukra belőle, és megértik-e, azt nem tudhatom. Magritte munkássága lehet, hogy saját idejében lázadó volt, de ma már sokkal magasabban van az emberek ingerküszöbe ahhoz, hogy annak számítson. Már máshol tart a korunk, szinte már nincs olyan felület, amellyel ki lehetne ütni a biztosítékot a nézőkben. Most úgy tudunk hatni, hogy egy-egy mozzanattal kizökkentjük a nézőt, hogy aztán visszalépve kicsit másképp lássa a valóságot. Nagy lázadásoknak most nincs itt az ideje, de nem is arrafelé megy a mai világ. Az emberi lélek fejlődése most talán az ébredésben, a tudatosodásban és elfogadásban van. Én ezt így gondolom, illetve ezt tudom képviselni a művekben. Van, aki pedig a lázadást képviseli, különféleképpen gondolkodunk, de hát pont ez a szép.

A Nemzeti Táncszínház vadonatúj épületében próbáltok és ott lesz látható a Magritte előadás. Milyen számodra a munka az új térben?

A Magritte már pár éve megvalósult volna, de megvártam vele az új Táncszínház megnyitását. Nagyon jó, hogy ugyanott tudunk próbálni, ahol az előadás lesz. Nagyon pozitív a tapasztalatom a hellyel. Abban a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy most nem kell egyeztetni, hogy mikor szabad, vagy sem a próbaterem. Ez nekünk óriási dolog. Hálás vagyok érte a Táncszínháznak! Köszönjük nekik!

A hazai balett és kortárs táncnak új impulzust ad ez az új intézmény?

Igen. Nagyon jó ez a befogadó hely. A munka közben összefutunk más táncosokkal. Amikor a budai Várban voltunk, az is jó volt, de itt még jobban kialakulhat az intézménynek a szakmai központ jellege, és nem utolsó sorban sokkal jobb az elhelyezkedése, megközelíthetősége.

Mikor és hol lesznek láthatók a következő PR-Evolution Dance Company előadások?

Április 7-én lesz látható a Nemzeti Táncszínházban a Magritte, május 2-án pedig a Trip Hajón mutatjuk be újra a Da Vinci mosolya című előadásunkat.

Köszönöm a beszélgetést.

Én is.