Chino 
Egy igazán jó mozi nem nélkülözheti a kiváló szövegkönyvet, amit egy ütős, szállóigévé vált filmes monológ vagy párbeszéd a klasszikusok közé repíthet. Sokszor csak egy-két mondat elég, hogy egy mozi igazán felejthetetlen legyen, a mindennapokban felidézve örökre beleégjen elménkbe és klasszikussá váljon. És ezen a ponton nem kell költői magasságokba emelkedni a mondanivalóval vagy a fogalmazás stílusával, egy jó helyen és jó időben belőtt monológtól kirázhatja a nézőt hideg és örökre vevésődhet a tudatába.
Lássuk hát mik is azok, amiket a filmnézők szinte betéve tudhatnak.
5. Russel Crowe – Gladiator (Gladiátor, 2000)
Ridley Scott (Blade Runner,1982; Prometheus, 2012) 5 Oscar-díjat bezsebelt mesterműve beverekedte magát a filmtörténet halhatatlanjai közé s minden kétséget kizáróan az ezredforduló legmeghatározóbb filmjei között szerepel. Russel Crowe (A Beautiful Mind, 2001; Noah, 2014), a római légiók parancsnokából lett rabszolga, majd gladiátor történetét elmesélő filmje ízig – vérig műalkotás. Az arénában Commodus (Joaquim Phoenix), a római caesar előtt pedig hiába csak egy fél perc erejéig nyitja ki a száját, az annyira erős, hogy néző garantáltan lúdbőrözik tőle.
4. Samuel L. Jackson – Pulp Fiction (Ponyvaregény,1994)
Ugyan ki ne emlékezne Ezékiel 25. 17. versére Quentin Tarantino (Kill Bill, 2003, Inglourious Bastards, 2009) kultuszt teremtő agymenésében! A film után sokan elkezdték forgatni a Bibliát Samuel L. Jackson (Jackie Brown, 1997; The Avangers, 2012) híres/hírhedt idézete hatására, de, hogy mit is jelent igazából azt már csak „megtérése” után magyarázza el a lúzer rablónak (Tim Roth).
3. Al Pacino – The Devils Advocate (Az ördög ügyvédje, 1997)
A híres taxisofőrünk ezúttal a Sátán alakjában egy lebilincselő metaforán keresztül mutatja be az esendőséget, a szabad akarat lényegét az egész emberiségre kivetítve. Felületesen hallgatva a Jó és a Gonosz egymáshoz való viszonya a központi elem, azonban tényleg a Teremtőről beszél? Tényleg ő a felelős azért, ha az emberek bűnbe esnek? A szimbolikus isten-kép az ami mögé elbújhatunk kvázi bűnösségünket, hibáinkat leplezve. De ez még csak a mérleg egyik nyelve. Al Pacino (Scarface,1983; Donnie Brasco, 1997) előadásában mindez csak hatványozódik, a gesztusok, a mimika felejthetetlenné teszi a jelenetet, Végvári Tamás (†) szinkronja mellett pedig magyarul is legalább akkora élmény.
2. David Carradine – Kill Bill 2. (Kill Bill 2., 2004)
Quentin Tarantino (Pulp Fiction, 1994; Django Unchained, 2012) kétrészes vérfürdőjét nem a mély mondanivaló vagy az Oscar-díjas színészi alakítások avanzsálták igazi blockbusterré. Ugyanakkor a címszereplő kung-fu – terminátor szokatlan, prózaibb szerepben igazi felüdülést jelentett. A film végi filozofikus elbeszélése, ahogy párhuzamba állítja a képregény-mitológiát az emberi magatartással, kifejezetten mély és elgondolkodtató mondanivalót takar, továbbá előadásmódja is csillagos ötöst érdemel.
1. Al Pacino – Any Given Sunday (Minden héten háború, 1999)
Ha egy meccs előtt fel akarod tüzelni a srácokat, hogy úgy menjenek ki a pályára, mintha az életük múlna rajta, nincs nehéz dolgod: vetítsd le neki Al Pacino szösszenetét! A jelenet nem csupán motivációs beszéd, egy életfilozófia is egyben, egy megkeseredett, eltévelyedett ember utolsó örömforrásának hitvallása. Mindezt összegyúrva egy útmutatással ami az életre és a focipályára egyaránt vonatkozik. Hogyan bízzunk, számítsunk azokra, akik mindkét helyen mellettünk állnak. Ebben a néhány percben, mondatban minden benne van, ami meghatároz minket, mindezt a sport köntösébe csavarva. Hisz „ez a futball…”
