Eszter 
„…az én célom az, hogy a valóságot mutassam meg az embereknek. Egy izgalmas, élvezetes, szórakoztató kalandfilmet terveztem, amely ugyanakkor történelmileg is hiteles és tanulni is lehet majd belőle” – fogalmazta meg Baumgartner Ádám forgatókönyvíró, az Attila – King of Kings projekt vezetője, aki idén márciusban tervezi leforgatni történelmi filmsorozatának kezdő epizódjait. Baumgartner Ádámmal többek között Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regénye ihlette forgatókönyvéről, a kutatás szépségéről és izgalmáról, valamint azokról a nehézségekről beszélgettünk, amelyekkel egy induló filmesnek szembe kell néznie.
A projekt, amelynek kapcsán beszélgetünk, egy történelmi filmsorozat elkészítése. Hogy született meg ez az ötlet?
Engem már nagyon régóta foglalkoztat egy történelmi film, illetve sorozat megvalósításának ötlete. De ha még egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor azt is el kell mondanom, hogy gyermekkorom óta rajongok a történelemért, a hagyományőrzésért. Eleinte a lovagkorral foglalkoztam, kedvtelésből, aztán ahogy telt az idő, egyre mélyebben belementem a dolgokba, és rájöttem, hogy ezt sokkal komolyabban is lehet művelni. Ekkor elkezdtem leletek és egyéb források után kutatni, mivel egyre jobban és jobban érdekelt, hogyan élhettek, milyen eszközöket és hogyan használhattak az emberek. A kutatás során döbbentem rá, hogy a hun korszakkal mennyire kevesen foglalkoznak Magyarországon, így végül erre összpontosítottam. De hogy lett ebből filmterv és forgatókönyv? Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című könyvének köszönhetően!
Vagyis?
Vagyis megfogalmazódott bennem: ezt a regényt meg kellene filmesíteni. Túlnyomórészt mindenki az Egri csillagokat ismeri – amelynek filmadaptációja meghatározó élmény az én életemben is –, de ott van mellette az Attila király korában játszódó A láthatatlan ember, amely szintén egy fantasztikus regény, mely a gyermekektől a felnőttekig minden korosztályt meg tud szólítani. Rendkívül izgalmas a története, de valahogy mégsem jutott el odáig a hazai filmkészítés, hogy kezdjen vele valamit. És ez bennem óriási hiányérzetet keltett, ezért úgy döntöttem: megpróbálom én. Szóval a hagyományőrzés, a kutatás és a regény egymásra találtak.
Többször is kiemelted a kutatást, amely valóban elengedhetetlen, ha az ember történelmi filmet kíván készíteni.
Amellett pedig egy rendkívül szép és izgalmas folyamat. Főleg úgy, hogy kézművesként is tevékenykedem és igyekszem az eredeti leletekhez hűen elkészíteni az öltözékeket és eszközöket, amelyeket hagyományőrzőként használunk. Ennek kapcsán muszáj elmesélnem az egyik övcsat párom történetét. Kezdjük ott, hogy az is a kutatás során derült ki számomra, hogy a hun korszakban párosan hordták az öveket; egyik arra szolgált, hogy derékon összefogja a ruhát, a másikban pedig a kardot tartották. De a lényeg: hosszas utánajárást követően egy múzeumban rátaláltam az említett övcsatokra, ám hiába kértem képeket a reprodukció elkészíttetéséhez, azzal utasították el a kérésemet, hogy ehhez az eredeti publikáló jóváhagyása kell. Ezért levélben felvettem a kapcsolatot a publikálóval, és végül az ő engedélyével kaphattam meg a képeket, amelyek alapján egy aranyműves elkészítette nekem a másolatokat. Ezt a történetet azért tartottam fontosnak elmesélni, mert jól példázza, mennyi izgalommal és tanulással jár a kutatás.
S van, aki a projekt kapcsán segít neked ebben?
Szerencsére történészek és régészek segítségére is támaszkodhatom, továbbá vannak hazai és külföldi múzeumok és más intézmények, amelyek támogatóan állnak a projekthez. Itt meg is említeném a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumot, mert az ő gyűjteményükben található meg a Pácin–Szenna-dombi kard és szerelék, amely fontos