Főszerep és jutalomjáték a Baal – Villáminterjú Wunderlich Józseffel

A Pesti Színházban március 1-én lesz Bertolt Brecht Baal című költői drámájának premierje. Baal a mitológia szerint a teljes életet szimbolizáló istenség, akit Brecht a saját korában egy olyan magányos, lázadó, az erkölcsi normákra fittyet hányó művészként jelenít meg, aki életmódja, viselkedése miatt végül szembekerül a társadalommal.

A címszerepet  Wunderlich József alakítja remek, fiatal kollégák társaságában. Főbb szerepekben többek között Bach Kata, Ember Márk, Szántó Balázs, Majsai Nyilas Tünde és Petrik Andrea látható.  Az izgalmas előadást Horváth Csaba rendezte a zene, a tánc és a mozgás művészi eszközeit is felhasználva. A próbát követően beszélgettünk Wunderlich Józseffel.

Corn&Soda: Sokat láthatunk a Vígszínház színpadain, de a szerepeid, főszerepeid közül a Baal eddig „legfőszerepebb”. Mondhatjuk, hogy a Baal címszerepe számodra jutalomjáték?

Wunderlich József: Igen. Rengeteg olyan lehetőség van ebben a darabban, amiket nem tudtam idáig magamból előhívni, amelyek nem voltak eddig jelen a színházi munkáimban. Engem felüdít Baal szerepe, miközben nem mondanám az előadást felüdítőnek, hiszen Brecht írta. Nekem lelkileg az az érzésem, hogy veszek egy nagy-nagy levegőt ezzel az előadással, az egész tüdőm kitisztul a végére, és teljesen szabadnak érzem magam, miközben lelkileg nagyon mélyre kell mennem ebben a szerepben.

C&S: Baal az ókori és bibliai kultúrkör egyik legnagyobb hatóerejű Istene. A brechti Baal is nagy hatással van a környezetére. Te, aki sokoldalú művész vagy, és sok emberre hatsz, hogyan éled meg ennek a felelősségét?

W.J: Az én felelősségem abban nyilvánul meg, hogy alázattal vagyok a szöveg, a rendező és a kollégák irányában. A színész felelőssége szerintem eddig tart és addig, hogy előadásról előadásra ne szálljon el abban a tudatban, hogy a szerep ő maga. A szerep ilyen értelemben nem az enyém, és nem csinálhatok vele azt, amit akarok. Sosem csinálom azt, amit akarok, mindig meg vannak a határok húzva számomra, mindig adottak azok a korlátok, ameddig én, mint színész elmehetek. A lehetőségeken belül természetesen nagyon erősen törekszem arra, hogy a saját szabadságomat is meg tudjam élni. Nekem muszáj közben kicsit szabadnak éreznem magam ahhoz, hogy ki tudjam fejezni azt a fajta szabadságot, amit Brecht érzett akkor, amikor az apja titkárnőjének körülbelül három-négy nap alatt lediktálta ezt a darabot. Csak így tudom átadni azt az agymenést, ami akkor és ott, azokban a napokban megvolt Brechtben. A Baal című darab és az előadás célja az, hogy ez a határtalan brechti fantáziavilág adjon egy olyan löketett az embereknek, ami azt váltja ki belőlük, hogy „úristen, lehet így is élni”? Úristen, ezt meg lehet tenni? Meg csinálhatja-e valaki azt, amit Baal? Ezek a fő kérdések a darabban.

C&S: Szerinted mi az oka annak, hogy napjainkban egyre sűrűbben nyúlnak Brecht Baal című drámájához a rendezők? Korunk eltúlzott habzsolása, fogyasztói viselkedése miatt?

W.J.: Igen, de ez másfajta habzsolás. Baal viselkedésében nem a fogyasztás a lényeg, és nem is az előre haladás. Nem azt a mai világszemléletet tükrözi, hogy amennyiben lesz egy jobb autóm, nagyobb házam, új ruhakollekcióm, akkor én azzal előbbre tartok. A mai kor embere ezzel a viselkedésével folyamatosan egy illúziót a kerget, ami arról szól, hogy amíg több pénze van, és még többet tud szerezni, addig ő halad. Baal alakjában pont az az izgalmas, hogy az egzisztenciális gondolkodásnak a nyoma sincs az életében. Annyi pénz kell csak neki, ami az italra, ételre, a nőkre elég, azon kívül ő tökéletesen boldog a koszos padlásszobájában. Ismerünk ilyen művészeket ma is, csak nem tűnnek fel, mert nem kapja lencsevégre a média a mindennapjaikat.

C&S: Horváth Csaba Baal rendezésére kimondhatjuk, hogy fizikai színházi előadást hozott létre? Ez az első találkozásod a fizikai színházzal, mint színész?

W.J.: Igen, mondhatjuk. Horváth Csabával már dolgoztunk együtt A Pál utcai fiúkban. Igaz, hogy végül meg lettek húzva a koreográfiák abban az előadásban, de alapvetően ott is abból a fizikai színházas megoldásból indultunk ki, hogy megmutassuk, mit jelent a test a színpadon. Horváth Csabával a közös munka elején tisztáztuk, hogy a Baal nem egy műfaji demonstráció. Nem azt akarjuk demonstrálni, hogy ez most egy fizikai színház, hanem sokkal inkább segít minket színészeket rávezetni arra, hogy a legteljesebben legyünk képesek kihasználni, kiaknázni a testünkben rejlő lehetőségeket. A test, a mozgás minden esetben egy forma, annak egyedi plasztikája van és képpé tud változni, a kép pedig meg tud mozdulni. Egy egyszerű emberi cselekedet – ahogy egy festményen is meg tud jelenni –, az absztrakcióvá válik színpadon. A Baal-ban a mozgásokkal megtámogatott jelenetek nem pont úgy zajlanak, mint ahogy valóságban, de a legfőbb célunk az volt, hogy a mozgások hozzátegyenek a szöveg üzenetéhez. A mozgás és a tánc által nyújtotta eszközök nem öncélúak, hanem aláhúzzák és segítik kiemelni a darab gondolatiságát.

C&S: A Baal olyan főszerep van, amely során le sem kell, pontosabban le sem lehet menni a színpadról az egész előadás alatt. A sok szöveg és a fizikai megnyilvánulások nagy terhet rónak rád?

W.J.: Igen, nagyon fárasztó az előadás, de ahogy mondtam, engem mégis felüdít és felszabadít. Fontos elmondanom, hogy sokan vagyunk színészek a Baal előadásban, amely tényleg igazi csapatmunka. Valamennyi kollégámnak alázatos, precíz, nagy koncentrációt igénylő munkájára van szükség ahhoz, hogy én a legjobban tudjam tenni a dolgomat a színpadon.

C&S: Gratulálok a jutalomjátékodhoz.

W.J.: Nagyon köszönöm.