A rajongásról, mint lelki állapotról idáig két dolgot vehettünk biztosra: (1) nem tartós érzelem, (2) értéket nem teremt. Az alább következő cikkben mindkét állításra cáfolatot adunk.
Szikora Róbertről elmondhatni, hogy a génjeiben van a Zene, hiszen édesapja, Szikora Jenő táncdalénekes volt. Robi egészen fiatalon került be a „rock businessbe” – ha annak lehet nevezni azt, ami Magyarországon a hatvanas-hetvenes években folyt. A profizmus szele akkor érintette meg a fiatal dobost, amikor (a Hungária basszusgitáros) Novai Gábor ajánlására meghallgatta őt az akkor már jó ideje sztárnak számító Fenyő Miklós. Szűk esztendők következtek, hiszen a Hungária együttes Beatles-mánia produkciója hiába tetszett a közönségnek, ha a lemezgyár totum-factumjainak nem. Végső elkeseredésükben „rock and roll partyzni” kezdtek, s ez lemezeket, majd hazánkban azóta is egyedülálló mértékű sikert hozott. Szikora Róbertet hamar szívébe zárta a magyar közönség, miután – dobosoktól nem megszokott módon – szerzőjévé s előadójává vált néhány hatalmas slágernek (ezek közül a Ciao Marina a mai napig országos kedvenc). Eközben a diszkó-királynő Szűcs Juditnak is ajándékozott jó pár szerzeményt, minek következtében összetűzésbe került a Hungária vezetőjével, Fenyővel. Szikora Róbert úgy döntött: a dobok mögül előrelépve az énekmikrofonhoz saját zenekart alapít – ez lett az R-GO. A mediterrán hangulatú popzenében utazó csapat megszakításokkal ugyan, de a mai napig létezik. Szikora Róbert vagy az együttes zászlaja alatt, vagy szólóban lép fel, s készítget lemezeket, miközben itt-ott vendégszerzőséget vállal, musicalt ír. Mostanság az X-Faktor egyik mentorának szerepében láthatja a nagyérdemű.
Kassai Ludmilla a kezdetektől fogva elsősoros R-GO rajongó. Amit tenagerként érzett a zenekar és annak vezetője iránt, az a mai napig sem változott. Mostanában is gyakran több száz kilométert utazik, hogy láthassa-hallhassa Szikora Róbertet. Talán éppen az ilyesfajta zenei élmények hatására választotta munkahelyének a Rózsavölgyi Zeneműboltot. A rajongás képességén kívül átlagon felüli kézügyességgel áldotta meg a sors. A gobelin-készítés ugyanis nehéz mesterség.
Aki a képzőművészetnek erre a területére téved, leggyakrabban virágokat, és egyéb csendéleti témákat választ textilbe álmodni. Szikora Róbert – legalábbis férfiszemmel vizslatva – nem hasonlít virágra, Ludmilla mégis őt választotta munkája tárgyául. A mű nem csak hogy csodálatosan sikerült, hanem egyúttal azt is bizonyítja: a rajongás nem szükségszerűen passzív és haszontalan állapot, hanem teljesítményre is sarkalhat valakit!