Hamarosan megjelenik Phyllis T. Smith legújabb regénye, A Palatinus-domb lányai az Agave Könyvek gondozásába. A kötet a korábbi sikeres történelmi regény, az Én, Livia folytatása, amiről korábban már írtunk.
A regény története szerint két évvel azután, hogy Augustus császár véres győzelmet aratott Marcus Antonius és Kleopátra felett, diadalmenet élén tér vissza Rómába. Távolléte alatt meglehetősen furcsa társat talált egyetlen gyermeke, Julia mellé Szeléné személyében, aki a legyőzött egyiptomi királynő és szeretője lánya.
Augustus felesége, Livia árgus szemekkel figyeli a rábízott Szelénét, akinek nehezére esik elfogadnia új otthonát és szülei ellenségeit. A rokoni kapcsolat és a kioltott vér által összekovácsolt három nő – Livia, Szeléné és Julia – Róma legfelső társadalmi rétegének veszélyes világába kerül, minden egyes mozdulatukat politikai stratégiák határozzák meg, és a legszemélyesebb döntéseik is a császár kezében vannak.
Róma érdekében mindig el kell fojtaniuk a saját vágyaikat, és az előre kijelölt szerepet kell játszaniuk. Az előrelátó Livia számára ez a teljhatalmú férjéhez való feltétlen hűséget jelenti. Az élvhajhász Juliára ugyanakkor elrendezett házasságok várnak, miközben meg kell tagadnia magától a szerelmet és a testi vágyakat. Az árván maradt Szelénének pedig választania kell a bosszúvágy és a családjai gyilkosaihoz való hűség között.
Képesek vajon túlélni Róma halálos cselszövéseit, vagy magukkal ragadják őket a világ leghatalmasabb birodalmának veszélyes áramlatai?
A kötet várhatóan március 7-én jelenik meg.