Hányszor képes egy Nő örömet okozni élete során? – Kisasszonyok (Little Women, 2019.) – kritika
Szokolay Dávid 
,,Minden nő keserű üröm a férfi életében, de kétszer gyönyörű öröm. Egyszer a nászágyon, egyszer a ravatalon.”
– válaszolná kérdésemre Palladasz, a hellenizmus egyik legnagyobbak közt emlegetett költője. Kijelentésére joggal kapják fel fejüket a kékharisnyák. A Kisasszonyok (Little Women, 2019.) legújabb filmadaptációja egyszerre cáfolja meg az ókor női emancipáció kérdésében kissé konzervatív nézeteket valló bölcselőjének szavait, mindezzel védvén utóbb megnevezett szűk társadalmi csoportosulás érdekeit.
A Kisasszonyok Magyarországon forgalmazott hivatalos moziplakátja
Kép forrása: Mafab
Amikor Louisa May Alcott amerikai írónő személyes élményei alapján megírta 1868-ban ma is népszerű lányregényét – méghozzá az amerikai polgárháború következtében üresen tátongó családi kassza kisegítése okán – nagy valószínűséggel sejtelme sem lehetett arról, hogy az utókor huszonnyolc (!) alkalommal próbálja meg visszaadni az általa írt történetet a filmvásznon. A feldolgozások között találhatunk némafilmet, minisorozatot, rajfilmet, animét (!!), valamint a March-lányok történetét a XXI. századba áttelepítő filmadaptációt. Jómagam egészen idáig a 94-es verziót datáltam a legsikerültebbnek, elsősorban a kiváló szereplőgárdának köszönhetően. A minőségi szórakoztatást olyan nagy nevek garantálták, mint Winona Ryder, Christian Bale, Susan Sarandon, Claire Danes, vagy az akkoriban még szemtelenül fiatal, mindössze 12 életévvel bíró Kirsten Dunst.
Mrs. March felolvassa az ő kisasszonykáinak édesapjuk frontról érkezett levelét
Ugyanaz a jelenet a film 1933-as, 1994-es és legfrissebb adaptációjából
Kép forrása: Mafab
Amikor eljutott hozzám is az információ, hogy idén egy újabb adaptáció érkezik – mondanom sem kell – egy kissé felhördültem a hírre. Hiszen a BBC által forgalmazott, Angela Lansbury közreműködésével fémjelzett miniszéria 2017-ben került közszemlére. Alig egy évvel ezelőtt pedig egy a sztorit modern köntösbe bújtatni vágyó feldolgozás ’’csusszant ki” alkotási válságban szenvedő hollywoodi filmcézárok kissé megkopott oroszlánkarmai közül. Egyedül a sztárszereposztás tompította egy kissé kezdetleges ellenszenvemet. Azért egy olyan film mégsem lehet olyannyira pocsék, amihez olyan kiválóságok adták a nevüket, mint Saorsie Ronan, Timothe Chalamet, Emma Watson, Meryl Streep, Laura Dern, Florence Pugh, Ben Odenkirk, James Norton vagy éppenséggel Louis Garrel. A másik ok, ami becsábított a moziba, egyértelműen tovatűnt ifjúságom egyik legkedveltebb olvasmányélménye volt. Azonban amikor a több mint két órát felölelő játékidőt követően kifelé ballagtam a moziteremből, merőben más véleményen voltam. Most már ki merem jelenteni: a vadonatúj Kisasszonyok 2020 (eddigi) legjobb filmje. Való igaz, hogy még csak az esztendő elején tartunk. Azonban egy ehhez fogható csodát nehéz lesz felülmúlni rövid időn belül.
A Kisasszonyok hivatalos mozielőzetese magyar szinkronnal
Kép forrása: YouTube
A Kisasszonyok sikerének titka összetett. Greta Gerwin egy személyben remekel mind rendezőként, mind forgatókönyvíróként. Két évvel ezelőtt a Lady Bird (2017.) már finoman jelezte, hogy erre a kis hölgyre bizony érdemes lesz odafigyelni az elkövetkezőkben. Izgatottan várom idén nyáron a mozikba érkező élőszereplős Barbie-filmjét, mely minden idők legkelendőbb divatbabájának burnoutját (!?) kívánja vászonra vinni. A címszerep előreláthatólag Margot Robbie diadalmenetét hivatott gazdagítani.
A rendező, Greta Gerwin filmje hősnőit insturálja: Saoirse Ronan (Jo), Emma Watson (Meg) és Florence Pugh (Amy)
Kép forrása: Mafab
A Kisasszonyok ebben az esetben túllép az adaptáció fogalmán. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne követné pontosan a regény cselekményvezetését. Sőt nagyon is részletekbe menően adja vissza a szüzsét. Azonban annak szerkezetével már nem bánik ily hagyománytisztelő módon. A rendezőnő könyörtelenül félrerúgja Alcott lineáris történetmesélését. A filmben két egyenértékű idősík mozog. Az első a polgárháború időszakát veszi alapul. A lánykák édesapja a fronton tábori lelkészként szolgál a fronton. Gyermekei emiatt kénytelenek lesznek egyik napról a másikra felnőni, és megtanulni férfiúi támogatás nélkül érvényesülni a nagybetűs Életben. A második történetszál hét évvel később játszódik. Ekkor Meg már férjhez ment és szült két gyermeket. Amy a nagynénjével Párizsba utazik. Jo New Yorkban próbál szerencsét egy családnál nevelőnőként. A legifjabb March-leányzó számára pedig tüdő tuberkulózis jelzi, hogy nem lesz hosszú életű…
A négy March-nővér
Kép forrása: Mafab
A film oszcillál, tehát oda-vissza ugrál az időben a két cselekményszál között. A múlt és a jelen képei egymást követik. Gerwin elképzeléseit oly professzionális módon tudta megvalósítani, hogy – akár hiszik, akár nem – hogy a Kisasszonyokra nyugodtan tekinthetünk akár mint idő- és értékszembesítő filmre is. Mindezt elsősorban színhatásokkal igyekszik alátámasztani. Előbbi esetben élénkebb, melegebb színek köszönnek vissza a szereplők öltözetéről és a környezetéről. Utóbbi esetben viszont kifejezetten rideg, fakóbb színeket használ. A scenárió párhuzamot von a boldog-értékgazdag múlt, valamint a sanyarú-sivár jelen között. Az egymást követő jelenetekre jellemző a szoros kohézió. Bár időbeliség szempontjából eltérnek, azonban bizonyos visszatérő motívumok mégis összekapcsolják őket. A váltások következtében a néző egy bizonyos érzelmi hullámvasutat jár be a film befogadása során.
Meg (Emma Watson) az elsőbálozó leányok között
Kép forrása: Mafab
A rendezőnő nem volt rest még egy keretjátékkal is megspékelni az alapsztorit, mely különösen jól esett az én kis feminista lelkemnek. Ez a bizonyos keretjáték utóbbi tézisemet igyekszik igazolni, mely szerint az írónő a nővérkéivel közösen megélt gyermek és ifjúkorának kívánt emléket állítani minden idők No. 1 lányregényében. A szkript Jo figuráját Louisa May Alcott fiatalkori alteregójaként kezeli, aki éppenséggel egy szerkesztőségben vív parázsvitát konzervatív úriemberekkel legelső regénye kiadási jogait és nem utolsó sorban létjogosultságát illetően. Greta Gerwin a filmiparban való rátermettségét jelzi, hogy alkotása azok számára sem válik nehezen értelmezhetővé, akik nincsenek tisztában az alapmű cselekményével.
Fotó a forgatásról
Timothée Chalamet mint Laurie, Greta Gerwin mint rendező és forgatókönyvíró, Florence Pugh mint Amy , valamint az utolérhetetlen Meryl Streep mint March néni
Kép forrása: Mafab
Nem érheti zokszó Celebéket sem. A közelmúltban Saoirse Ronan és Timothée Chalamet már több alkalommal tettek tanúbizonyságot képességeiket illetően. Most is hozzák a megszokott színvonalat. Nekem különösen tetszett, hogy a könyvbéli karakterükhöz hozzápakolták a saját egyéniségük egy bizonyos részét. Ronan szerepformálásában maszkulin, míg Chalametében feminin jellemvonások fedezhetők fel. A két fiatal színész játékukkal remekül kiegészítik egymást. Érdekesség, hogy a civil életben is barátságot ápolnak egymással. Ez a bizonyos baráti kapcsolat még a kamerák kereszttüzén is átsugárzik. Emma Watson most háttérbe szorul. Ennek az egyik oka talán az, hogy az általa alakított Meg már a könyvben is egy kissé sematikus jellemábrázolással bír. Ugyanezt tudom elmondani a férjét alakító James Nortont illetően is.
Laurie (Timothée Chalamet), akit minden lányka legszívesebben hazavinne magával a moziból…
Kép forrása: Mafab
Friedrich karaktere merőben más színezetet kap. A filmben is történik arravalóan utalás, hogy a szerzőnő csupán azért szőtte bele regényébe a csípős nyelvű fiatal író figuráját, hogy hősnője ne áruljon azért mégsem petrezselymet, ha már idősebbik húga lenyúlta előle az ő olyannyira áhított szomszédfiúját. Ekkoriban egy regényt csak akkor lehetett eladni, ha a hősnő meghal benne, vagy férjhez megy. Louisa May Alcott azonban volt annyira kegyes saját fiatalkori parafrázisához, hogy nem gyilkolta le. Emlékszem, amikor először olvastam a könyvet, nagy valószínűséggel mégiscsak az előbbi kimenetelnek hevesebben örvendeztem volna. Annak idején felzaklatott alapost ez a nem várt fordulat a vége előtt. A filmadaptációknál hasonló volt a helyzet. Azonban Louis Garrelnek köszönhetően az utóbb említett figura jóval árnyaltabb, sőt kap egy kis szarkasztikus színezetet, mely nagyon is a hasznára válik. Így még az írónőnek is képes vagyok megbocsátani ezért a már több mint másfél századdal ezelőtt elkövetett kis irodalomtörténeti ámokfutásáért.
Amy (Florence Pugh) morcos csitriként…
…és bájos fiatal hölgykölteményként
Képek forrása: Mafab
Florence Plugh sem libáért vette azt az Oscar-jelölést, amit teljes mértékben indokoltnak tartok. Ő az egyetlen, aki a filmben jellemfejlődésen megy keresztül. Ezt a spirituális metamorfózist a néző számára is kézzelfoghatóvá tudja tenni. Amy a szemünk előtt serdül kis szeleburdi bakfisból finom, megfontolt úrihölggyé. Az már más kérdés, hogy rühelljük. Nem elég, hogy elégette a nővére kéziratait, még az udvarlóját is eltulajdonítja! Köztünk szólva nem volt szép dolog. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy korábban neki sem lehetett könnyű idősebb lánytestvérei árnyékában felnőni. Sokáig kellett eltűrnie az állandó mellőzöttséget. A végén mindössze elégtételt kap. Akár szívleljük Amyt, akár a haját kívánnánk kitépni szálanként, egy valamit el kell ismernünk: hatást vált ki belőlünk. És ez a legfontosabb. Eliza Scanlen egészen egyedi eszközökkel formálja meg a legifjabb March lányt, Betht. Játékából egy korához képest rendkívül magas intelligenciával rendelkező, azonban azt válságos egészségi állapota miatt kamatoztatni nem tudó leányzó képe rajzolódik ki. De nem csak a húszéveseké a világ! Meryl Streep, Laura Dern és Ben Odenkirk triumvirátusa sem veszi félvállról feladatát.
Meryl Streep, mint a szigorú nagynéni sógornőjével és kedvenc unokahúgával
Kép forrása: Mafab
Miközben nézzük a Kisasszonyokat, hol nevetünk, hol sírunk, hol egyszerre mindkettőt. A négy leány is hol öleli, hol öli egymást. De bármikor képesek mosolygásra bírni minket. Különösen megindító, amikor a kisasszonykáknak édesanyjuk felolvassa a hites férjeura levelét. Amikor a March-nővérek odaadják karácsonyi reggelijüket egy mélyszegénységben élő sokgyermekes családnak. Amikor Amy alatt korcsolyázás közben beszakad a jég, de Laurie megmenti. Amikor Jo megválik rőtvörös loboncától, hogy azt pénzre váltva édesanyjuk vonatjegyet tudjon venni. Amikor édesapjuk épségben hazatér a frontról. Ezek azok a pillanatok, amikor az Ember Lányának a saját életében soha meg nem tapasztalt szeretet gyönyörétől meghatottságában erednek el a könnyei. Elisabeth végjátéka egyenesen torokszorító. Aki képes végig nézni a kislány haláltusáját száraz szemmel – komolyan mondom – nincsen szíve. Vagy ha van is, akkor kőből.
Beth (Eliza Scanlen)
Kép forrása: Mafab
A lányregényeknél kötelező happy endet az értékvesztésen kívül tovább árnyalja, hogy a főhősök szerelme nem teljesül be. Még egy csók sem csattan el közöttük, amit otthoni filmnézés során vissza lehetne nézni legalább tízszer, százszor, ezerszer. A Kisasszonyok volt az első regény, amit elolvastam. Ezért is lett annyira a szívem csücske. Jól emlékszem, hogy anno alaposan megfeküdte az én kis hét éves lelkemet a végkifejlet. Tizenkét évet kellett arra várnom, hogy végre elégtételt kapjak. A film minden szálat elvarr. Mióta megnéztem, már nyugodtak az éjszakáim. Nem kísért többé, hogy mi lett volna ha… Most értettem meg, hogy Jo és Laurie kapcsolata nem szerelem. Vagy ha mégis, akkor románcuk csupán érzelmi síkon mozog. Fizikai vonzalmat nem éreznek egymás iránt. Mint ahogyan a testvérek sem. Sokkal inkább lelki társak. Viszonyuk elmélyült barátság. Amy is megérdemli Lauriet. Friedrich is Jot. A végén Laurie igazat ad az őt kikosarazó leány korábbi szavainak. Soha nem lehettek volna boldogok. De akkor is Jo marad az ő élete szerelme most és mindörökké. Ha már csak ott legmélyen is. Amyt másfajta szerelemmel szereti. Karády Katalin is megénekelte hajdanán:
,,Mindig az a csók a legszebb csók mit soha el nem csókolunk”
De nekem még így is fáj…
Egy be nem teljesült románc….
Kép forrása: Mafab
A filmnek hat darab Oscar-. kettő darab Golden Globe-, és öt darab BAFTA-jelölést sikerült bezsebelnie. Mondhatnánk úgy is, hogy szépen teljesített. Ennek ellenére végül mindössze két aranyszobrocskát (egy Oscar és egy BAFTA) vitt ’’haza’’ Jacqueline Durran valóban szemet gyönyörködtető kosztümjeinek jóvoltából. Az Egyesült Államokban szépen nyitott a kasszáknál. A kezdeti lelkesedés azonban később jelentősen alábbhagyott. Mi magyarok abszolúte nem voltunk kíváncsiak, mint ahogyan a kosztümös filmeknél általában. Két hét után le is vették műsorról. Amikor negyedik alkalommal néztem meg, szégyenszemre egyedül tartózkodtam a moziteremben. (De legalább kedvemre vihorászhattam meg sírdogálhattam.) A lehetséges ötödik alkalom pedig ennek következtében mindössze egy füstbement terv maradt. Az alkotás remek iskolapéldája a XXI. századi mozgókép kultúra túlságosan is alulértékelt gyümölcseinek.
…és két beteljesült románc
Képek forrása: Mafab
Ha valaki egyszer megnézi a Kisasszonyokat, utána egy egész életen át nővérkékre fog vágyni. De legalább négyre! A film remekül vizualizálja, hogy milyen sok öröm származhat abból, ha egy családban lánytestvérek vannak. Ezért is lesz hiányérzete annak, akinek ez nem adatott meg. Akikhez viszont Fortuna kegyes volt, azok a film hatására jobban meg fogják tudni becsülni húgaikat, nővéreiket. Rájönnek, hogy milyen nagy ajándékot kaptak az élettől. Még az alkalmi pankrációk ellenére is, melytől még a March-nővérek sem idegenkedtek olykor-olykor. A lánytestvérek csendben, feltűnést nem keltve segítik egymás sorsát. Nem úgy, mint a fiútestvérek. Mert ahogyan mondani szokták fivér fivérnek a farkasa…
Karácsony Marchéknál
Kép forrása: Mafab
Ritkán történik meg, hogy a filmadaptáció jobban sikerül, mint maga a könyv. A Kisasszonyokra érvényes az utóbbi kijelentés. Az örökérvényű történet legújabb filmes feldolgozása sokkal komplexebb élményt tud nyújtani befogadójának, mint amire a könyv képes. Sőt amellett, hogy minőségi szórakozást kínál nézőjének, egyben hadba hívja a XXI. század emberét. Harcolni azért, hogy leányaink egy nap majd büszkén hordják a szoknyát.
Mafab: 8,5/10
IMDb: 8/10
Értékelés: 9,8/10
