Harry Potter and the cursed child

Nemrég jelent meg a nyolcadik Harry Potter történet. A világ és a szereplők többsége ismerős, a hangulat és a mondanivaló azonban megváltozott.

J. K. Rowling a hetedik Harry Potter könyv után kijelentette, hogy vége, nem ír több könyvet a varázslótanoncról, azonban nem hagyja magára a muglikat (varázstalan embereket) és a pottermore nevű oldalon fog csepegtetni információkat Harry világáról, ezzel is jobban bevonva minket az univerzumba, amit varázsolt nekünk.

A rajongók, könyvkiadók és stúdiók folyamatos követelőzésére végül néhány éve hír lett, hogy megfilmesítik Harry egyik tankönyvét, a Legendás állatok és megfigyelésüket. A hír egyesekben örömöt, másokban bánatot váltott ki. Lám-lám, ismét egy újabb rókabőr, eladja a karaktereit, a lelkét Rowling, de legalább hű maradt a bejelentéséhez, nem ír többet mindenki kedvenc szemüveges varázslójáról.

 Tavaly azonban ismét meg kellett döbbennünk: ugyanis bejelentette, hogy igaz, hogy könyvet nem ír Harryről, de Jack Thorne és John Tiffany szerzőpárossal egy színpadi művet fognak készíteni. Harry Potter folytatásaként. A fanok világszerte megdöbbentek a hírtől, és még nagyobb indulathullámot gerjesztett ezzel. Harry folytatás, ami nem könyv, nem is a kánon része, de mégis? Hogy is van ez?

Július végén elstartolt a színdarab premierje, és vele együtt kaphatóvá vált annak szöveges változata is. Nagy reményekkel, ugyanakkor kétségekkel tele rendeltem meg a könyvet, hiszen nem lehettem benne biztos, mit is fogok kapni a pénzemért. Arról, hogy mennyire volt benne Rowling a színpadi darab írásában ugyanis nem lehetett semmit sem tudni, így csak tippelhettem, mennyire marad meg az általa megkreált karakterek eredetisége, humora vagy éppen drámaisága. Valamint a nagy kérdés, ami a leginkább aggasztott: hová lehet még fokozni Harry történetét, egyáltalán érdemes-e?

Attól, hogy nem regényt kapunk ezúttal, hanem egy szövegkönyvet, nem riadtam vissza, hiszen nem egy ilyen művet olvastam már. Igaz, hogy a Rowlingra jellemző bűbájos leírásoktól ezúttal sajnos el kellett búcsúzni, azonban ez a forma nagyobb teret enged a fantáziának az olvasás közben, amit az olvasó, vagy a darab rendezője szabadon ki is aknázhat. Erre a legjobb példa, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy Hermione „színváltó bűbájon” esett át. A rendező ugyanis mindenki kedvenc könyvmolyát afroeurópai színésznővel játszatta el. Véleményem szerint ez a rendezői váltás valóban furcsa, és elsősorban a hype fokozásának eszközét látom benne, hiszen a karakterhez semmit nem adott hozzá az, hogy megváltoztatták a bőrszínét.

Pedig a Harry Potter sorozatnak a szíve-lelke elsősorban a karakterei voltak. Igen, sajnos múlt időt kell használnom, ugyanis a Harry Potter and the cursed child bár felhasználja az eredeti karaktereket, azokat lúgos vízben feloldva, majd balta és kalapács segítségével újrafaragja, hogy csupán neveikben azonos karaktereket kapjunk. Az új szereplők sótlanra, szinte már érdektelenre sikeredtek. Egyedül a Malfoy család váltott ki belőlem pozitív érzelmeket, mind Draco, mind Scorpius alakja jól megírt, ügyesen kivitelezett karakter lett, szinte egyedül ők azok, akik önazonosan viselkednek a történetben végig, és egyedül ők adnak valódi érzelmi töltetet a könyvnek. A többi szereplő azonban sajnos nem más, mint üres papírmaséfigura.

Az eredeti könyvek minden fontosabb szereplőjét viszontláthatjuk valamilyen formában, azonban csupán árnyékuk önmaguknak. A történet színpadra vitele ugyanis megkötötte a szerzők kezét, egyszerre akartak HP folytatást írni, miközben a saját univerzumából kiragadva egy társadalmi problémákat boncolgató mű szerkezetét húzták rá a történetre. A probléma ezzel mindössze annyi, hogy annak sajnos gyenge lett. A fiak és apák, házastársi viszonyok, társadalmi kirekesztettség a témája a darabnak, ami önmagában érdekes, de fanyél egyszerűséggel és klisédömpinggel megírva egyszerűen nem hat. Holott a HP világától nem állnak messze ezeknek a problémáknak a boncolgatása, hiszen az eredeti könyvek is olyan témákat karcolgatnak, mint a társadalmi elnyomás, a fajelméletek káros hatásai, feminizmus vagy jogegyenlőség. Azonban eddig viszonylag burkoltan tette mindezt, és sikerült szerethető karakterekkel, valamint izgalmas, újnak ható történetekkel eladnia. Itt azonban kerettörténetnek sajnos csak a Vissza a jövőbe című filmet kapjuk meg tudomány helyett mágiára cserélve. A probléma ezzel az, hogy nem ezt várnánk egy Harry Pottertől, hanem okos megoldásokat. Megdöbbentő pillanatokat, amelyek elvarázsolnak, pillanatokat, amik felnőtt emberekből képesek könnyeket kifacsarni, vagy hangos nevetésre bírni. Ehhez képest nagyjából egyszer mosolyodtam el a könyv olvasása alatt, megdöbbenni pedig csak az üres frázisokon, gyenge dialógusokon döbbentem meg. A történetben a csavarok?  Persze vannak, de vagy kiszámíthatóak, vagy érdektelenek. Utoljára ilyet Dan Brown De Vinci kódja alatt éltem át. Értem, mi volt a szerzők szándéka, mit miért írtak, hogyan akartak megdöbbenteni, vagy okosnak mutatni a cselekményt, a problémákat. A baj csak az, hogy nem sikerült.

A Harry Potter and the cursed chiled megpróbált ismét bűbája alá vonni minket, de sajnos pálcát kell, hogy törjek fölötte. Egyszeri elolvasásra alkalmas ugyan, de nem marad örök élmény, remélhetőleg a Rowling mögött álló kreatív managerek ezt kiveszik a kánonból, és a megfilmesítés nem történik meg (Daniel Radcliff sem szeretné eljátszani a szerepet).

A Harry Potter univerzum a Star Wars, a Marvel és a Gyűrűk Ura útjára kezdett lépni, egy jól eladható névvé minősült, azonban Rowling egyenlőre szorosan fogja maga körül a gyeplőt. Hamarosan érkezik az új film, valamint a bejelentett három novelláskötet. Reméljük ,ezek minősége már visszatalál a Tiltott Rengeteg mélyéről, hogy a magasba repíthessen minket, ha szükséges Wingardium Leviosa (új szerzők, friss szemléletű írók) varázslatával.