„Ilyen szerep nem jön minden héten” – interjú Seress Zoltánnal

Seress Zoltánnal a Blokád című film bemutatója kapcsán beszélgettünk karrierjének egyik legfontosabb állomásáról, Antall József miniszterelnök karakterének megformálásáról, a forgatásról és a film jelentőségéről.

Corn&soda: Antall József miniszterelnöknek, mint a közelmúltban valós személyének megformálása mit jelentett számodra?

Nehezebb feladat korunk személyiségét eljátszani, mint egy régmúltban élt ismert embert. A régmúltban élt emberről nem tudjuk azt, hogy milyen volt ténylegesen, nehezebb az összevetés. Más volt Lincoln, Nixon vagy Churchill elnököket eljátszani, és más volt nekem Antall Józsefet, akiről valós képe van az embereknek, mivel egy időben éltünk vele. Én már felnőtt voltam, amikor Antall József miniszterelnök volt. Konkrét emlékeink vannak Antall Józsefről, kinek a televízióból, kinek egészen közeli, hiszen a környezetében volt a mindennapokban. Színészi szempontból ez félelmetes, mivel óriási a kockázat.

Nagy a felelőséged, úgy érzed?

Nem is így mondanám. Nyilván lesz olyan, aki elfogadja azt, ahogy én mutatom be Antall Józsefet és van, aki nem, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem akarom a feladatom súlyát emelni, fényezni, de elsőre számomra ez ijesztő volt, aztán rájöttem, hogy – leegyszerűsítve – ez nem hasonmás verseny, show műsor, cirkusz. Sok olyan művész van, aki világhírű karakterek másolásából él, de az én feladatom nem erről szólt, mivel nem ez volt a dolgom. Elkezdtem keresni a kapaszkodókat és megtaláltam Antall József életében azokat az információkat, fordulatokat, amelyekből el tudtam indulni. Megértettem, hogy milyen csónakba is ültem bele, amikor elkezdtem az evezést. A kezdeti feszültség és félelem oldódott bennem és elkezdtem azzal foglalkozni, hogy a kapaszkodók mit jelentenek számomra és az már segített az elmélyülésben.

Szabad tudni, hogy mik voltak ezek a kapaszkodók vagy szakmai titok?

Nem titok. Osskó Judit Antall Józsefről szóló könyvéből kiderül, hogy Antall József életének origója az apja volt. Lenyűgöző, hogy egy férfi milyen tisztelettel, szeretettel, „szerelemmel” beszél az apjáról és mindarról, amit tőle kapott. Meggyőződésem, hogy Antall József jól használta az apjától kapott intelmeket, nem feledkezett meg a tanításairól. Megpróbáltam én is az apámba „kapaszkodni” a szerepformálás során. Nyilván a film sok más pillanatában erről meg kellett feledkeznem, mert más volt a feladat, de ez mindig továbblökött a forgatás során azzal együtt, hogy az én érzelmi reakcióim bizonyos szituációkban egészen mások lettek volna, mint az Antall Józsefé. A feladat olyan volt, mintha egy nagy fal elé lettem volna állítva, aminek nem lehet fejjel nekimenni, hanem okosan meg kell mászni ahhoz, hogy átjussak rajta. Ezekre a helyzetekre jó szívvel gondolok.

Az Antall Józsefről készült felvételeket, archív anyagokat tanulmányoztad?

Hogyne. Köbli Norberték (szerk.: a Blokád forgatókönyv írója, kreatív producere) nagyon alaposak voltak. Nyilván arra a bizonyos pizsamás tévéinterjúra sokan emlékeznek, de kaptam olyan tévés anyagokat is, amik már a feledésbe merülhettek. Elég információt kaptam ahhoz, hogy összerakhassam a karaktert.

Hogyan esett rád a választás a film alkotói részéről?

A gondviselés vezetett. Fatálisnak és véletlennek tűnhet az, hogy én kaptam meg Antall József szerepét. Egy kollégámat, barátomat nézték meg a próbafelvétel során Antall József szerepére. Ez kétszereplős jelenet volt és mivel véletlenül pont ott voltam, megkért a barátom, hogy vegyek részt a próbafelvételen, mint a „másik” szereplő. Kinyomtattuk az én szerepemet, gyorsan megtanultam, elkészült a felvétel és ezek után mondta a rendező Tősér Ádám és a Köbli Norbert, hogy nézzük meg Antall Józsefként is a Seresst. Ez lett belőle… Azt nem tudom, hogy ha nem vagyok ott véletlenül, akkor eljutottak volna-e hozzám…? Csodálatos, ami történt.

Antall József fontos szerepe a filmes karrierednek?

A legfontosabb. Ez egyszeri és megismételhetetlen, mivel ilyen szerep nem jön minden héten sem nekem, sem a kollégáimnak. Ez egy egészen különleges dolog. Nemrég megkértek, hogy emeljek ki öt fontos dolgot a színészi életemből. Csak ötöt nem tudok, mert annál több olyan szerep volt, ami fontos volt és nagyon szerettem, de kettő olyan van, amelyek között meg lehet feszíteni. Az egyik a Könyörtelen idők, amelyben életem első nagy szerepét játszhattam Sára Sándor filmjében és a másik Antall József szerepe a Blokádban. A két szerep között harminc év telt el. Az biztos, hogy annak a kötélnek ez a két végpontja, amelyre fel lehet aggatni a többi filmszerepemet.

Az október 20-i bemutató után erősen össze fogsz „forrni” Antall Józseffel, mint személyiséggel az emberek emlékezetében. Ebbe belegondoltál?

Sok minden átfutott a gondolataimban. Hacsak nem jön valami egészen más nyomvonal a közeljövőben, amely során Antall József életét feldolgozzák, akkor az, aki a közelmúltunkkal foglalkozik, ehhez a filmhez biztos el fog jutni és valószínűleg jó ideig ez a film fogja meghatározni az Antall Józsefről alkotott kép egy részét. Gondolkodtam azon is, hogy ez mekkora felelősség rám nézve, de arra jutottam, hogy ezzel már nekem nincs dolgom, de az mindenképpen különleges, hogy ez megtörtént velem. Van bennem félsz, kíváncsiság, hogy kinek mit mond majd tíz év múlva a szerepem, vagy én hogyan fogok viszonyulni hozzá. A Blokád olyan megörökítése Antall Józsefnek, ami sokkal-sokkal több, mint a szobra a Szarvas téren. A napi politika és a történelem távlatában ez a nagy államférfi megérdemelte azt, hogy filmes emlékművet is kapjon. Az emlékművet nem régiesen gondolom, hanem kötőjellel írva; emlék-mű. Megilletődötten veszem tudomásul, hogy része lehettem az emlék-mű állításnak.

A film előtt nyilván volt egy képed Antall Józsefről. Ahogy egyre mélyebbre mentél a szerepformálásban, ez hogyan változott?

Változott. Sőt. Több mint harminc év telt el a taxis blokád óta és már az elmúlt években is sok mindent újra értékeltem az akkori helyzetről és a politikai elitről. 1990-ben azt hittük, hogy hétfőn kikiáltjuk a harmadik köztársaságot, szerdán már egy általunk jól működtetett demokráciában élünk és vasárnap elfogyasztjuk a jól megérdemelt húslevest és rántott húst a jólétben. Kis túlzással ezt gondoltuk, de nem így lett. Az elmúlt években sok mindent újra gondoltam és azokban a nyomelemekben, amit igyekeztem összegyűjtögetni a szerephez, ezek megerősödtek bennem. Antall József sok mondata, attitűdje, az egész politikusi minősége – kritikával együtt – jelentősen felértékelődött számomra. Azért érdemes foglalkozni az életével, mert látni, hogy egy olyan igazán kiélezett és súlyos pillanatban, amikor egy hajszál választott el bennünket attól, hogy nagy baj legyen, akkor Antall József helytállt. Rengeteg feszültség gyűlt össze akkor az emberekben. Pokoli, hogy mi forrt akkor az emberekben, de nyilván nem a választások óta eltelt hat hónap dolgozott bennük, hanem az elmúlt évtizedek. Ezt Antall József tudta, el is mondja, hisz ez így is volt. Amikor elkezdtem foglalkozni az Antall életúttal, akkor megerősödtek bennem bizonyos következtetések és azoknak a tévedéseknek elismerései, amelyeket rosszul gondoltam. Hálás vagyok azért, hogy ebben tisztánlátásom lett, még akkor is, ha valaki ezt másképp gondolja és kinevet miatta. Ezekkel a felismerésekkel nyugodt vagyok.

A kórházas jelenetek meghatározóak a filmben. Ezt hogyan viselted? Mennyire volt megterhelő? Korábban sokszor játszottál orvost.

Igen, a sok orvos szerep már kicsit unalmas is volt számomra. A kérdésedre válaszolva; a kórházas jelenetek nem voltak nehezek, mert már bennem volt a nyugalom a szereppel kapcsolatban. A stáb pedig szinte úgy viselkedett velem, mint egy beteggel, mert hihetetlen volt a figyelmük felém. Nagyon koncentrált volt a munkájuk, miközben humorral oldották a helyzetet. Azért, hogy ezek a szituációk be voltak vattázva számomra, nagy köszönet jár nekik. A nehézség az volt, hogy tíz órán keresztül kellett feküdnöm, mozgás nélkül a kórházi ágyban. Nem volt egyszerű egy héten át reggel nyolctól este hatig feküdni. Az igazi nehézség a fizikai része volt. Persze, ha szóltam, hogy muszáj felkelnem kis időre, akkor azt megtehettem.

A halálos fenyegetettség ott lebeg ezekben a jelenetekben. Ez hogy élted meg?

Ahogy mondtam, a stáb nagy nyugalmat biztosított a számomra, de igen, ha csak pillanatokra is, ott lehetett a halál, hiszen Antall József szembesült vele. Tisztázzuk azt, hogy a kórházas napokban még a gyógyulás reménye volt benne, hiszen nem volt még meg a szövettan. Később derült ki, hogy nagy baj van. A halállal való szembesülése nincs benne a film történetében, nem is tárgya, miközben hazudik az, aki azt mondja, hogy egy ilyen helyzetben nem fordul meg a fejében a halál, ahogy nyilván Antall József is így volt ezzel.

A színészi eszközeid erősen korlátozva voltak, hiszen a film jelentős részében fekve kell játszanod.

Igen, meg volt kötve a kezem-lábam. Több jelenetben éreztem azt, hogy meg kellene mozdulnom, de az volt a feladatom, hogy ne arra figyeljek, miért „nincs” se kezem, se lábam, hanem arra, hogy miért nincs. Amikor átfordultam ezen a holtpontom, akkor eljutottam oda, hogy jó is, hogy nincs, hiszen nekem ebben a helyzetben kell dolgoznom. Kétségtelen, hogy erre sok energiát kellett fordítanom, de a speciális technikát annyira elsajátítottam, hogy a „miért nincs keze-lábam” küzdelmeim egyre jobban rövidültek.

Milyen volt Tősér Ádámmal és a stábbal dolgoznod?

Az utolsó forgatási nap a Ferihegyen volt, amikor megérkeztünk a forgatókönyv szerint Moszkvából. Csodálatos napsütés volt aznap, de volt vagy 5 fok. Nyári felvételt csináltunk hidegben és szélben. Akkor olyat tettem, amit én nem szoktam megtenni; a forgatás végén azt mondtam, hogy mindenkinek nagyon köszönök mindent. Ez nem „nyalás” volt a részemről, mert hihetetlen, hogy mennyi odaadás és koncentráltság volt a stábban. Ez nem csak nekem szólt, mert mindenki érezte, hogy mennyire fontos ez a film. Köszönöm nekik, hogy – metafórikusan értve – a csupasz fenekem alatt mindig ott volt egy kéz.

Gáspár Tibor személyesíti meg Göncz Árpád köztársasági elnököt. Nektek a Feltaláló filmben már volt közös munkátok, bár akkor nem sok közös jelenetek volt. Milyen volt Tiborral a munka?

Tibor remek színész. Kifejezetten boldog voltam, hogy ő volt Göncz Árpád. Amikor megláttam először a maszkban, akkor megdöbbentem, hogy milyen nagy a hasonlóság. Nagyon szerettem Gáspár Tiborral dolgozni, mert inspirált. Szerintem elég jól mutattuk be az Antall-Göncz viszonyt, aztán mindenki eldönti, hogy mit lát meg benne.

Mire látható a Blokád, komoly politikai helyzet alakult ki, nem egy hasonlósággal az 1990-es napokhoz. Erősebb lesz az üzenete emiatt?

Nehéz az üzenet kérdése, mert csak nézzük meg az elmúlt hónapokat. Megszületik a szándék, hogy leforgassuk a Blokádot. Január 15-én számomra véget ért a munka. Ha akkor bármit üzent a film, akkor az a februári háború kezdetével a feje tetejére állt. Akkor még szó sem volt se gázról, sem áramról. Ki gondolta volna akkor, hogy lesz-e olaj, gáz, elzárják-e vagy sem a vezetéket, mint 1990-ben? Jöttek a szankciók és ki gondolta volna, hogy most tartunk, mint 32 éve? Nincs üzenet, legfeljebb tanulság lehet. Ez az egyik része, de ami nekem sokkal fontosabb az, hogy jó időben van az, hogy egy 32 évvel ezelőtti történetről elkezdünk beszélni. Valaki azt kérdezte tőlem, hogy nem korai ez? Miért lenne korai? Itt vagyunk és most élünk. Mikor beszéljünk róla? 20 éve múlva, amikor már sokan nem lesznek? Nem lesznek azok, akik átélték az időszakot és nem mondhatják azt, hogy így vagy úgy volt. Ne járjunk már úgy, mint Trianonnal, mert nem beszélhettünk róla. A háború után abban éltünk, hogy szégyelld magad, és kuss legyen. Bűntudatban éltünk, aztán olyan történelmi távolságba került, hogy már nehéz összeszedni az igazsághoz a hozzávalókat. A Blokád tanulsága az is, hogy időben kell beszélni a közelmúltról. És ne feledjük azt sem, hogy eddig egyetlenegy volt szocialista ország sem csinált még ilyen filmet. Múltfeldolgozás persze van, de a rendszerváltás miniszterelnökének, államfőjének életén keresztül, kiélezett nehéz szituációt feldolgozó film még nem készült. Ezt kifejezetten jó dolognak tartom.

Antall József, mint személyiség, politikai karakter szerinted a helyére kerül?

Igen. A filmben elhangzik a pizsamás interjúban: „Ami engem illet, nekem nincsenek személyes ambícióim. Szolgálok, amíg tudok. Szolgálok addig, amíg a magyar nemzet ezt igényli.” Antall József ezt halálosan komolyan gondolta és szerintem így is élt. Ez nem mellébeszélés, mert amikor a súlyos betegséget megtudva azt mondja a felesége, hogy „Jóska, hagyjunk itt mindent, menjünk vidékre és kertészkedjünk”, akkor Antall József azt felelte: „Nem. Én vagyok a miniszterelnök. Nem lehet.” Miközben tisztában volt azzal, hogy már nincs sok ideje hátra. Ez lenyűgöző. Ez nem duma volt a részéről, ez az ember szerintem tényleg így élt. Az emberi tartásával együtt olyan alázat volt benne, ami imponáló. Ma különösen.

Köszönöm a beszélgetést.