Interjú David Lloyddal, a ’V mint Vérbosszú’ alkotójával járványról, webcomicról és Alan Mooreról

Milyen volt Alan Moore-ral együtt dolgozni? Mit jelent számára V karaktere negyven évvel a klasszikus papírmozi első megjelenése után? Milyen hatással volt személyes pályájára és a képregényművészetre általában a világjárvány? Tudja-e, hogy hány képregénye jelent meg magyarul? Ezekről, és az Alien-képregények mögötti kulisszatitkokról is beszélgettünk a legendás képregényművésszel, David Lloyddal az első budapesti Comic Conon.

Corn&Soda: Milyen a Comic Con?

David Lloyd: Nagyon jó!

C&S: Áprilisban volt a prágain is..

DL: Igen, Prágában, majd Zágrábban múlt hétvégén.

C&S: Elég sűrű heteken van túl kétévnyi kényszerszünet után. Milyen hatással volt az életére a világjárvány?

DL: Egyáltalán nem volt rá hatással, megtettem mindent, amit kellett, felvettem mindhárom oltást, nem okozott semmi gondot. Ami viszont sajnálatos, hogy az ehhez hasonló rendezvényeket törölni kellett, hiszen egy csomó emberrel lehet itt találkozni, mindenki jól érzi magát. Rég volt már erre lehetőség. Ezt, a budapesti rendezvényt is törölték. Reméljük, visszatérhetünk a régi rendhez. Szeretek ezekre a fesztiválokra járni, mert így el tudom mondani, hogy mivel foglalkozom mostanában. Kiadóként tevékenykedem. Nem írok és nem rajzolok mostanában. Egy online képregényművészeti magazint szerkesztek, az Aces Weekly-t. Ezért járok ezekre a Con-okra, hogy bemutassam az olvasóknak a magazint, ingyenesen letölthető mintaoldalakat osztogatok.

C&S: Az Aces Weekly teljesen digitális, így a pandémia idején is kényelmesen hozzáférhető volt.

DL: Igen, pontosan. A járvány alatt is pont ezt hangsúlyoztam: ’Hé, figyelj, nem kell semerre sem menned, az éteren át hozzád jön a képregény!’

C&S: Növekedett az olvasók száma a járvány alatt?

DL: Nem. Nagyon nehéz dolgunk van az Aces Weekly-vel. Az a helyzet, hogy a képregényolvasók nagyon elkötelezettek a nyomtatott formátum mellett. Nagyon nehéz váltásra bírni őket. Nyilván sok képregény elérhető digitálisan, vannak már képregényolvasó applikációk is, az alkotók természetesnek veszik a webcomic formátumát.

C&S: Azért az nem ugyanaz, ha nem érezzük a tinta illatát, nem tudjuk kezünkbe venni..

DL: Nem, persze. De az a helyzet, hogy a történet nem az illatban van. A képregények történeteket mesélnek el, panelről-panelre, buborékról-buborékra. Az Aces Weekly-nél ezen semmit nem változtattunk, nem adtunk hozzá hangeffektusokat és mindazt a sok ostobaságot, amivel átformálják a képregényeket. Fogtuk a képregényművészet nagyszerű formavilágát, amely már évtizedek óta működik és egyszerűen áthelyeztük a papírról a képernyőre, pusztán a hordozófelületet változtattuk meg. De még ez is nehéz. Remélem, hogy változni fog az emberek hozzáállása.

C&S: A kiadói környezet sok más tekintetben is változik, elég a nemzetközi papírhiányra gondolni. Minek kellene történnie ahhoz, hogy a képregényes szcéna nyisson a digitalizáció irányába?

DL: Nem tudom igazán. Talán az egyetlen dolog, ami gyökeres változást hozhatna, az lenne, ha valamelyik nagy vállalat, például a Marvel, azt mondaná, hogy többé nem adjuk ki a Pókembert füzetekben, csak digitálisan. Ha ezt meglépnék, az mindent megváltoztatna. A fanok tovább olvasnák a Pókember-történeteket, de ezentúl digitálisan. Ez talán segítene, de nem igazán tudom. Nem kéne szükségletet éreznünk a kézzelfogható, papíralapú füzetekért, a képregény a történetmesélés egy formája, nem egy tárgy. Analógiákat szoktam felhozni, amikor erről a problémáról beszélek, például a filmek párhuzamát. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy a filmek a mozikba valók, nem lehet DVD-re vagy kazettára tenni őket. Valamiért ez soha senkit nem érdekelt, átalakult. Az e-könyvekkel is ez a helyzet. Működött az átmenet. De van valami a képregényekkel kapcsolatban, ami a fizikai formátumban rekeszti őket.

C&S: Holott a képregény vizuálisabb élményt nyújt, mint egy regény.

DL: Igen, de a filmekre ez már nem igaz! A formaváltás csak növelné a képregények elterjedését és értékét. De mint mondtam, ez még nem történt meg.

C&S: Említette, hogy egy ideje nem alkotóként dolgozik, hanem szerkesztőként.

DL: Kizárólag kiadással foglalkozom. Az utolsó képregény, amit írtam vagy rajzoltam, az épp az Aces Weekly első számához készült 2012-ben. Egy 21 oldalas történet, a címe: Valley of Shadows [Árnyak völgye – C&S]. Szerintem nagyon jó lett, ha valaki kíváncsi rá, keresse fel az Aces Weekly honlapját! Nagyon büszke vagyok rá, politikai téma, mint sok más történetem is. De ez volt az utolsó, már csak kiadással foglalkozom!

C&S. Talán részben ez is az oka annak, hogy elsősorban továbbra is a V mint Vérbosszú alkotójaként ismerik. Hány év is telt el első megjelenése óta?

DL: 1981/82-ben jelent meg, tehát negyven éve.

C&S: Milyen érzés egész felnőtt életét V jelenlétében élni? Hiszen az elmúlt évtizedekben újra és újra kiadták – Magyarországon is több kiadást megélt –, újabb és újabb olvasók találnak rá, fiatalok és idősebbek egyaránt. Milyen érzés egy ilyen opuszt az életművében tudni?

DL: Nagyszerű érzés! Szerencsésnek érzem magam! Sokan vannak a szakmában, akik ezt soha nem tapasztalják meg. Nagyon boldog vagyok, hogylehetőségem volt  jóbarátommal, Alan-nel együtt megalkotni V-t.

C&S: Milyen volt Alan Moore-ral együtt dolgozni?

DL: Szuper, már a legkorábbi időkben is dolgoztunk együtt, majd a V-n is sokat dolgoztunk. Nagyon jó volt vele dolgozni, ő egy igazi zseni, egy elképesztő tehetség! Egy ideje nem tartjuk a kapcsolatot, a maga útját járja.

C&S: Milyen hatással van V az Ön mindennapjaira manapság?

DL: Először is, V az én ajánlólevelem. Attól kezdve, hogy V népszerű lett, sőt, valóságos márkanévvé lépett elő, valahányszor munkát ajánlott valaki, tudta: jó kezekben lesz. Mindenki tudja rólam, hogy én rajzoltam V-t. Úgy szoktam mindezt megfogalmazni, hogy egy kicsit hasonló helyzetbe kerültem, mint Sean Connery, aki örökre James Bond marad, de ez nem jelenti azt, hogy az emberek nem ismerik egy csomó más filmből is őt. De mindig is James Bond marad. Ez lett a hívólapja. Mindez számomra is nagyon jól alakult, ennek köszönhetem, hogy mindig azt tehettem, amit akartam. Anélkül, hogy elmerülnénk a képregényművészet rejtelmeiben, elmondhatom, hogy ha nincs hírneved, nagyon könnyű elveszni a taposómalomban, s ha ez megtörténik, véget ér a kaland, amit a művészet jelent. Egy géppé válasz, a munkád csak a megélhetést jelenti. A V megjelenését követően azonban szabadon válogathattam a munkák közül, ami nagyon nagy jelentőséggel bírt számomra. Egy művész szükségszerűen kalandor is. Ha a művészet megszűnik kalandnak lenni, valami elvész a szívünkből, amely minden művész számára nagy veszélyeket jelent.

C&S: Tudja, hogy mely képregényeit fordították le magyarra?

DL: Nem vagyok biztos egészen. Persze a V-t az imént említette..

C&S: Azon kívül én egyetlen teljes történetről tudok. Ez az Aliens: Üvegfolyosó.

DL: De jó, hát erre nagyon büszke vagyok! Nagyon érdekes a története ennek a melónak: a Dark Horse eredetileg A Lény [Species, 1995 – C&S] című filmhez szerezte meg a jogokat, abból kellett volna nekem is egy képregényt írni és rajzolni. Azt mondtam, rendben, ki is dolgoztam néhány történetet. Majd egyszer csak csöngött a telefonom. A kiadó hívott, hogy elvesztették a jogokat, viszont megvettük az Alien jogait, lenne kedved hozzá? Erre én: még szép! Tehát átnyergeltem az Alienre, ami mindig is egy nagy kedvencem volt. Amit igazán szerettem az Alien-ben, az a bezártságérzet nyomasztó atmoszférája volt, ezt a minőségét én is át akartam emelni a képregénybe. Ami a leginkább elégedettséggel töltött el az egész munkában az volt, amikor elküldtem a forgatókönyvet a kiadónak, akik pedig a 20th Century Fox-nak küldték meg, mivel erre kötelezte a szerződésük. És meglepő módon pillanatok alatt átment mindenhol a sztorim, ami nagyon jó érzés volt, hiszen ezek szerint minden vonatkozási pontot sikerült eltalálnom.