Kötelező filmek – A hetedik mennyország (7th Heaven, 1927) és az Oscar-díj születése

Már csak egyet kell aludni és megtudjuk, idén kik vihetik haza az Oscar-díjakat! Szerkesztőségünk tagjai már „megtették a téteket”, s bár ebben az évben nincs magyar jelölt, a latolgatásunkból kitűnik, hogy azért így is izgatottan várjuk az eredményeket. De, hogy ne beszéljek mások nevében, inkább mesélek nektek az Oscar-gála és -díj születéséről, valamint figyelmetekbe ajánlom A hetedik mennyország (7th Heaven, 1927) című filmet, amelynek rendezője, Frank Borzage a történelem első legjobb rendezőnek járó aranyszobrát vehette át.

Az Oscar-díj – nemzetközi nevén The Academy Award – az Egyesült Államok, és tegyük hozzá nyugodtan, a világ egyik legrangosabb díja, amelyet az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) oszt ki 24 kategóriában 1929 óta. Ez a kiosztás egy látványos hollywoodi gálát takar, amelyet minden év februárjában megrendeznek. A 24 kategória – legjobb film, legjobb rendező, legjobb operatőri munka, legjobb női főszereplő stb. – jelöltjei az előző évben bemutatott filmek és alkotóik közül kerülnek ki, a jelöltek listáját pedig az Akadémia állítja össze. A legtöbb kategóriában öt jelölt van, ám a legjobb film kategóriájában 2010 óta tízen is elférnek – idén nyolc film verseng a legfontosabb díjért.

Hogy végül kik kapják az aranyszobrokat, arról minden egyes kategória esetén az Akadémia tagjai szavaznak, az eredményeket pedig rendkívüli titoktartás mellett őrzik az átadás pillanatáig. Ám ez nem volt mindig így. A kezdetekkor a nyerteseket már három hónappal korábban értesítették, és az eredményeket bejelentették a médiának is. 1940-ben azonban minden megváltozott… A Los Angeles Times ugyanis az esti kiadásban, vagyis még a hivatalos díjátadó ünnepség előtt közölte, hogy kik a nyertesek, ez a malőr pedig arra késztette az Akadémia tagjait, hogy változtassanak az addig bevett gyakorlaton, s az eredményeket zárt borítékokban őrizzék a díjátadás pillanatáig.

És akkor megszületett az Oscar-díj…

Az Oscar-gála és -díj kapcsán mindenkinek más jut eszébe. Egyeseknek az Akadémia nem mindig érthető választásai, másoknak az, hogy rendkívül kevés a női és színes bőrű jelölt, megint másoknak a 2017-es gála nagy bakija, amikor is Faye Dunaway és Warren Beatty rossz borítékot kaptak, és a legjobb film díját a Kaliforniai álom (La La Land, 2016) készítőinek nyújtották át, akiket aztán a köszönőbeszéd majdnem felénél kellett tapintatosan félbeszakítani, hogy „bocs, igazából a Holdfény (Moonlight, 2016) nyert”. Rendben, túl sok volt az egy mondatba sűrített negatívum, úgyhogy gyorsan el is terelem a szót abba az irányba, hogy bár talán keveseknek jut eszébe mindezek helyett az Oscar születésére gondolni, néha nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy a világ legrangosabb filmes eseménye igen fontos és jó szándékkal született meg.

Méghozzá egy 1927-es estén, amikor Louis B. Mayer, az MGM stúdió vezetője elegáns vacsorát adott, s a vendégeinek felvetette, hogy létre kellene hozni egy olyan csoportot, amelynek legfőbb célja a filmipar fejlesztése és erősítése. Egy héttel később a filmipar összes kreatív ágazatából 36 meghívott a Los Angeles-i Ambassador Hotelben gyűlt össze, hogy meghallgasson egy javaslatot a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (International Academy of Motion Picture Arts and Sciences) létrehozására. Nos, így alakult meg az Akadémia, amelynek első elnöke Douglas Fairbanks színész, forgatókönyvíró, rendező és producer lett. De az első Oscar-díjátadó ünnepség sem váratott sokáig magára: 1929. május 16-án rendezték meg a Hollywood Roosevelt Hotelben mintegy 270 résztvevővel. A történelem legelső Oscar-díját azonban nem ezen a gálán adták át, mivel a The Last Command (1928) és a The Way of All Flesh (1927) című filmekben nyújtott alakításáért a legjobb férfi színész díjával kitüntetett Emil Janningsnak még az ünnepség előtt vissza kellett térnie Európába. Így tehát ő birtokolja a történelem legelső Oscar-díjasa címet.

Minden szem a gálára szegeződik

Tudom, ezzel semmi meglepőt nem mondok, de a díjátadó a kezdetektől nagy érdeklődésre tartott számot. A második évben, 1930-ban a gála iránti lelkesedés olyannyira hatalmas volt, hogy egy Los Angeles-i rádióállomás élőben közvetítette az eseményeket. És egyhamar a résztvevők száma is úgy megnőtt, hogy költözni kellett… Az első tizenöt ünnepséget a Hollywood Roosevelt Hotelben, majd a nagykövetségen és a Biltmore szállodáknál rendezték meg, ám 1942 után a fokozott látogatottság miatt új helyszínt kellett keresni. Az ünnepség ezen évtől kezdve mindig egy színházba költözött, míg végül Los Angeles és New York után 2001-ben visszatért Hollywoodba, a 3400 üléssel rendelkező Kodak Színházba, amelyet napjainkban Dolby Theatre-nek hívnak. A gálát először 1953. március 19-én közvetítették a televízióban, a hollywoodi RKO Pantages Színházból. A ceremóniát ezután, egészen 1976-ig az NBC közvetítette, azóta pedig az ABC gondoskodik arról, hogy azok is tanúi lehessenek az eseménynek, akik nem sétálhatnak végig a vörös szőnyegen.

Oscar, a díj

Az Oscar-díj végső elfogadott alakját George Stanley amerikai szobrász készítette el egy vázlat alapján, amelyet 1927-ben rajzolt Cedric Gibbons, az MGM művészeti igazgatója. A szobor agyagból készült, melyet bronzba öntött, majd 24 karátos arannyal fedett be. A művész 12 Oscar-szobrot készített, amiért ötszáz dollárnyi honoráriumot kapott. A szobor neve 1931-ben született meg, ám a névadás körülményei nem tisztázottak, ahogyan a névadó személye sem. Ugyanakkor van egy aranyos anekdota! Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa legelső munkanapján körbejárta a házat, és közelről megvizsgálta a szobrot. Ahogy nézegette, rájött, hogy igencsak hasonlít a nagybátyjára, a texasi Oscar Pierce-re. Bette Davis, az Akadémia egyik elnöke azonban ezzel szemben azt állította, hogy a díjat első férje, Harmon Oscar Nelson után nevezték el.

Hogy valójában honnan, kitől származik a név, nem tudni, a szobor egyéb „tulajdonságait” viszont egészen pontosan meg lehet határozni. Tömege 3,856 kg, magassága pedig 34,3 cm. Előállítási ára korábban 400 dollár körül járt, de az aranyárak emelkedése miatt 2008-ban már körülbelül 500 dollárra nőtt. Eszmei értéke persze, természetesen dollár-százezrekben mérhető, s bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki álmodik azzal néha-néha, hogy ott csücsül egy Oscar a könyvespolcán… Bevallom, egyszer azt álmodtam, hogy megnyertem a lottót, s rohantam valami árverésre megvenni egyet, ez azonban a valóságban aligha lenne kivitelezhető – és nemcsak azért, mert nem lottózom. Hanem mert az Amerikai Filmakadémia 1950 óta eleinte kérte, később már előírta, hogy a díjazottak nem adhatják el a szobrot. Nos, így jártunk.

Játék a kategóriákkal

A díjazott filmeket azonban bármikor kitehetjük a polcra! Mindjárt ajánlok is egyet a fő helyre, előbb azonban elmondom, hogy az egyes kategóriák megnevezése az Oscar-díj történetében időnként változott. Az első díjátadón a legjobb film megjelölése Best Picture, Unique and Artistic Production volt, ami annyit tesz, mint „egyedi és művészi produkció”, és ekkor még átadták az úgynevezett Engineering Effects díjat is, amely a mai technikai díjak elődjének tekinthető. Érdekességként pedig azt is megemlítem, hogy az 1929-es év kategóriái között még szerepelt a Title Writing, azaz a némafilmekben feltűnő feliratok írása is. Emellett a jelenlegi gyakorlattól eltérően az első évben még külön díjat kapott a legjobb vígjáték és dráma rendezője. A legjobb vígjátékrendezőnek járó elismerést ekkor Lewis Milestone kapta A két arab lovag (Two Arabian Knights, 1927) című filmjéért, Frank Borzage pedig a legjobb rendező elnevezésű díjat vehette át A hetedik mennyország című drámáért.

Az első Oscar-díjas dráma

Azért a drámáért, amelynek forgatókönyve az 1920-as évek egyik legnépszerűbb Broadway-darabján alapult. Az említett darabot összesen 704 alkalommal adták elő, tehát bátran állíthatjuk, hogy imádta a közönség. Akárcsak a filmadaptációját! A hetedik mennyország 2,5 millió dolláros bevételével minden idők tizenharmadik legjövedelmezőbb némafilmje lett.

A történet főhőse Chico, a csatornatisztító munkás, akinek egészen hétköznapi álmai vannak: elő szeretne lépni utcaseprővé, és meg akarja találni az igazit. Egy nap váratlanul találkozik egy gyönyörű nővel, ám nem felhőtlen az egymásra találás… A nőt üldözi a rendőrség, ezért Chico úgy dönt, segít neki: elbújtatja. Ahogy az sejthető, szép lassan egymásba szeretnek, szerény boldogságuk azonban nem tart sokáig, mivel Chico katonai behívót kap. A szerelmes nőt csak az a tudat tartja életben, hogy egy napon újra láthatja kedvesét. De vajon eljön ez a nap?

A történet már olvasva is elég fordulatos és drámai, Frank Borzage rendezésében viszont tényleg elragadó dráma született a színpadi műből. A hetedik mennyország kiemelkedő némafilm remekül megírt – és szintén Oscar-díjas – forgatókönyvvel, valamint remek színészi játékkal. Igen, Janet Gaynor és Charles Farrell a némafilmes színészek eszköztárával dolgoznak, de nélkülük bizony összedőlne ez a történet. És hozzáteszem, Janet Gaynor is kapott egy szobrot, méghozzá a legjobb színésznőnek járót… Mindezek után nem is mondhatok mást, csak azt: kutassátok fel ezt a filmet, és nézzétek meg. Ne csak azért, mert az első Oscar-gálán csodálatosan szerepelt, hanem azért, mert tényleg csodálatos.

Miért kötelező megnézni? Mert különleges élmény, amely visszaviszi a nézőt a némafilm korszakába. És mert általa arról is képet kaphatunk, mi számított a legjobbnak akkor, amikor megszületett az Oscar-díj.

Forrás: oscar.go.com/oscars.org/wikipedia.org