Kötelező filmek – Hiteles másolat (Copie Conforme, 2010)

Van olyan, mikor az élet maga hoz döntéseket helyettünk, ahogy tette azt a mostani kötelező film kiválasztása esetén is. A héten elveszítettük Abbas Kiarostami iráni filmrendezőt, akiről Godard a következőképpen fogalmazott: „A filmművészet D.W. Griffith-el kezdődik és Abbas Kiarostamival ér véget.” Az iráni rendező a kortárs film egyik legkiemelkedőbb alakja volt, filmművészete rokonságot mutat Robert Bresson vagy Michelangelo Antonioni hosszú beállításokkal komponált, gondolkodni késztető világával. Kiarostami hitt abban, hogy nézői eligazodnak az általa elképzelt és rögzített világban, filmjei tehát szabadságot adnak az értelmezésben, nyitva hagyott kérdésekkel, elvarratlan szálakkal és játékosan intellektuális képi világgal. Az életmű minden egyes alkotása kiemelkedő, én most a Hiteles másolattal (Copie Conforme, 2010) emlékezem.

A Hiteles másolat egy igazán remek beállítással indul, egy előadás előtti várakozás időszakában találjuk magunkat, és egy kandalló által keretezett képkivágást látunk könyvvel és mikrofonnal – tulajdonképpen csak ebből és a beszűrődő zajból sejtjük, hogy hamarosan valamilyen előadás veszi majd kezdetét. Rövidke elidőzést követően a kamera látószögébe kerül az egyik főszereplő, James Miller, aki épp Hiteles másolat című könyvét mutatja be a nagyérdeműnek, melyben eredeti műalkotás és másolatának viszonyát fejtegeti. Véleménye szerint a kettő között nincs olyan lényeges különbség, ami miatt az eredetit értékesebbnek kellene tekinteni, vagy fel kellene magasztosítani a róla készült másolattal szemben, hiszen nem feltétlenül lehet megkülönböztetni tőle. Ám mielőtt eltöprenghetnénk ezen a gondolaton vagy filmbéli jelentőségén, Elle, a műkereskedő személyében megismerjük a másik főhőst is, hamarosan pedig szemtanúi lehetünk a két főalak első találkozásának, mikor is a férfi ellátogat az eredeti műveket és másolatokat áruló nő olaszországi boltjába, aki egy kávéra invitálja őt. Autóútra indulnak – a képi világ szempontjából ez rendkívül fontos eleme a filmnek –, majd egy toszkán kávézó falain belül egy dramaturgiai trükkel megkezdődik a második felvonás, nekünk pedig leesik az állunk. A két idegenből évődő házaspár válik, mi pedig próbáljuk újra és újra összerakni a történetet.

Abbas Kiarostami filmje a történet, a dramaturgia, a színészi játék és a képi világ szempontjából egyaránt izgalmas játéknak bizonyul, akárcsak a Shirin (Shirin, 2008), melyben úgy nézünk végig egy filmet, hogy csak a moziteremben ülők arcát pásztázza a kamera. A Hiteles másolat azonban legalább ennyire meghökkentő, s nemcsak azért, mert folyamatos bizonytalanságban tart minket. A művészetfilozófiai alapkérdés – az eredeti és másolatának kapcsolata, együtt létezése – és maga a képzőművészet a film fő mozgatórugója, mely a cselekményt és a képi világot is teljes egészében áthatja. A kamera lassú megfigyelő, a beállításokban a festményeknél megszokott elkeretezéssel találkozhatunk és sokszor épp a képkivágás az, ami szándékoltan nehezíti az értelmezést, pontosabban arra készteti a nézőt, hogy arra is odafigyeljen, amit a kamera nem mutat meg. Az operatőr, Luca Bigazzi festészeti stílusokat idézve teremti meg a történet magával ragadó hangulatát, és tudatosan használja ki a tükröződő felületek adta lehetőséget. A történetben elhelyezett csavar a szereplők hibátlan színészi munkáját követeli meg, amiben nem is kell csalódnunk. Juliette Binoche az érzelmek teljes skáláját végigéli a filmben, hiteles alapokra helyezve a folyamatosan újraértelmezendő Elle személyét. William Shimmel – aki amúgy operaénekes – is remek a hideg, tartózkodó férfi szerepében, hiba nélkül állnak tehát helyt a Hiteles másolatban, melynek utolsó képkockáit nézve is csak azon gondolkozunk, mi az eredeti és mi a másolat.

Abban Kiarostami filmjében még egy olyan természetes dolognak is óriási jelentősége van, mint a telefonbeszélgetés, melyre számos példát láthatunk a Hiteles másolatban, melynek alapkérdése legalább olyan izgalmas, mint az alkotás maga: ha a művészetben létezik eredeti és másolat, akkor így van ez emberi kapcsolatokban is? Aztán, a vége főcím sorait nézve persze tovább töprenghetünk azon, ha igazán hiteles egy másolat, honnan tudhatjuk, hogy az nem az eredeti?

Miért kötelező megnézni? Mert Abbas Kiarostami nemcsak az iráni film, hanem a világ filmművészetének egyik legjelesebb képviselője, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, melyek úgy szólítanak meg minket, ahogy csak nagyon kevés film képes. A Hiteles másolat a tragikus módon lezárult Kiarostami-életmű olyan darabja, mely bizalommal fordul a nézőhöz, ugyanakkor el is bizonytalanítja, ezáltal pedig annyira izgalmas, hogy azt elhinni is nehéz.